Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-8

200 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 21. kat, nem az asszonyoktól, mert ha tőlük kapom, azt meg tudom érteni ; de hozzám legközelebb álló elvtársak olyan képet festenek az élelmiszerválságról, hogy némelykor magam is meg szoktam döbbenni. En pedig ugy érzem, hogy ezeknek az elvtársaknak nem ez volna a kötelességük. Nekik az volna a kötelességük, hogy elmenjenek oda az asszonvok közé és megmagyarázzák nekik a könynyen megmagyarázhat ót. Tudniillik azt, hogy a fejünk tetejére állhatunk, békét köthetünk az entente-tal, békét köthetünk az úristennel és mindenkivel, de ennek az ötéves habomnak természetes következménye az, hogy most az élelmiszerválságon gyökeresen segiteni nem tudunk. Ellenben tudunk egyebet csinálni. Igyekezzünk az asszonyokat, amennyire lehet, megnyugtatni. Igyekezzünk az élelmiszer-tohuvabohuban némi rendet teremteni. Ezt is meg lehet teremtem, de természetesen az egyetlen eszköz nem az, hogy az ember állandóan azt hangoztatja, hogy Erdélyi szamár, Lengyel is és egy harmadik is az, mert nem az, hanem bizonyos fegyelmet kell az élelmiszerelosztásban, valamint az emberekben is meghonosítani, mert ép ugy, mint nem lehet hadsereget vezetni, ha a katonák fegyelmetlenek, épugy, mint nem lehet egy gyárat vezetni, ha a munkások fegyelmetlenek, ugyanúgy nem lehet igazságos élelmiszerelosztást csinálni, ha a fogyasztó publikum olyan fegyelmetlen, mint amilyen íegyelmetlen a mi publikumunk. Ezen a téren is lehet rendet teremteni, lehet az emberekbe egy kis lelket önteni, de itt nem ez történik, elvtársaim. Itt, ha kijönnek a katonák és ha visszajönnek a frontra, akik szabadságon voltak, olyan meséket hangoztatnak odakint az otthoni élelmiszerválságról, amit ők nem a maguk tapasztalataiból mondanak el. Egész csomó emberrel beszéltem. Kérdeztem tőle : Magánál otthon van ez igy ? Azt felelte, hogy nem, de hallotta a gyár munkásságától. Tehát a gyári munkásság terjeszti nekünk ezt a hangulatot, odakint a hadseregben ! (Mozgás.) így, elvtársaim, nem lehet a dolgot fentaitani ! így nem lehet a hadsereg harci készségét fokozni, igy nem lehet sokáig a hadsereget előre vinni ! Elvtársaim, mindezeket itt elmondottam nyíltan, őszintén rámutattam a bajokra. Nie m azokra amik belül vannak az országban, hanem azokra a bajokra, amelyeket a vörös katonák éreznek, akikkel én teljesen azonosítom magamat. Sőt én sokkal erősebb formában terjesztem itt ezeket a bajokat az elvtársak elé, amely bajok katasztrófával fenyegetnek, olyan katasztrófával, hogy egyes ezredek vagy zászlóaljak már azt mondják, hogy feljövünk Budapestre és fegyveres kézzel fogunk itt rendet teremteni. (Mozgás és zaj.) Elvtársaink ! Ezt a katonák mondják, de nem teszik meg. A mi katonáink sokkal öntudatosabb emberek, sokkal jobb szocialista-kommunisták, semhogy ezt megtennék. A mi katonáink ilyet mondanak, mert elkeseredettek, de a mi katonáink fegyelmezett katonák. En ezt csak azért citálom, hogy ezzel figyelmeztessem az eb/táisa* kat, hogyha a katonák sokáig igy fognak gondolkodni, akkor önök kereshetnek majd maguknak vörös hadsereget, amely meg fogja védelmezni a proletárdiktatúrát, de ez a vörös hadsereg nem lesz az a vörös hadsereg, amelyet önök keresnek, mert ez teljesen el fogja veszíteni bizalmát, teljesen el fogja veszíteni harci kedvét. Itt tehát az a kérdés : mi a teendő, mit kell csinálnunk, hogy mindezeket a bajokat megszüntessük? Én arra nem vállalkozom, elvtársaim, hogy itt minden egyes bajra orvosszert ajánljak. Két okból nem vállalkozom erre. Először azért, mert nem vagyok olyan biztos a dolgokban, mint néhányan az elvtársak közül, akik mindenre meg tudják találni az orvosszert, felállanak itt és minden további nélkül tudják ajánlani a megfelelő gyógymódot. En nyíltan megmondom, hogy a dolgoknak egy igen tekintélyes részéhez nem értek. Ott vannak a szakértők, eléjük terjesztettük a kérdéseket, igyekezzenek ők megoldani ugy, amint azokat megoldani lehetséges. Ez azonban csak a részletkérdésre vonatkozik és nem az általános kérdésre. Az általános kérdés az, mit akar a tanácsok országos gyűlése, — illetőleg rosszul tettem fel a kérdést, — mit akar a proletárság ebben a helyzetben csinálni? Ezt a kérdést kell itt felvetni, erre kell itt nyilt és egységes választ adni. Szamuely Tibor népbiztos : Proletárdiktatúrát ! Böhm Vilmos népbiztos : Biztos vagyok benne, hogy Szamuely elvtárs fel fog szólalni, én tehát csak a magam véleményét mondom el arra vonatkozólag, hogy mit kell csinálnia a proletárságnak. Nemcsak kérdéseket teszek fel, hanem meg is jelölöm azt a két utat, amelyet én látok, és tisztelettel elmondom saját véleményemet is. Az egyik ut május 2-ikának megismétlése volna. Előre is kijelentem elvtársaim — nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, mert tegnap este egy magánbeszélgetésben ezt már elmondottam a tragédiáról és a bohózatról —, hogy május 2-ikának ünnepélyes, tapsban való megismétlése itt ma semmi jelentőséggel nem bir, a bajokon abszolúte nem segítene. Kijelentem, hogy a vörös hadsereg vörös katonáit ez a taps legkevésbé sem tudná meghatni, legkevésbé sem tudná az ő harci készségüket fokozni, mert nekik egészen más dolog kell : a Hinterland erkölcsi és anyagi támogatása, (ügy van ! ügy van !) Enélkül a vörös hadsereg nem tud tovább dolgozni, enélkül a vörös hadsereg nem tudja tovább feladatát teljesíteni. Meg kell tehát kérdeznem a proletárságot, és először is annak képviselőit : mit akarnak csinálni? Akarnak-e cselekedni, nem szavakban, de akarnak-e cselekedni tettekben? Es kijelentem azt is, hogy ne nyilatkozzék itt senki másnak a nevében, elvtársaim. Mindenki a saját nevében nyilatkozzék. Mindenki azt mondj a meg : meg akarok-e én halni a proletárdiktatúráért vagy sem, ne pedig ugy tegye fel a kérdést, hogy igenis, hajlandó vagyok elküldeni másokat meghalni a proletár-