Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-3

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hő 16. 45 tuk elvenni azoknak a jövedelmet, akik ezeket a papírokat saját munkájukból szerezték meg. És •ezekre áll a szószoros értelmében az, ami a vonatkozó rendeletben van, hogy a szelvények beváltását felfüggesztettük. Tehát nem arról van szó, hogy megszüntettük, hanem felfüggesztettük, hogy adag is, amig a kérdést rendezhetjük, megállapítható legyen, hogy kik azok, akik már eddig is jogtalanul •éltek a munkásság munkájából, kik azok, akik már a múltban sem végeztek semmiféle munkát, de mindig jól éltek : hogy megakadályozzuk, hogy «zek folytathassák ezt, s hogy a jövőben is minden munka nélkül élvezhessenek abból a múltban szerzett érdemükből kifolyólag, hogy már akkor nem -dolgoztak. Tehát ezt rendeznünk kell és majd itt is meg fogjuk óvni a kistőkét és ki fogjuk fizetni annak jövedelmét. A valutakérdéssel, de különösen a közellátással függ szorosan össze az az akció, amelyről még itt meg akarok emlékezni, annál is inkább, mert én kezdeményeztem és vezetem jelenleg. Ez az akció à csereakció. (HaMjuk!) Elvtársak ! Igen kellemetlen dolgot kell megint mondanom és ez az, hogy nagyon kevés megértéssel találkozunk sok helyen, különösen a vidéki direktóriumok részéről, akkor, amikor mi. mint jelenleg főként az ipari proletariátus előharcos részének képviselői, közeledni igyekszünk a mezőgazdasági proletariátushoz, amikor létre akarjuk hozni azt a szükséges anyagcserét, amelynek a falu és a város közt meg kell indulnia és lehetőleg gyorsan ki kell fejlődnie. Megindítottunk egy akciót, amely most, mint már Varga elvtársam mondotta, a mai formájában átmeneti, mert még nem egészen rendszeres, de amely gyökere lesz annak a rendszeres cserének, annak a rendszeres kicserélésnek, amely az ipari és a mezőgazdasági proletariátus közöt kell hogy folyjon. Hiszen nem kívánhatja a mezőgazdasági proletariátus, hogy az ipari munkásság azt, amit termel, amit a munkájával előállít, neki odaadja, hogy azt a petróleumot, gyufát, sót, ruhát, amit előállított, odaadja, ellenben a mezőgazdasági proletariátus egyáltalán ne, vagy ne kellő mértékben adja oda az ipari munkásságnak saját termeivényeit, mert hiszen az ipari proletariátus a munkáját igy folytatni nem tudja, mint ahogy fordítva a mezőgazdasági proletariátusnak is vannak oly szükségletei, amelyeket máskép kielégíteni nem tud. Már most a jelen pillanatban mindenki nagyon jól tudja, az ipari proletariátus nagy hátrányban van. Nagy hátrányban van azért, mert a háborúban az ipari proletariátus közvetlen kizsákmányolás és elnyomás alatt volt. Az ipari üzemeket katonai felügyelet alatt dolgoztatták. Szuronnyal a háta mögött izzadt és dolgozott az ipari proletár azért, hogy lehetővé tegye magának az <>rök rabszolgaságot — amint hitték azok, akik a szuronyt a hátuk mögé állították, de látjuk, hogy megvolt e rendszernek az a hatása, hogy az ipari proletariátus nem örök rabszolgaságot, de örök felszabadulást szerzett magának. (Ugy van! LdJces taps.) Valóban az ipari proletariátus munkakényszer, a szónak legszorosabb értelmében vett munkakényszer hatása alatt dolgozott, nem kapott annyit a termeivényeiért, hogy megélhessen és nem kapott annyit, hogy valamit eltehessen. Most tehát, elvtársaim, az ipari proletariátusnak nincs semminemű tartaléka. A mezőgazdasági proletariátus, különösen a kisbirtokos, nem dolgozott ilyen közvetlen munkakényszerben és miután neki olyan javai voltak, amelyek közvetlenül voltak szükségesek a fogyasztáshoz, meglehetősen előnyösen tudta azokat értékesíteni és igy jövedelemtöbblethez jutott. Ez a proletariátus és ez a kisbirtokosréteg már most abban az előnyben van többnyire, hogy neki nem olyan sürgős azoknak a szükségleteknek a fedezése, amelyeket az ipari prolátariátus tud kielégíteni, de amennyiben sürgős, — és itt van a legnagyobb baj—akkor is azért akarja azt megkapni a proletariátustól, amit ő előbb szolgáltatott másnak, nem az ipari proletariátusnak, hanem az ipari proletariátus kizsákmányolóihak. (Taps.) Tehát arról van szó, elvtársaim, hogy ma, amikor az ipari proletariátus a szűkösen rendelkezésére álló javakat, a szűkösen rendelkezésére álló és folytatólag termelt anyagokat kiviszi a mezőgazdasági proletariátusnak, odaadja a mezőgazdasági proletariátusnak, maga a legnagyobb mértékben nélkülözi ezeket, mert hiszen mindenki tudja és mindenkinek tudnia kell ebben az országban, hogy nincs annyi cipőnk, nincs annyi sónk, nincs annyi petróleumunk, nincs annyi ruhánk és nincs annyi egyéb ipari termeivényünk, amenynyit maga az ipari proletariátus, a városi lakosság nemcsak hogy ne tudna felhasználni, de ne szűksegélne ; azonban nélkülözi ezeket azért, hogy kapcsolatot teremtsen a mezőgazdasági proletariátussal, azért, hogy a mezőgazdaságban dolgozóknak segítségére siessen és hogy ezért megkapja azokat a javakat, amelyekre még nagyobb szüksége van : az élelmet. Már most t. elvtársaim, ezzel szemben áll az a helyzet, amelyet már az előbb jellemeztem, hogy a mezőgazdasági proletariátus egy része most nem akar közvetlenül javakat adni, hanem előbb szerzett jogait akarja érvényesíteni. Én nem mondom azt, hogy nem fog bekövetkezni az az idő, amikor ezeket a jogokat érvényesítheti, bár ezeket a jogokat, mint már többször mondtam, nem ismerjük el teljes mértékben, nem mondom tehát azt, hogy azok a pénzjegyek vagy pénzek, amelyek bárhol vannak, használhatatlanokká lesznek, hisz már előbb kifejtettem, hogy ezeket a tartalékokat majd valahogy fel lehet használni, de mindenesetre arra kell törekednünk, amit itt helyesléssel fogadtak, hogy ezek a tartalékok gyorsan felszivassanak. nehogy a tartalékok az uj termelésre ólomsulyként nehezedjenek folyton. Nem arról van tehát szó, hogy a mezőgazdaság az ő összegyűjtött tartalékait 6*