Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

134 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. séget, ezt a megingathatatlan békekészséget azonban nem szabad összetéveszteni azzal a békekészséggel, amely a világtörténelem legnagyobb szédelgése volt, a wilsoni békekészséggel, amely wilsonipacifizmus a világot idejuttatta. Ez a békekészség, amelyet a világ minden dolgozói minden dolgozóval szemben éreznek és megkövetelnek, az egyik hajtóereje volt annak a politikának, amelyet eddig folytatott a külügyi népbiztosság. Sikerének másik indoka az, hogy azon államok helyén, amelyek a volt monarchia területén elhaltak, uj államok keletkeztek. Ezzel a ténnyel mindannyiunknak számolnunk kell. Az a felfogás, amely kifejezésre jut a határozati javaslatban és a külügyi expozéban, hogy nem ismerünk területi integritást, nemcsak azt jelenti, hogy ez a dolog, ez a mondat benne foglaltatik abban a határozati javaslatban, hanem ennek messzemenő konzekvenciái is vannak és én ezért nem tudok egyetérteni azokkal az elvtársakkal, akik érzelmi szempontok alá rejtik azt a felfogásukat, hogy a béke megkötését annak a feltételnek rendelik alá, hogy bizonyos helységek, városok hol fognak feküdni, hogy bizonyos határok hol fognak elhúzódni. Hitem és meggyőződésem szerint, ha választani kell, akkor én egyet választok, azt a területet, amelyen meg lehet és meg kell tartani a tanácsköztársaságot. Minden más szempontot ennek az egyetlen nagy szempontnak rendelnék alá és ebben a kérdésben teljes mértékben osztozom Kun elvtárs ama felfogásában, amelyet a veszély óráiban hangoztatott egyedül és bátorsággal, hogy a tagadás szellemét meg kell védeni egy talpalatnyi földön is, ha ezzel szolgálatot tudunk tenni a proletárság ügyének. Ez a gondolat, ez a szellem kell hogy vezessen most is mindenkit, és nem az az elrejtett és nem az az érzelmi szempont, hogy valamely község vagy város, amelyet hős katonáink visszafoglaltak és hozzánk csatoltak, hozzánk fog-e tartozni, hanem az a nagy szempont, hogy mi az orosz szövetséges mellé szilárdan odaállítsuk a világnak példakép a magyar szocialista tanácsköztársaságot, amely meg tud állani a maga lábán, amely be tud rendezkedni, amely gazdasági életet tud kezdeni és amely példaadással tud hatni a világ minden népére és amely mindennél még fontosabb munkát tud végezni, ha azt az irtózatos, egyre emelkedő, egyre nagyobbodó nyugtalanságot, amely Európát ma elfogja, ki tudja várni, fokozni tudja és ki tudja használni. Nekem az a hitem és meggyőződésem, hogy az entente hatalma a monarchia területén sem karddal, sem katonai erővel békét többé nem tud teremteni. (Ugy van ! Ugy van !) Nem tud pedig azért, mert a volt monarchia területén nem a nyers katonai erő és a hatalom fogja eldönteni a népek jövőbeni elhelyezkedését és sorsát, hanem el fogják dönteni maguk azok az államok éç azok a népek, amelyek most lépnek a történelem szinpadára. A volt monarchia területén eddig történelmet nem élt népek lépnek a történelem szinpadára, hogy önálló nemzeti életet élhessenek. Ezekkel a népekkel mi testvéri szövetségben kívánunk élni és ennek a testvéri szövetségnek a létrehozására fel tudunk és fel akarunk áldozni minden sovén szempontot. (Ugy van ! ügy van !) En hiszem és vallom, hogy a proletárság részére és számára nincs nemzetiségi kérdés. Nincs pedig azért, mert mi a volt monarchia területén minden dolgozó néppel egyet akarunk: testvéri szövetséget akarunk. Ezért, ebből a gondolatból kiindulva, nem tudom elhinni azt, hogy a nyers katonai erő, amely a világtörténelem legnagyobb diadalát aratta, — amely diadalnak azonban a gyümölcséi nem tudja leszakitani és nem tudja visszaadni a világnak a békét, mondom, nem tudom elhinni, hogy az a volt monarchia területén békét fog tudni teremteni az újonnan alakult államok között. Az a pacifizmus, amelyet Wilson hirdetett és az a távirat, amelyet Clemenceau juttatott hozzánk egyben leleplezi ezt a pacifizmust és egyben igazolja előttünk azt, hogy : ha komolyan békét akarnak, ha az entente békét akar Európával, békét akar a volt monarchia területén alakult államok között, ha konszolidált viszonyokat akar, akkor elsősorban el kell ismernie a saját önrendelkező jogunkat, azt, hogy belügyeinkben ugy éljünk, ahogy akarunk, ahogy azt a proletárság érdeke megköveteli és megkívánja. Azután első feltételként el kell fogadni azt, hogy a békét nem diktálni lehet és nem táviratokban juttatni kifejezésre és elfogadtatni, hanem a békének — ha az elfogadható — egyetlen, első feltétele csak az lehet, hogy a tárgyalóasztalhoz oda kell ültetni a tanácsköztársaságot. A tanácsköztársaságnak ott kell lennie a béke megkötésénél, hogy olyan békét köthesesn, amely ennek az országnak gazdasági lehetőséget biztosit a további megélhetésre, gazdasági lehetőséget biztosit arra is, hogy a nemzetközi forradalom ujabb, tényleg forradalmi osztagait bevárhassa, amelyeket csak akkor tud bevárni, ha biztosítják számára a békés munkálkodást és azt, hogy kihasználhassa az egyre terjedő európai nyugtalanságot, amely ma az egyik leghatalmasabb gátja az entente imperialista mohóságának és vágyának, olyan gátja, mely miatt nem tud szabadulni sikerétől és annak gyümölcseitől és ezt csak ugy tudjuk mi hasznositani, értékesíteni, ha meg tudjuk vetni a lábunkat egy talpalatnyi földön, amelyen a tagadás szellemét hirdetjükg De ne értsenek félre, én nem azt a felfogást vallom és hirdetem, hogy az adott esetben, amikor fegyvereink erejével megmutattuk az ententenak, hogy itt nem egy burzsoáuralom gyöngeségével, tehetetlenségével és elbukottságával, hanem a dolgozók eleven erejével és testével kell számolnia, hogy akkor én abban a helyzetben volnék, hogy minden diktált békét elfogadok. Nem, ez nem azt jelenti. Csak azt jelenti, hogy számolni kell és mérlegelni kell a körülményeket, az adott viszonyokat és ezt látom én abban a határozati javaslatban, amelyet Kun elvtárs előterjesztett. Hiszem és az a meggyőződésem, hogy