Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-7
Tanácsok Országos Gyűlése Î919. évi június hó 20. 151 ^ség. Tessék nevelni őket arra, hogy szövetkezeti alapon tanuljanak dőlünk, hogy bevonhassuk őket is a szövetkezetekbe. Mert ha az a kisbirtokos, amikor majd a mi szövetkezeti alapokon nyugvó mezőgazdaságunk — amely most igen primitiv — ki fog épülni, azt fogja látni, hogy nini, a béresnek különb dolga van, mint nekem, meg a munkásnak, akkor önmagától azt fogja mondani, miért nekem ez az u. n. szent magántulajdon, nem a magántulajdon a fontos, hanem a megélhetés, és akkor a kisgazdák maguk azt fogják mondani, liogy igenis, szövetkezeti alapon akarunk munkálkodni, gazdálkodni. Ellenben ha mi most elvennénk a kisbirtokot is, ezzel csak ártanánk és ezt nem is szabad tennünk, mert mi a proletárdiktatúrát akarjuk és a szocializálást egyelőre még a nagybirtoktesteknél is csak ugy ahogy, lomhán tudtuk megcsinálni, mert ez nemcsak attól függ, hogy akarjuk-e. Ha igy áll a helyzet, akkor ne kísérletezzünk, ne akarjunk minden birtokot elvenni, szocializálni, mert ezzel semmi mást nem fogunk elérni, mint legfeljebb azt, hogy az ellenforradalom el fog bennünket söpörni. (Igaz! Ugy van !) Elvtársaim! Nincs szükség arra, és helytelen dolog volna, ha a kisgazdát egyenesen magunk ellen uszítanánk, amikor tudnunk kell, hogy minden politikai szédelgő és szélhámos, aki a mai politikai állapotokkal nincsen megelégedve, egyenesen a kisbirtokosok köpönyege mögé bújik, azokat piszkálja fel. Szeretném látni, mi lenne akkor ebben az országban, ha azt mondanánk, hogy holnaptól kezdve minden kisbirtokot elkommunizálunk. Elvtársaim! Először nincs rá szükség; nincs rá szükség, ha élni fogunk, én pedig hiszem, egész biztos vagyok benne, hogy fogunk. Kimegyünk és tanitani fogjuk őket arra, hogy tessék nekik szövetkezeti alapon meginditani a gazdaságot, ép ugy mint Dániában, rámutathatunk, hogy mikép történik ott, igy anélkül, hogy a birtokához nyúlnánk, szociális alapra helyezzük a gazdálkodást. Soltész György: Március 21-ike után nem ezt mondta. (Nagy zaj.) Nyisztor György népbiztos: Március 21-én azt mondtam, amit akkor szükséges volt mondani. Mindig a viszonyoktól függ minden, ennyit már illik tudni. (Zaj.) Soltész György: Nem tudjuk magunkat vidéken mihez tartani. Nyisztor György népbiztos: A kisgazdákkal nem lehet igy egy kézlegyintéssel elintézni a dolgot, ha életünket fenn akarjuk tartani. Ezt meg kellett mondanom. Itt frázisokkal nem lehet & dolgokat elintézni, ezt mondjuk a kisüzemeknél és még sok másutt, tessék jól megérteni, a világot máról holnapra átalakitani, rombolni, «piteni, tanitani, oktatni, nevelni, amikor az •emberek millióinak nagy zöme régi felfogásában, régi világban él, a régi rendszerhez ragaszkodik, (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk !) akkor ezt egyszerűen elintézni nem lehet. Még csak egy dologra akarok rámutatni, a munkástartalékseregre. Az elvtársaim Hamburger elvtársat igen félreértették. Nagyon sokan ugy értették, hogy mi itt tartaléksereget akarunk szervezni, s ahol nekünk nem akarnak dolgozni, mi ezt azok ellen a munkástársak ellen felhasználjuk. Ilyen tendenciát képzeltek nagyon sokan tévesen. Nem igy van a dolog. Egy hang : Van benne valami ! Nyisztor György népbiztos : Nem igaz, mi azt mondjuk, hogy aratáskor ahol azt látjuk, hogy a szem ki akar hullani és nincs munkaerő, ott... Egy hang : Van másfél millió munkanélküli ember Budapesten! Nyisztor György népbiztos :... vannak helyek, ahol egész csomó munkástársunk munka nélkül van, ezeket meg lehet és meg kell szervezni és ahol a szüksége felmerül, ott ezeket fel fogjuk használni. A munkabérre vonatkozólag is van megjegyzésem. Röviden csak annyit akarok mondani, hogy ma már nincsenek kizsákmányolók, nem lehet azt mondani, hogy vegyünk minél többet. Ha egy gyárban, egy pusztán a munkás azt mondja, hogy az a fontos dolog, hogy nekem mennyi van, ez a többi társait rabolja ki, ezzel tisztában kell lenni. Ez a legnehezebb kérdés, amire nekünk a jövőben nagy gondot kell fordítani ; megtanítani az elvtársakat arra, hogy ma már a tulkövetélések ugy az iparban, mint a mezőgazdaságban ugyanazon a gyártelepen az összproletárság rovására vannak. Ezt le r kell szögeznem. Ezt kívántam csak elmondani. (Elénk éljenzés és taps.) Elnök : Neumann József elvtárs ! Neumann József : Tisztelt elvtársak ! Tisztelt országos gyűlés ! Mindazt, amiket Varga elvtárs elmondott és mindazt, amiket a vidékről feljött elvtársak felhoztak és amiket magam is tapasztaltam, két okra vezetem vissza. Az egyik a négy és fél éves háború. A másik pedig a diktatúra tekintélyének hiánya a vidéken. Meg kell állapitanom, hogy a falu szabotál a fővárossal szemben. Hogy minden félreértést kizárjak, előre kívánom bocsátani azt, hogy falu alatt mindig a kis- és középbirtokosságot értem, mert én személyesen győződtem meg arról, hogy igenis a földmivesszegények a proletárdiktatúra mellett állanak, hogy a földmivesszegények a falvakban, a községekben a legnagyobb terrorizmusnak vannak kitéve a kis- és középbirtokosok részéről. (Ugy van ! Taps.) Meggyőződtem arról, hogy igenis, amikor a főváros részére élelmiszert gyűjtenek, az a földnélküli, a fÖldmivesszegény az, aki grammra, mérlegre teszi saját készletét és saját magától vonja meg, hogy odaadja a főváros proletárjainak. (Ugy van! Taps.) Eggyel legyünk tisztában- En több mint tiz éve vagyok a magyar munkásmozgalomban.