Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-815

64 815. országos ülés 1918 Julius 31-én, szerdán. fejlődését, mi a terve az entente államok propagandájával szemben és a németek részére való csekély eredménynyel folytatott gabonavásárlást nem hajlandó-e abbahagyni, számolva az orosz területen a most következő téli időben okvetlenül beálló éhínségre? Elnök : Az interpelláczió kiadatik a ministerelnök urnak. Következik Förster Aurél képviselő ur interpelláczió] a. Förster Aurél: T. ház! Kissé feszélyezve érzem magam, bogy a magvai képviselőházban a termés betakarítása alkalmával fel kell szólalnom azért, hogy a magyar népnek legyen kenyere. Minden lojalitásom és tiszteletem mellett — bocsánat a kifejezésért — nem tartom a helyénvalónak, hogy a közélelmezési minister ur Bécsben ilyenkor egyéb dolgot találjon. Én a lehető legkoncziliánsabb vagyok, különösen személyi tekintetben, de itt minden óra, minden hét, minden perez késedelmet jelent, olyan a sürgőssége a rendeleteknek és nem én kérek választ, nem én akarok interpellálni, hanem a nép interpellál ; nekem nincs válaszra szükségem, nekem kenyérre van szükségem. (11 gy van! a baloldalon.) A közhangulatnak, mindnyájunknak felfogása az, hogy a magyar nép a lehető lengagyobb c öndességben, nyugalomban viselkedett a négy évi háború alatt, melyet az ellátás szakszerűségének, a segélyek több-kevesebb lábával, de elég méltányossággal való kiosztásának lehetett köszönni. Nekem szerencsém volt ebben az ügyben, melyben interpellálok és amely rosszul van bevezetve az interpelláczióskönyvbe, mert a" nak nem a szemtermelők, hanem a nem termelők és a nem ellátottak gabonával való ellátása a tárgya, mondom több kormánynyal volt szerencsém e tekintetben tárgyaim és mindenütt akadályok voltak akkor, amikor az el nem látottak és a nem termelők gabonával való ellátására volt szükség. Ahhoz, hogy visszaélések minden esztendőben voltak, különösen a legutolsóban, még hozzájárult az is, hogy a rendelet is egy kissé későbben jött, mint kellett volna s az ilyen elkésés most is azt eredményezte, hogy melegágya lett a visszaéléseknek. A learatott gabona ott van a magtárakban, zsákokban, a malmokban, a malomnak nincs szene, az embereknek nincs lisztjük és akkor elviszik a gabonát az orra elől. . . Fényes László : Ausztriába ! Förster Aurél: Bocsánatot kérek, nem Ausztriába. Fényes László : Visznek nagyon sokat Ausztriába ! Elnök : Csendet kérek ! Förster Aurél : T. barátom, ha én elmondanám Ausztriáról a véleményemet, akkor közbeszólana t. barátom okvetlenül. Elviszi a gabonát legális utón a Haditermény a maga sisera hadával. Ne tessék rossz néven venni, de a parasztságnak, az egész vidéknek az a gyanúja — és nem szabad haragudni a gyanúért, mert a népről magáról van szó — hogy a Haditermény tulaj donképen a bankoké. (TJgy van! a baloldalon.) A malmok a bankoké, melyek kiuzsorázzák a népet, s mivel dividendára van szükség, felhozzák ide a gabonát, megőrlik és viszik vissza. Micsoda czirkulus vicziózus az, hogy a vidéki paraszt ember gabonáját felküldi a pesti malomnak, jóllehet helyben az odavaló malomban megőrölhetné és a pesti malom először leszedi róla . . . Egy hang (a baloldalon) : A vámot! Förster Aurél: Nem a vámot, hanem ott tartja a korpát. Mindenki tudja, hogy a vidéki ember részére, ellátott és el nem látott részére, mit jelent a korpa baromfiának, marhájának, disznajának nevelésére. Ezzel szemben műtakarmánygyárak létesülnek és milliókat szereznek a. korpával. Az elővárosokban minden sarkon műtakarmánygyárak vannak. Tudják t. képviselőtársaim és talán a honvédelmi minister urat is érdekelte volna, hogy abból zwiebackot is csinálnak a honvéd lovasság részére és mi utána zwiebackot itt adják el Pesten, nem sütik ki, hanem, hogy volumenje nagyobb legyen, félig kisütve adják el, a lovak pedig nem eszik meg, mert csupa penész. Pedig a korpára szüksége volna a vidéki lakosságnak. Az idén a következő dolog történt. Adtak bevásárlási engedélyt augusztus 15-től kezdve. Igaz, hogy az ellátásnak tavaly megszabott határa augusztus 15-ike lett volna, de méltóztassék azt venni, hányszor fokozták le a rátát és hányszor vasaltak be még cselédektől is, 30—40—50 kilókat, mig a nagybirtokosokkal kiegyeztek, ugy, hogy akitől 8 vagont kértek, az azt mondta, hogy adok négyet. Ez az igazságtalanság, ami most tivornya] át üli, nagyon vészes következményekkel fog járni. Mert tessék elhinni, hogy ha ez a ráta megmarad és az a veszély fog fenyegetni, hogy időközben újra rekvirálásokhoz fognak nyúlni, amire előkészülhetünk az idei termés mellett, mely nem jó, előre kijelentem, hogy cselédeket nem fogunk kapni, mert a legigazságtalanabb — ez a legszelídebb szó erre — az, hogy attól a cselédtől, aki konvenczióra szerződik 30—40—50 kilókat elvonnak. Nagyon jól tudjuk, hogy illegális utón menynyit vonnak el a közélelmezéstől, de erre az államnak nincs policziális ereje, hogy megvédelmezze. A községet nem nevezem meg, de egyik helyen eltiltották, hogy a községből valami kivitessék. Felállítottak hát négy csőszt és a csősz meggazdagodott. Amit egy lóval kivitte'', az száz koronába került, amit két lóval vittek ki, az négyszázba. Az ilyen intézkedés melegágyát képezi a visszaéléseknek. Én annak idején az akkori belügyminist er úrhoz, Sándor Jánoshoz, harmadéve — nem is emlékszem, olyan gyorsan változtak a minister urak, mikoT volt, tavaly tavaszszal-e vagy nyáron — vittem hadilisztből készült kenyeret és most is annak a szerencsének akartam örülni, hogy a közélelmezési minister úrral fogok találkozhatni és felajánlani neki azt a kenyeret, amit nekem a hatóság küldött az úgynevezett hadilisztből.