Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-8
I Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 21. 227 Itt a hadügyi helyzet tárgyalásáról van szó, arról van szó, hogy a vörös hadsereget meg kell erősítenünk és akkor a szónokok egy része csip-csup oda nem tartozó, (Ugy van ! ügy van J) vagy a hadügyi expozéhoz tartozó dolgokkal foglalatoskodik, a szónokok másik része más téren, más helyen keresi a hibákat. Senki sem mutatta meg azt az utat, amelyen haladnunk keD, ha meg akarjuk menteni a tanácsköztársaságot, (Zaj és felkiáltások : Nem lehet szólani/ A vitát lezárták,f) ha meg akarjuk mentem a vörös hadsereget, amely a tanácsköztársaságnak ezidószerint legerősebb eszköze. Én nem azt okolom, hogy nem tudnak szóhoz jutni az elvtársak. Higyjék meg, hogy itt nem szóhozjutással kell ezt a kérdést elintézni. A szóhozjutás nem jelent semmit. Egy szép, vagy egy jó beszédnek elmondása ezen a kérdésen nem sokat segít. Most, e pillanatban jövök a vas- és fémmunkások bizalmiférfiüléséról : idejövök letörten, öszszetörve, egyszerűen azért, mert mind az a panasz, amelyet én itt délelőtt felsoroltam, ottan ezerszeres visszhanggal nyilatkozott meg. De az a kisebbik baj volna, hacsak a panaszok áradata megnyilatkozott volna, hanem azt, amit jelentettem, hogy a fronton az emberek elkedvetlenedtek, ugyanazt tapasztaltam most künn a vas- és fémmunkások bizalmiférifülésén is. Egyórai erőlködésembe került, amig meg tudtam magam értetni Velük. Talán szabad elárulnom azt, hogy rosszul esett, hogy állandó közbekiáltásokkal, türelmetlen közbekiáltásokkal zavartak, ami még a legkisebb baj. Kern ez a zavarás a baj, hanem az, hogy azokat a jelszavakat, amelyekről itten Vágó elvtárs beszélt, ugyanazokat a jelszavakat halljuk ott egyik vagy másik ember ajkáról. Rendszeres megmételyező munka folyik az egész országban, (Igaz! Ugy van!) megmételyező munka abban a pillanatban, amikor mi idejövünk, hogy mentsük meg a vörös hadsereget, a tanácsköztársaságot. És ennek hatása alatt nem terjesztek elő semmiféle határozati javaslatot ; nem terjesztek elő azért, mert teljesen felesleges dolognak tartok itt egy nagy akklamációt, egy ujabb felállást, a felállás keretében tapsokat és a vörös hadseregnek éltetését, ha végül nem kapjuk meg azt, amit kivánunk. Én a zárszóban csak egyet tehetek : ugyanazt a kérdést intézni az elvtársakhoz, ugyanazt a kérdést intézni az ország munkásságához s azt mondani : tessék erre a kérdésre cselekedetekkel válaszolni, tessék kimenni a holnapi és holnaputáni napon a munkások közé, tessék a munkásoknak megmagyarázni, miről van szó s meg vagyok győződve róla, hogy a munkásság meg fogja érteni. Most künn van a vas- és fémmunkásoknál, a honnan vissza kellett jönnöm, azért, mert éreztem, hogy a tanácsgyülés tanácskozása befejeződik, künn van a népbiztosok egy tömege, akik igyekezni fognak a munkásokat felvilágosítani, megmagyarázni nekik azt, hogy félrevezetik őket, hogy hazudnak nekik, a legaljasabb módszer szerint hazudnak. (Igaz ! Ugy van !) Üzenetet hoznak nekik, hogy én azt üzentem nekik a frontról, hogy a csirkefogók termeljenek, mert különben becsukatom őket. Soha életemben ezt a szót senkivel szemben nem használtam. És ott a nyilt szinen azt is elmondották, hogy ezt kivel üzentem * azzal üzentem állítólag, akit hat hónap óta egyáltalában nem láttam. (Mozgás.) Terjesztenek ilyen dolgokat tudatosan azért, hogy a munkásság között visszavonást keltsenek. Elvtársaim ! Ébredjenek a tudatára annak, hogy nagyon nagy veszedelemben vagyunk s ha ma ez a kongresszus nem mondotta fi, hogy veszélyben a proletárhaza, érezzük, hogy ezt azért nem mondhatta ki, mert nem vagyunk együtt ; mert ma ugy kellett volna lenni, hogy hiánytalanul minden ember itt legyen. De bele kell vinni a lelkekbe azt az érzést, hogy veszélyben van a proletárhaza s ha veszélyben van a proletárhaza, akkor mindenkinek meg kell tennie a kötelességét. (Igaz ! Ugy van !) Vagy pedig mondjuk meg nyíltan, hogy nem érezzük azt, hogy ez a proletár haza a mi hazánk, idegen nekünk, nem akarunk tudni róla. Aki igy érez, annak nincs veszélyben a proletárhaza. Nekünk azonban, akik azt érezzük, hogy ez most a mi proletárhazánk, azt akarjuk kiépíteni, megmenteni mindenáron, az életünk feláldozása árán is, azoknak össze kell fogniok (Helyeslés.) és ki kell vinnünk a proletárság közé azt az érzést, azt a tudatot : siessetek, jöjjetek, az utolsó perc, az utolsó óra itt van, mentsük meg proletárhazánkat ! (Helyeslés.) Én ugy érzem, hogy ezt most mindenkinek meg kell tennie. Nem tudom, mi fog történni most, a tanácskongresszus mai tanácskozásában. Kötelességet teljesítünk mi, akik eljöttünk ide előtárni a helyzetet, Landler, Vágó elvtársak és én, visszamegyünk a helyünkre. Önöket azonban már nem akarom kérni, nincs itt az ideje, hogy kéréseket terjesszek elő. A vörös hadsereg, a vörös katona, azon proletárok nevében, akik az életüket áldozzák fel, követelem önöktől, hogy gondoskodjanak a panaszok, a mizériák megszüntetéséről, gondoskodjanak ennek a hangulatnak a megfordításáról. (Helyeslés.) Igenis követelem, gondoskodjanak, ne történjék meg, amit a vasmunkások panaszolnak, hogy olyan zavarok, hiányok voltak, hogy megérkezik a sebesültszállító vonat közel 200 sebesülttel és nincs kint orvos, aM fogadja őket. (Zaj.) Ne történhessék meg, hogy sebesültek járkálhassanak Budapesten és ne találjanak kórházat, ahol bekötik sebeiket. Ne történhessék meg, hogy sebesültek négy napig járnak az első segélykötéssel a kezükön és nem tudják sebeiket beköttetni, önöknek a kötelességük erről gondoskodni, ne tessék most más kérdéssel foglalkozni, tessék most minden erejüket arra fordítani, hogy ezen mizériák megszűnjenek. Mert nem igaz, hogy nem szüntethetők meg. Kereken tagadom, hogy nem szüntethetők meg. Egy embert tessék kiállítani a pályaudvarra, aki fogadja a sebesült vonatokat, meg vagyok győződve róla, hogy minden bajnak egyszerre vége lesz, tessék elővenni az or29*