Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-828

432 828. országos ülés 1918 sukat. vájjanak békében, Isten segélje őket külön útjukon.« (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Szó szerint magamévá teszem ezt az álláspontot, mindenben aláírom., ugy ahogy azt Kossuth Lajos még 1843-ban, majd később a 60-as években hirdette. Nem is tehetünk máskép. Nem olvasták, t. uraim, a legutolsó Wilson-választ % Nem mondja azt, hogy a népek önrendelkezési jogát respektálnunk kell ? Nem látják, hogyha Horvátország önmagáról máskép akar rendelkezni, akkor nekünk azt nem lenne szabad tennünk még akkor sem, ha hatalmunk lenne, hogy pedig hatalmunk nincs, ezt felesleges fejtegetni. Én nyíltan hirdettem mindig, hogy nekem az olyan testvér, aki engem gyűlöl, nem kell, azzal nincs kedvem váltig ölelkezni. Be kell látnom pláne a mai nagy eszmefejlődési korszakban, hogy ennek a nemzetnek megvan a történelmileg — helyesen vagy helytelenül — bizonyítható vélt joga arra, hogy saját maga határozzon sorsa felett. Emlékeztetem a t. házat az ő korrekt álláspontjukra a nemzeti küzdelem idején, amikor meghozták a fiumei rezolueziót és üdvözölték a magyar nemzet függetlensége utáni törekvését . . , Hock János: Sztereói rontotta meg a vasúti pragmatikával ! Polónyi DeZSŐ : ... és azt mondták, hogy látják a mi küzdelmeinkből, hogy minden népnek természetes joga, hogy jelenét és jövőjét önmaga határozza meg, egyszersmind elvárták, hogy velük szemben ezt mi is elismerjük. Kérdem t. ház, egy erőszakos, lehetetlen felfogáson kivül, mi indokolja tehát azt, hogy mi velük szemben ma is más álláspontra helyezkedjünk, mint amit a történelem igazol és amit az Eszakamerikai EgyesültÁllamok elnöke követel % Egyetlen kérdés van, amely nekünk életkérdésünk és amelyben nem lehet közöttünk sohasem vita. Ez Fiúménak és az odavezető útnak biztosítása. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Fiume város képviselője nemrég azt a nyilatkozatot tette, hogy ő is követeli a népek önrendelkezési jogát Fiume részére, amely maga kívánja meghatározni sorsát. Ennek van bizonyos történelmi jelentősége és háttere ; a magam részéről elismerem ennek a nyilatkozatnak jogosultságát. Fiume annak idején mint a magyar szent korona külön része, eoipus separatum eoronae regni Hungáriáé illesztetett be a mi közjogunkba. Semmi a világon nem akadályozza azt, hogy ez az állapot fentartassék és hogy ne feledtessék el, hogy mi a megértés alapján állunk és hogy ez kötelező ugy ránk, mint u. n. horvát testvéreinkre nézve is, akiknek meg kell érteniük azt, amit Wilson szintén kifejezésre juttatott, hogyha annak a kis szerb népnek joga van ahhoz, hogy tengert kapjon, ugy nekünk is történelmileg szerzett elismerendő jogunk az, hogy mi is egy csepp tengert kapjunk, egy csepp szélientyüt gazdasági életünk számára. (Helyeslés.) Lehetetlen, hogy horvát testvéreink ezt meg ne értsék, be ne lássák és hogy ezt valamely gazdasági vagy kereskedelmi szerződésben ne biztosítsuk magunkoktóber 23-án, szerdán. nak. Ami ezenkívül a jugoszlávizmus keretein belül esik, ami Boszniát, Herczegovinát, Krajnát illeti, az engem, mint magyar embert nem érdekel. Engem ebből csupán kettő érdekel. Az egyik a magyar nemzet becsületbeli és történelmi hagyománya, a másik pedig Fiume kérdése. (Helyeslés a szélsőbaloldahn.) Ezzel a két kérdéssel a délszláv kérdést teljesen megoldottnak lehet tekinteni, ugy hogy abban az Egyesült-Államok elnöke semmi néven nevezendő kivetni valót nem találhat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ide kapcsolódik egy másik igen fontos kérdés, amely bennünket ismét nem érdekel. Jól méltóztatnak tudni, hogy a délszláv kérdés korántsem valamely eg3^séges kérdés, mert ez ott ismét fajoknak, nemzeteknek egymás ellen való élethalálharczát jelenti. Nagyban és egészben hierarchikus kérdése ez a görög bizanczi egyháznak és a horvát katholikus egyháznak. Az egyik tudja a másikról, . hogy ha uralomra kerül, akkor neki befellegzett a nemzeti jövője. És jól méltóztassanak figyelri, már jöttek hozzám Horvátország különböző részeiből levelek, amelyek szerint már feltámadnak az úgynevezett unionisták, akik hangsúlyozzák, hogy ők a magyar nemzetnek régi barátai és ápolni óhajtják a testvéries jó viszonyt. Mert a horvát népnek életkérdése az, hogy a délszláv királyság kérdése ne ugy oldassék meg, hogy a szerb elem kerüljön túlsúlyba, vagyis, hogy ne azt az államot alkossák meg, amely Garasanin politikai végrendeletében volt megírva, mert az a horvátok sírját és sohanapján való feltámadásukat jelenti. A horvátok, ugy látszik, kisebbségben vannak, legalább is a jelenlegi szerencsétlen politikai viszonyaik miatt nem tudnak saját hazájukban urak lenni; ezért kopogtatni fognak nálunk és kérni fognak bennünket, 800 esztendőn keresztül való testvéries összetartásunkra való hivatkozással, hogy legyünk segítségükre az ő horvát nemzeti államuk megmentésében, nyelvüknek, tekintélyüknek, mindenüknek feutartásában. Én nyíltan beszélek. Ezt a kérdést soha többé érzelmi alapon nem kezelném. Én sajnálattal bárdé kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy u. n. horvát testvéreink az utolsó 40 esztendőben mindent elkövettek arra, hogy magukat tőlünk távoltartsák. Valamikor a horvát nemesség magyar volt; (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) össze voltak házasodva, ismerték egymást, érintkezett a két testvér nemzet. Ma hosszú idő óta nem lehetett Horvátországba lemenni és magyar szót szólni, mert inzultálták az embert. Hogy most végszükségbe kerülnek, megint kopogtatnak a mi becsületes naiv szivünk ajtaján. Ez tévedésbe ejthet egyes hangulatos embert, de nekünk, akiknek a nemzet jövőjére kell ügyelnünk, többé ilyennek felülnünk olyan értelemben nem szabad, hogy mi velük holmi érzelgésbe bocsátkozzunk. A magyar nemzetnek nehéz, nagy küzdelmei voltak állami létének, függetlenségének fentartásáért. Nem láttuk magunk mellett a t. horvá,t testvéreket. Ezzel az érzéssel le kell számolnunk és legalább is meg kell vár-