Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-3

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 16. 31 TJgy van!) Amig a munkásság nincs az előbb emiitett fokon, hogy hajlandó, mert 6 egészséges és erős, több munkáért ugyanazt a fizetést elfogadni, addig mi kénytelenek vagyunk visszatérni a munkateljesitményszerü fizetéshez, ha nem akarjuk, hogy az ország gazdasági élete tönkremenjen. (Ugy van! Ugy van!) Elvtársak! Hozzájárul ehhez a 8 órai munkaidő is. Természetesen arról szó sem lehet, hogy a 8 órai munkaidőt meghosszabbitsuk (TJgy van !), ellenben egy bizonyos idő szükséges ahhoz, amig a munkások beleszoknak a 10 vagy 9 óráról, 8 órára leszállított munkaidőnek intenzivebb kihasználására. Természetesen hozzájárulnak ehhez még az élelmezési nehézségek, hozzáteszem a képzelt élelmezési nehézségek — mert bármily furcsán hangzik, azt merem mondani, hogy a magyar munkásság még mindig kap annyi táplálékot, mint amennyi a tisztességes munkateljesítményéhez szükséges (Ellentmondás.), azonban jobb táplálkozáshoz lévén szokva, ugy érzi, hogy éhes, hogy nincs jóllakva, hogy rosszul van táplálva és ennek folytán gyönge és nem bir annyit dolgozni. (Egy hang : Elméletileg jóUahunh !) Én,elvtársaim,nem akarok részletesen kitérni erre, de engedjék megjegyeznem, hogy az a táplálékmennyiség, amelyet egy olasz vagy egy japán vagy egy tót munkás fogyaszt, sokkalsokkal kevesebb, mint amennyit a legrosszabbul táplálkozó budapesti munkás fogyaszt, anélkül hogy a tót vagy a japán vagy az olasz munkásnak munkateljesítménye kisebb volna. Egy hang : Hasonlítsa össze az angollal ! Varga Jenő népbiztos: Ennek ellenére elismerem azt, hogy a budapesti és a gyáripari munkásság jobb élelmezéshez lévén szokva, ugy érzi, hogy ő nem lakott jól, hogy ő nem táplálkozott elég jól és ez a lelki érzés az ő munkakedvét és munkaképességét tényleg csökkenti. Végül természetes az, hogy a politikai események, a bevonulások, a gyári gyakorlatozások, a népgyűlések, ez az egész viharzó politikai élet, amely most folyik, szintén a munkateljesítmény rovására megy. (Úgy van! Ugy van!) De, amint mondottam, azt hiszem, hogy a legmélyebb sülyedés pontján tul vagyunk. A munkások a szakszervezeti vezetőknek lelkes agitáció ja folytán belátják már azt, hogy jólét csak munka nyomán lehetséges és a munkateljesítmény kezd javulni, a munkafegyelem kezd a gyárakban helyreállni és én remélem, hogy a népgazdasági tanács működése, amely népgazdasági tanács elsősorban a szakszervezetek embereiből áll, ezen a téren hamarosan hathatós javulást fog eredményezni. Természetes, hogy abban a pillanatban, amidőn mi ebből a rettenetes szénkrizisből kijövünk, a munkateljesítmény azonnal emelkedni fog. Mert ma hogy áll a dolog? A munkások a gyárakban, műhelyekben folyton hátranéznek, hogy van-e szén, van-e nyersanyag és az a gondolat foglalkoztatja őket, hogyha erősen belefekszünk a munkába, akkor három nap mulva nem lesz szén, vagy nem lesz nyersanyag, és akkor munkanélküliek leszünk, és ez a tudat önkéntelenül is — nem tudatosan, nem azt mondom, hogy tudatosan amerikáznak, hanem önkéntelenül is — a friss munkakedvet megbénítja. Mihelyt egyszer megint béke lesz és lesz szén, lesz nyersanyag, bizonyos vagyok benne, hogy a magyar munkásság a munkateljesítményt újra a békeidők színvonalára fel fogja emelni és minthogy ezalatt számos technikai újítással, a termelés anarchiájának kiküszöbölésével, a termelésnek a legjobb üzemekben való koncentrációjával, a legjobb termelési eljárások általánosításával sikerülni fog a termelést átszervezni, nekem semmi aggályom nincs, hogyha valamennyien, akik itt vagyunk, a vidékiek, a szakszervezetek emberei rájövünk arra a belátásra, hogy jólét csakis munka nyomán keletkezik, ha van bátorságunk ezt odahaza a munkásoknak a szemébe mondani, ha nem hajhásszuk a népszerűséget (TJgy van!), hanem megmondjuk a munkásoknak világosan és őszintén, hogy ha nemdolgoztok, akkor nem lesz cipő, nem lesz kenyér, nem lesz ruha és nem lesz uj ház és ez olyaa dolog, amit minden munkás megért : akkor ebből a termelési krízisből, amelyben benne vagyunk, pár hónapi agitáció, pár hónapi fegyelmezés nyomán ki fogunk gázolni és itt újra egy rendszeres termelés fog folyni. Elvtársaim ! A baj ott van, — s ezt viszont az ittlévő szakszervezeti embereknek kell nagyon őszintén megmondanom — hogy vannak még szakszervezeti vezetők, akiknek az ideológiája még nem alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz (Igaz! TJgy van!), akik még ma is a régi sablon szerint vezetik a szakmájukat, akik még mindig azon az állásponton vámnak, hogy a szakszervezeti vezetőségnek az a feladata hogy a szakmabeli munkások részére minél magasabb munkabért minél rövidebb munkaidő mellett harcoljanak ki. Ez a mai körülmények között teljesen hibás politika. Ez helyes volt a kapitilistákkal szemben, de helytelen egy proletár államban. Mert miről lehet szó? Ugyebár, ha egy szakma a többi szakmánál aránytalanul magasabb munkabért harcol ki ma, ez nem a kapitalisták rovására, hanem az egész proletárközösség rovására megy, tehát egy erkölcstelen és igazságtalan dolog. (Igaz ! TJgy van!) Ha pedig ez megtörténik, mit lehet csinálni ? Ugyebár, ha az igazságot helyre akarjuk állítani, a többi szakma munkabérét is ennek a szakmának munkabéreihez kell alkalmaznunk. Ez pedig végeredményében nem jelent semmit. Mert hiszen, amint mondottam, az ország egész lakossága, a proletariátus összesége csak azon osztozkodhatik, amit maga termelt. Ha egyenletesen felemeljük a munkabéreket, ez nem jelent