Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

160 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 20. síinkre, mintha az alacsony árak mellett maradunk, amelyeknek egyéb hátrányai mellett még azt is fel akarom emliteni, hogy ez azt jelentené, hogy az ipari proletariátus áldozatot hoz, a saját munkatermékeit odaadja ingyen, vag/ a feléért, amenynyiért termelte, ellenben ki nyújt nekem biztosítékot arról, hogy ugyanúgy módja lesz az ipari proletariátusnak az élelmiszereket feléért vagy harmadrészéért megkapni. (Ugy van ! Ugy van !) Ezt tessék meggondolni. Ezzel a csereakcióval kapcsolatban ki kell térnem arra a kérdésre, hogy a vidéki direktóriumok mennyiben lépik tul hatáskörüket. Az én álláspontom az, hogy a legmesszebbmenő helyi autonómiát kell adni. (Helyeslés.) Méltóztatnak emlékezni, hogy erre rámutattam felszólalásomban, amikor azt mondtam, hogy minden megyének általában meg vannak minden téren a maga szakemberei. E legmesszebbmenő autonómia sem terjedhet azonban odáig, hogy az országos szervek intézkedéseit egyszerűen hatályon kivül helyezzék a helyi szervek. Nem terjedhet például odáig, hogy amikor a központi szerv valaminek az árát megszabja, például 40 K-ban szabja meg a vaj átvételi árát, hogy akkor az ottani direktórium egyszerűen felemeli hatvanra. Ez lehetetlen, elvtársaim, így lehetetlen a magyarországi proletariátusnak egységes összefoglalása, lehetetlen azoknak az éredkeknek az összefoglalása, amelyek közösek az ipari és mezőgazdasági proletariátusnál, de lehetetlen kiegyenliteni azokat az érdekellentéteket is, amelyek igenis fennállhatnak egyes vidékek és egyes részek közt. Nem mehet tehát az autonómia odáig, hogy a központi szervek intézkedéseit ellensúlyozzák s nem mehet ez az autonómia odáig, — és ez a fontosabb, amire rá kell mutatnom a csereakcióval kapcsolatban — hogy az ipari proletariátusnak a vidékre küldött termeivényeit az ottani helyi hatóságok most már nagyrészben csere nélkül akarják kiadni, azzal, hogy ott a vidéken vannak olyanok, akiknek nincsen módjukban csereellenszolgáitatást adni s , azoknak is hozzá kell jutniok az iparcikkekhez. Egy hang : A jó vidék ! Lengyel Gyula népbiztos : Elvtársaim, ha ez a csereakció az igazságos elosztás kérdése lenne, akkor igazuk lenne abban, hogy elsősorban annak van szüksége az iparcikkre, a kinek élelmiszere nincs, mert hiszen az a tulaj donképeni szegény, de viszont igaz az is, hogy a budapesti proletariátus, az ipari proletariátus nem azért küldi ki ezeket a termel vényeket, mert nélkülözheti, neki is szűk sége van rá, ha tehát csereeszköz, csere ellenszolgáltatás nélkül akarná felhasználni, akkor első sorban neki volna rá szüksége. Nem azért küldi ki az ipari proletariátus ezeket az anyagokat, szövetet, csizmát vagy bármit,mert ő nélkülözheti, hanem azért, mert kényszerhelyzetben van, mert még sürgősebben szüksége van élelmiszerekre. Nem lehet kivánni a testvériségnek azt a fokát, — legalább ma még nem lehet kivánni — hogy valaki vegye le a ruháját, ő járjon ruha nélkül és adja egy másiknak a ruháját. Ez nagyon szép emberi cselekedet, de ezt egy osztálytól, egy rétegtől megkövetelni nem lehet. Az ellenben lehetséges és elképzelhető, — s mint ahogy önök nagyon jól tudják, elő is fordul az egyéni csereakció keretében — hogy tényleg leveti valaki az ingét, mert azt mondja : Inkább járok ing nélkül, de legyen mit ennem. Most azonban nem lehet ezt a csereakciót igy felfogni, elvtársaim. Ez ebben a pillanatban beszerzés kérdése, ezekért a javakért igenis az ipari proletariátusnak élelmiszereket lehet kapnia. Ha tehát a vidéki hatóságok, mint mondom, a dolgot nem igy fogják fel, és akadályozzák, akkor ez a csereakció nem fog valami különös eredményre vezetni és az ipari proletariátus egyszerűen azért fogja beszüntetni, m^rt akkor az iparcikkeket legalább maga fogja felhasználni, vagy be fog állani az a helyzet, hogy az ipari proletariátus azt mondja : Bizony én nem adok ki tömegben, hanem majd én magam elcserélem a rendelkezésre álló javakat, hogy igy élelmiszert szerezzek. Mindezek, amikről beszélek, a munkabér- és az árkérdés, a valuta kérdése stb., általában bizonyos nyugtalanságot okoznak. Ennek a nyugtalanságnak nincs alapja, azonban nagyon sokan tudják kihasználni arra, hogy zavarokat keltsenek. Ennek a zavarókozásnak igazán feltűnő példája az u. n. házbéremelési akció. Tetszik tudni, hogy mi az a házbéremelési akció ? A házbéremelési akció egy akció azért, hogy lehetőleg elhitessék az emberekkel, hogy itt valami igazságtalanság készül, hogy lehetőleg zavart keltsenek és felhivják az illetékesek figyelmét arra, hogy egy házbéremeléssel meglehetős nyugtalanságot lehetne kelteni. Semmiféle hivatalos helyen házbéremelésről szó még eddig nem volt. (Ugy van!) Ezt leszögezem. Azért kell leszögeznem, mert itt is ugy beszéltek a házbéremelésről, mint már befejezett dologról. Nem mutathatja meg senki, hogy akár a budapesti munkástanácsban, akár másutt szó lett volna erről, sőt meg kell hogy mondjam önöknek, hogy el sem tudok képzelni olyasmit, amiről beszélnek, amivel nyugtalanságot igyekeznek kelteni, hogy a bázbéreket egyszerűen bizonyos többszörösre, kétszeresre,, háromszorosra lehetne emelni, mert a házbérekben a legnagyobb igazságtalanság van ma. Vannak, akik véletlenül kellő időben és kellő alkalommal nagyon szép, nagyon megfelelő lakást olcsón szereztek, a másik alkalmatlan időben hasznavehetetlen, rossz lakást nagyon drágán szerzett. A lakáselosztásban a legnagyobb igazságtalanság van ma. Csak nem gondolják tehát elvtársaim, hogy ezt az igazságtalanságotilyen emeléssel, amely aztán az eltéréseket még nagyobbakká teszi, valaki még fokozza ? Ez lehetetlen. Itt lehet szó és kell, hogy szó legyen a lakások egyenlő elosztásáról és arról, hogy a lakások árának megszabásánál a lakás használhatóságának megfelelő egységes mértéket állítsunk fel. (Helyeslés.)