Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-5
104 Tanácsok Országos Gyűlése Î9Î9. évi június hó Î8. hiába fogjuk őt dédelgetni, hogy a régi rezsim ideje alatt élvezett hatalmi jogait elveszitette. Minden pillanatot felhasznál, hogy azt újólag a kezébe kaphassa. (Ügy van! Ugy van!) Ezt a veszett férget, ezt a rákfenéjét a köztársaságnak ki kell magunk közül tisztítani, ha a köztársaság azt akarja, hogy tiszta gazdasági életet folytathasson. Nyisztor György: Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy elmondja! Kovács Sándor : Bocsánatot kérek, ezt olyan egyszerűen nem lehet innen megállapítani, mint amilyen egyszerűen át lehet ott élni. (Ugy van ! Ugy van!) Tudom, hisz én is benne nevelődtem, legyenek tehát egész nyugodtak, hogy én majd nem fogok hazudni. Tudom, hogy egyedül állok, (Elénk felkiáltások : Dehogy áll egyedül ! Zaj.) de legyenek egész nyugodtak afelől, hogy én fogok utoljára hazudni. Majd meg fogja köszönni az a banda azt a jótéteményt, hogy felmentjük az adóztatás alól. (Zaj.) Ha lesz még rá ideje, be is fogja bizonyítani, mint ahogy már be is bizonyította több esetben. Én kívánom, hogy mindenkinek csak annyija maradjon, amennyit ő maga meg tud munkálni. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Még egy másik rossz és káros hatás is van. A munkásokat nem tudjuk egységesíteni, mindig két csapatban fognak lenni a földmunkások. Az egyik fajta, vagyis az egyik csoport munkás a termelőszövetkezetben fog élni, a másik pedig élősködni, kínlódni fog ezek körül a kis parasztok körül. Ezek mindig jobban azokhoz szitának, akik dédelgetik őket, hízelegnek nekik, hazudoznak nekik ós a munkások közötti viszály mindig meglesz. (Egy hang: Mert bort adnak nekik! Zaj.) Kérem, majd rá fogok térni arra is. De ha kirántjuk alóluk a gyékényt, ha nem lesz nekik mibe kapaszkodniuk, akkor igen egyszerűen tudjuk majd a munkásokat egy táborba hozni, felényi idő alatt meg tudjuk őket szervezni és felényi idő alatt meg fogják érteni, hogy sokkal több kenyerük, könnyebb megélhetésük lesz akkor, ha közös termelésben élnek, mintha magánmunkát hajhásznak, vagy magánprofit után szaladnak, mert hiszen tagadhatatlan még, hogy a munkásokban is megvan ma az az érzés, hogy ő is vagyont szeretne gyűjteni. Ha ez lehetséges, akkor igen könnyű megoldását találjuk annak, hogy a proletárok közötti viszály tulajdonképen eltűnjék. Mert ha azok a polgárok a múltban huszonöt év alatt nagy odaadást tudtak volna tanúsítani, vagy csak egy parányit is tanúsítottak volna, ha rokonszenveztek volna velünk addig, amig nem volt muszáj, akkor most legalább egy kicsit simulnának hozzánk. De nem. Ők maguknak akarták vindikálni mindig azt a jogot, hogy az övékben ne parancsoljon senki. Én szeretném látni azt a népbiztost, vagy termelési biztost, aki a cséplés alkalmával majd ellenőrizni tudja ezeket a gazembereket, hogy a megtermett gabonájukat el ne ássák a fővárosi proietárság elől. (Ügy van! Ugy van!) Mert nem a munkások á,ssák el a zsirt, a szalonnát, a babot meg a búzát, hanem a polgárok. Mert a munkásnak nem terem, csak annyi, amennyit munkabér fejében kap, (Ugy van!) és a főváros mégis a munkásokat üti, a munkásokat kárhoztatja, hogy nem ad. Pedig nem ad a kispolgár. Tehát meg kell vonni tőle a létjogosultságot. Jobb most, mint később, mert most még á forradalom első szelétől nem tudott teljesen feleszmélni, a félelem még benne van, de egy háromnegyed év múlva kinyilik a szeme, ugy hogy igazán vörös hadsereg kell a leverésükre. Most még keresztül tudjuk vinni enélküL Hiába mosolyog az elvtárs, dacára annak, hogy földmives, én is az vagyok, köztük születtem és éltem. Azokon a vidékeken, ahol nagybirtokokkal van körülvéve az a falu vagy város,, egészen más a viszony, de ott, ahol 116.000 katasztrális holdra terjedő határral rendelkezőváros körül a legnagyobb birtok 1000 holdtól lefelé van, olyan az állapot, hogy a munkások igényeit vagy rendes megélhetését nem lehet kielégíteni, illetőleg biztosítani, ha ezeket is dédelgetjük. Már pedig az én szememben a munkások mindig előbbrevalók. (Élénk helyeslés és taps.) Miért ? Ha esetleg be fogna következni az az eshetőség, amely bekövetkezett annakidején, amikor a főváros Szolnoktól fenyegetve lévén, Budapesten megkondították a vészharangot, hogy munkások talpra, védjétek meg a fővárost: jöjjön ki majd akkor Kun Béla elvtárs, vagy jöjjön ki Nyisztor elvtárs, kongassa meg a kispolgárok között a vészharangot, meglátják, hogy jönnek-e majd azok a fővárost megvédeni. (Úgy van! Taps.) Majd jönnek ellenünk! Ha tehát egy dologgal el tudunk valamit intézni, akkor ne csináljunk belőle kettőt. Elsőben én is azon az állásponton voltam, hogy majd lassan-lassan. Szabad legyen azonban pár esetet felemlítenem. Amikor el akartam utazni ide, alighanem 11-ón történt, az innen leutazó politikai kiküldöttek megleptek : Adjatok nekünk lakást, a szálló, ami volt, el volt foglalva. Mit csináljunk ? A közellátási hivataltól leérkeze tt három küldöttSimon Mózes: Csak? (Derültség.) Kovács Sándor: Yolt több is, tizenkettő, (Derültség.) de akkor kivételesen három jött. Már azelőtt voltak lent, nem tudom miért, talán szopni feljöttek, (Derültség.) azután lejöttek vissza, tehát lakásra volt szükségük. Ahol azonban azelőtt laktak, ott nem volt hely. Hol teremtsünk lakást? Azt mondja az egyik: ahol azelőtt lakott, mert az kielégítő lakás. Mindjárt tudakozódtunk utána, tényleg nem volt a lakás elfoglalva. De bejön az öreg gazda és azt mondja, kérem, lehetetlenség, tizennégyedmagammal vagyok és csak négyszobás lakásom van, tehát nem adhatok lakást. Nem adtam.,
