Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-827
829. országos ülés 1918 volna és nem rajtunk múlt, hogy mindezideig arra nem volt alkalmunk, hogy az integritásunkat, épségünket, biztonságunkat megóvó béke mellett, a megértés békéje alapján ellenségeinkkel békét köthettünk volna. Az utolsó hadiesemények kényszerhelyzetet teremtettek számunkra. Most már keresnünk kellett a békét, nem ami szemünk előtt lebegett, az összes népek jővoltát, szabadságát, biztonságát egyaránt védő alapon, hanem az ellenség által elibénk szabott alapon és megtettük a lépést a Wilson-féle 14 pont elfogadásával. Erre a lépésre tegnap kaptuk meg a választ. Ez a válasz egyfelől bizonysága annak, hogy az utolsó években a velünk szemben álló nagyhatalmakkal kizárólag érintkezésben álló belső ellenségeink rágalmainak mekkora tért lehetett hódítania. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Másfelől bizonyítja az, hogy mennyire égetően szükséges, hogy mentől előbb abba a helyzetbe jussunk, hogy köz rétien eszmecserébe léphessünk ellenségeinkkel, hogy megadhassuk a kellő felvilágosításokat, hogy megvilágosíthassuk, letárgyalhassuk előttük a kérdéseket és a direkt közvetlen eszmecsere utján igyekezzünk velük egy olyan békét megállapítani, amely ha fájdalom, nem is lesz az, amit a mi jogos védelmi érdekeink is megkívántak volna, de amely mindenesetre meg fog felelni, azoknak a magasztos elvi álláspontoknak, amelyeket ellenfeleink is zászlaikra, írtak és hirdetnek. Én a békekötések történelméből nem emlékszem olyan fejlődésre, amely mellett az egyik hadviselő fél békeajánlatot tett volna a másik hadviselő fél által hangoztatott elvi alapon és heteken keresztül ne jutott volna abba a helyzetbe, hogy a másik hadviselőféllel közvetlen tárgyalásba lépjen és konkrét alapon megbeszélhesse a feltételeit. Ma még ebben a helyzetben vagyunk, ugy a Németbirodalom, mint mi. Nagyon igaztalan az a vád, mintha ebben a tekintetben időt vesztettünk volna. Egyszerűen olyan módon kezeltetett ez a kérdés eddig ellenfeleink részéről, amely a közvetlen tárgyalások felvételét lehetetlenné tette. Nekünk, azt hiszem, oda kell törekednünk, hogy tovább fűzve a kézbe vett fonalat, ellenfeleinket mentől előbb meggyőzzük arról, hogy őszintén, hátsó gondolat nélkül ráhelyezkedtünk az általuk hangoztatott elvi alapra, hogy hajlandók vagyunk annak konzekvencziáit levonni és viselni, de hogy égetően szükséges a kölcsönös megértés, a kölcsönös felvilágosítás, olyan kérdéseknek tisztába hozatala, amelyek ő előttük ma nagyon is egyoldalú világításban állanak, mert különben nem jöhet létre az a béke, amelyet ők is kívánnak, az a béke, amely az állandóságnak csak némi garancziával is bir, amely nem a végsőkig elkeseredett legyőzöttből kipréselt elnyomási béke lenne, amely magától órtetődőleg magában hordaná jövőbeli bonyodalmaknak csiráit. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) október 22-én, kedden. 403 Zlinszky István: Az osztrák diplomáczia erre nem alkalmas! Az a baj! (Halljuh! Halljuk! a jobboldalon.) Gr. Tisza István; Hogy egyébről ne beszéljek, itt van a cseh-tót állam fantazmagóriája. A mi tót polgártársainknak nagy zöme teljesen hű, megelégedett polgára a nemzeti magyar államnak. (Igaz! Ugy van!) A mi tót polgártársaink között azok is, akiknek a mai állapotokkal szemben kívánságaik vannak — egyiknek-másiknak talán elég messzemenő kívánsága —' azok is kevés kivétellel — talán az ujjunkon elszámolhatnék a kivételeket — teljesen idegenül állanak a cseh-tót állammal szemben. (Igaz! Ugy van!) Azok tót naczionalista alapon állhatnak, formulázhatnak követeléseket a Magyarországon élő tótság részére, követeléseket, amelyeket bizonyára igen nagy jóakarattal kell tárgyalni, amelyekből némelyik teljesíthető lesz, másiknak a teljesítés talán nehézségekbe fog ütközni, de amelyekkel mindenesetre a legmesszebbmenő jóakarattal kell számolni; de ezeknek nincs a csehekkel való egyesülési szándéka, azokkal a csehekkel, akiknek magaviselete a magyar Felföldön 1914—15 telén a legmesszebbmenő felháborodást váltotta ki a tótságból, akik a hadifogságba jutott tót katonáinkat nyomorgatták, sanyargatták és kínozták ; ezekkel a csehekkel a mi tót polgártársaink minden közösséget megtagadnak. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Es itt van a másik kérdés: a délszláv kérdés. Enrél a kérdésnél nem hunyok szemet a helyzet egész komolysága előtt, de kétségtelen az, hogy ez az egész most kifüggesztett jugoszláv czégtábla, ez az egész jugoszláv nemzeti tanács, amely most előtérbe lépett és kizárólagosságot vindikál magának, tulajdonképen félreszoritotta és elsikkasztotta a horvát nemzetet. Itt is tisztán kell látnunk, itt is meg kell szólaltatnunk a horvátságot, fel kell szabaditanunk a horvát nemzetet az alól a terror alól, amely alatt a klikk tartja, amely a nyakán ül és egyenesen nagy szerb irányban igyekszik vezetni és terrorizálni. (Igás ! Ugy van! a jobboldalon.) A horvát nemzettel azután, nekünk magyaroknak meggyőződésem szerint meg kell egymást értetnünk. Nézetem szerint nekünk magyaroknak is meg kell értenünk ebben a tekintetben az idő szavát, nekünk magyaroknak is le kell ebben az irányban vonnunk az utolsó események konzekvencziáit, meg kell teremtenünk azt a helyzetet, hogy végrevalahára beálljon teljes egyetértés, a teljes bizalom a teljes öszhang a magyar és horvát testvérnemzet között. S ebben a tekintetben megértő előzékenységgel kell fogadnunk a horvátsäg követelését; de mindenekelőtte abba a helyzetbe kell a horvát nemzetet juttatni, hogy szót emelhessen és fel kell szabadítanunk az alól a járom alól, amelybe a jugoszláv czég alá bujt kizárólag szerb politikai 51*
