Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

412 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. és rögtön különbékét ajánljon fel, megmondván 24 órával előbb szövetségesének, hogy nem tudunk tovább menni, be kell vallanunk, hogy ezt a háborút a németek oldalán nem akarta a magyar nép soha, csak mi, a magyar kormány akartuk, mi nem tudjuk a népet tovább vezetni, felelősségérzetünk nem engedi meg, mi lemondunk és átadjuk a hatalmat azoknak, akik igenis ellenkező nézeten voltak, mint mi és békét akarnak kötni az entente-al elsősorban, megegyezéses békét a nemzetiségekkel és az entente-államokkal. Ha ezt megtettük volna, akkor a béke már nagyon közel lenne, nem fenyegetne bennünket annyi veszély. Napról-najjra, óráról-órára súlyosabb a helyzet. És kérdezem, mit tettünk mi két-három hét alatt ? Hiszen a képviselőházat alig lehetett összehivatni. Talán kilenoz vagy üz napig tartott, amig nehezen 65 képviselőt lehetett összehozni, akik szükségesnek tartották, hogy az országgyűlés ily válságos időkben együtt legyen. Hát, képviselő urak, a nemzetgyűlés az, a nép akarata-e az, ahol egy vesztett háború válságos örvénye előtt, az országgyűlés nincs együtt, az országgyűlés nem tanácskozik éjjel-nappal, hogy mit tegyen gyakorlatilag, amely országgyűlésen nem a multak hibáiról kellene beszélni, amikről ma beszélünk, hanem gyakorlati cselekvésekről, oly törvényjavaslatokról kellene tárgyalni, amilyeneket gróf Károlyi Mihály és Ráth Endre képviselő urak terjesztettek be, és ahol egyéb kisebb jelentőségű, de most, a háború végén, rendkivül válságos és fontos érdekek megbeszélése volna helyén. Bocsánatot kérek, de én ugy képzelem az országgyűlést, hogy az irányítja a kormányt, már pedig itt semmiféle irányítást a kormánynak nem adnak és — ami másik kötelessége lett volna — semmiféle ellenőrzést nem teljesítettünk. Behoztak itt évenkint nyomtatott könyveket számokkal, amelyek mellett volt egy-egy tabellára irva egy csomó szám, hogy erre ennyi és ennyi ment, amelyről nem tudta senki, hogy inegfelel-e a valóságnak, hogy mennyiben lépték át és mit tettek arra a rovatlapra. Ez volt az ellenőrzés. Megnézte-e ezt valaki ? Soha itt komoly ellenőrzéssel nem foglalyoztunk és soha a kormányzást nem irányítottuk. Itt mindig volt a kormányzásnak egy többsége különböző czimek, zászlók és jelvények alatt, amely vakon követte a ministerelnököt, akit Bécsből kirendeltek. Ezért nem lehetett ebben az országban igazi népakarat, nem lehetett demokráczia, nem történhetett meg a magyarság kifejlődése és ezért volt lehetséges, hogy a velünk nem azonos nyelvű népek ellenséges érzületüvé fejlődtek, mert bennünk ellenségüket látták, mert nem voltmik igaz demokraták. A szánk járt csak a demokrácziára de mikor szóba került a választójog, az egyetlen számítás czeruzával, papírral, amit az országgyűlésen tettek, az volt, hogy hány románnal jön be kevesebb, ha ez a paragrafus jön be. Nyíltan hirdettük, hogy választójogot akarunk, de olyant, amelylyel kizárjuk őket, hogy ne jöhessenek be a nemzetiségi képviselők. Hiába voltunk itt néhányan, kik azt hirdettük, hogy az az érdeke a magyar nemzetnek, hogy az ország különböző nyelvű lakosságának minden képviselője egyformán jöjjön be, egyforma lévén a szerb, a tót és itt egyforma jogokkal mérjük meg a törvény paragrafusait. Leliazaárulógazembereztek akkor is. Képviselő ural<, én azt kérdezem, vájjon, ha most ide tudnók varázsolni annak a félesztendő előtti időnek pillanatát, nem választanák-c azt boldogan ? Vájjon nem választanák-e annak az általános választójognak legszélesebb formáját, csak hogy az ellenség megálljon az ország küszöbén és ne gázolja el minden, még megmaradt reménységeit ennek az országnak ? Hiszen igazán kilőtték már a magyar fajtát. Méltóztatik most az asszonyokra és gyerekekre rábocsátani a gurkákat, az éhínséget, a fagyot, a ruhátlanságot és a széntelenséget ? Meggondolták az arak, hogy mi lesz itt a télen, mikor nem lesz elég szenünk ? Meggondolták-e, hogy mi lesz, ha februárban még Budapesten sem tudnak — nemhogy a vidéki falvakban — az elláttat] an lakosságnak lisztet és élelmiszert kiutalni . . . B. Radvánszky Antal: Mit kell csinálni, mondja meg ? Fényes László: Én már tettem indítványt, t. képviselő ur, majd rátérek. Itt nincs más mód, mint az, hogy elsősorban azok, akik ezen rettenetes pusztulásba — én elismerem, hogy teljes jóhiszeműséggel, nem látva, hogy volta kéj) csak saját osztályérdeküket tekintik — belevitték a nemzetet . . . Bizony Akós: Hogy lehet olyant mondani, hogy osztályérdekből vitték bele a háborúba ? (Zaj.) Kiss Ernő: Ostobaság, mint a többi! Fényes László : Képviselő ur, önnek joga van azt mondani, amit akar. Megmondtam beszédem elején, hegy nem önöknek beszélek és hiszem, hogy a nép nekem igazat fog adni és azt fogja mondani az ön szavaira, amit ön mondott nekem. Igenis, nem látták a saját önző osztály érdekükből azt a rettenetes veszedelmet, amelybe az országot sodorták. De most már látják, tehát le kell vonni a konzekver cziát és ha idáig vitték az országot, a minimális, amit önöktől minden józan eszű magyar ember követelhet, az, hogy álljanak félre. Elképzelhetők-e, hogyha én a vásárcsarnokban tegnap bolondgombát vettem . . . Kiss Ernő: Meglátszik a beszédén ! Fényes László : ... és családom néhánj

7 tagja megbetegszik tőle, hogy másnap is odamegyek? A képviselő ur szereti a ziczezereket, de nem, azt nem vinikálhatják maguknak, hogy ha idevitték az országot, tovább is vezessék. Ma igazán nem volr.a olyan nagy öröm arra a pártra nézve, mekyhez én különben nem tartozom, ha átvenné a kormányzást, de egyet önöknek is el kell ismerniük : hogy ez a Károlyi-párt jól látta a háború négy esztendeje alatt a helyzetet. Amikor a nemzet megmentéséről van szó, melyik orvosnak,