Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-815

815. országos ülés 1918 Julius 31-én, szerdán. 55 fog rendelkezni. Ilyen törvényjavaslat azonban nem készült, hanem a honvédtisztekhez arányítva intézik el az ő nyugdijukat. Azt hiszem, nem kell hivatkoznom arra, hogy a csendőrség szolgálata az összes katonai szolgálatok között a legsúlyosabb, a legterhesebb és a legveszedelmesebb. (Ugy van !) A csendőrség békében is állandóan háborúban áll. Hiszen nap-nap mellett olvashatjuk a hírlapokban, hogy szökött katonák, tdvajok, czigányok, rablóbandák itt lőttek le most két csendőrt, ott lőttek le most két csendőrt. Ez a veszedelem a háború befejezése után még fokozódni fog, mert ha a bolseviki eszméktől telitett, gyilkoláshoz, rekviráláshoz, tolvajláso' hoz hozzászokott katonaság hazajön, a csendőrségnek fokozottabb mértékben lesz hivatása, hogy megvédelmezze a társadalmat, az ország lakosságát ezektől az emberektől. A melle' t a fizetés mellett, azok mellett az illetmények mellett, amelyeket a csendőrlegénység ma élvez, nem lehet tőlük kívánni, hogy kötelességeiket hiven, lelkiismeretesen teljesítsék és életüket, testi épségüket nap-nap mellett koczkáztassák. Hiszen az a csendőr, amikor kimegy, nem tudja, hogy hozzátartozóit, családját látja-e még. Ilyen körülmények között azt a rettenetesen nehéz szolgálatot, amelyet a csendőrség ma is teljesít és fog teljesíteni a jövőben, különösen a háború befejezése után, tisztességesen, becsületesen díjazni kell, mert meg fog történni az, hogy a háború után nemcsak nem fognak tudni elegendő és arra való megfelelő személyzetet kapni a csendőrség részére, hanem — amint számtalan esetről van tudomásom — még a kipróbált csendőraltisztek is ott fogják hagyni a csendőrséget és akkor azután be fog ütni a katasztrófa. Ezért már ezúttal is megragadom az alkalmat arra, hogy megkérjem az igen t. honvédelmi ministér urat és ezzel kapcsolatosan a ministerelnök urat, mint in. kir. belügyministert, hogy terjeszszék ki figyelmüket a csendőrlegénység és a csendőrtisztek illetményeinek a rendezésére, mert nagy katasztrófa állhat be. Egy eszmém volna, nem tudom, osztja-e a t. honvédelmi minister ur. Mint gyakorlati ember tapasztaltam azt nálam, a vadőröknél, hogy addig, amig az ő életüket be nem biztosítottam, vadorzót nem fogtak. Amikor azonban pár ezer koronára biztosítottam az életüket, sokkal bátrabban, vakmerőbben teljesítették a kötelességüket és pedig eredménynyel. Épen igy vagyunk a csendőrséggel is. Méltóztassék elhinni, hogy ha a honvédelmi és a belügyi kormány tárgyalásba bocsátkozik valamely biztosító társasággal és csak négyezer koronára biztositja a csendőrség életét arra az esetre, ha őket szolgálat közben katasztrófa vagy szolgálatképtelenség éri, akkor sokkal lelküsmeretesebben, sokkal bátrabban fogják teljesíteni nehéz és veszélyes munkájukat és kötelességüket, mintha attól kell tartamok, hogy ha őket agyonlövik a czigányok, a haramiák, a rablók, akkor családjuk nyomorogni fog. Elvégre ez a költség ugy sem fog sokat kitenni, mert hiszen ilyen esetek szórványosan fordulnak elő,. viszont a szerencsétlenül járt csendőr özvegye abból a néhány ezer koronából, amit a nyugdiján kívül kap, egy kis földecskéi vehet vagy egy kis üzletet nyithat, biztosítva magának és gyermekeinek a tisztes megélhetést. Egészen bizonyos, hogy ha ezt megcsinálják, akkor sokkal agilisabb lesz a csendőrség, mint igy. Ha már a csendőrségről szólok, fel kell még említenem azt az anomáliát, amely közellátásuk tekintetében fennáll. Megtörtént egyik csendőrszárnyparancsnokságnál, hogy elfogyott a kőolaj. A városi hatósághoz fordult a parancsnok, de a városi hatóság elutasította kérelmével azzal, hogy ez a belügymmister hatáskörébe tartozik. Elment a katonai gazdasági hivatalhoz ; ott azt mondták^ semmi közük hozzá, mert nem tartoznak a katonai állományba. Igy vándorolt egyik helyről a másikra, mig végül a kerületi parancsnokság a kereskedelmi ministerium utján kiutaltatott nekik egy hordó petróleumot. Szükségesnek találnám tehát, ha a közellátás tekintetében a csendőrség a legközelebbi katonai gazdasági hivatalhoz utaltatnék, hogy ne legj'en az az örökös bizonytalanság és futkosás, hol a polgári, hol a katonai hatósághoz, hanem tudja, hogy hova forduljon s ott meg is kapja azt, amire szüksége van. Fel kell hoznom még azt is, hogy a csendőrtisztek 1917 óta nem kapták meg a ruhasegélyt. Nagyon kérem a t. honvédelmi mirister urat. méltóztassék intézkedni aziránt, hegy elmaradt és járó ruhasegélyüket megkapják. Tudomásom van továbbá arról, hegy folyamatban van és nemsokára el is készül a csendőrség átszervezése. Tudomásom szerint 15—20 kilométerre szándékoznak egy-egy csendőrőrséget felállítani és tudomásom van arrólis, hegy több csendőrkerület lesz az országban felállítva. Felhívom a t. honvédelmi mirister ur figyelmét Pécs sz. kir. városra, amely a Dunántúl egyik legnagyobb városa, mirden néven nevezendő kultúrintézménynyél, alsó- és felsőbírósággal rendelkezik és ami a fő, nemzetiségi vidéken van, szerb, sokácz ós egyéb nemzetiséggel van körülvéve. Ha van város, amely erre joggal igényt tarthat, ugy feltétlenül Pécs sz. kir. város az. amely igényelheti, hogy csendőrkerükti parancsnokságot kapjon. Sérelmesnek találom a törvényjavaslat 2. §-ában foglalt azon intézkedést, hogy a nyugdijképesség teljes szolgálati ideje negyven évben állapittatik meg. Az indokolás megemlíti, hogy 1907-ben a polgári alkalmazottakra nézve a 35 éves szolgálati időt hozták be és kevéssel ezelőtt lényegesen javították az osztrák állami alkalmazottak és bátramaradottaik ellátását is. Ugyancsak a pénzügyi és véderőbizottság együttes jelentésében foglaltatik egy pont, amely azt mondja, hogy indokolt esetekben oly egyéneknél, akik háborúban is voltak, harminczöt esztendőt számítanak teljes nyugdijképességnek. Nem látom be, miféle akadálya van annak, hogy akik háborúban voltak, azok 35 év után ne kapják meg teljes nyugdíju-