Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

827. országos ülés 1918 "Wenn ich den Namen TJngar hör', wird mir das cleutsche Wams zu enge. Én sohasem felejtem el, hogy a menekülő Kossuthot hogyan fogadta akkor Anglia szabad népe; sohasem felejtem el, hogy nyilt kocsin vitte lord Dudley Stuart be a Guildhallba. Sohasem felejtem el, hogy látogatásának tiszteletére emlékérmet vertek és hetven skót és angol város járult hozzá felirattal. Azután jött Amerika mesékbe illő tüntetéssel. A newyorki kikötőkben zászlódiszben állanak a hajók, a Broadway-n a tömegtől nem tudnak mozdulni és akkor Magyarország representative man-je Kossuth Lajos volt, ő volt élő szimbóluma a szabadságában megtiport nemzet vértanuságának. És nem tudom elfelejteni, hogy ezt a nemzetet akkor vértanúvá a német tette (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) és az angolszász faj rokonszenve emelte fel. (TJgy van! TJgy van! Taps a széls'ébdloldalonj Láttuk, hogy Olaszország évtizedeken keresztül testvérnemzetének tekintett és a mi nemzeti hőseinket saját nemzeti kincseinek tartotta. Itt Kossuth Lajos temetésére hivatkozott egyik barátom. Jelen voltam és láttam a tüntető Olaszországot, láttam, hogyan borították a théátre páréban egymásra a két trikolort. Láttam, hogyan ujjongott és tapsolt Olaszországnépe, mikor hallotta a mi himnuszunkat és együtt tapsolta meg a Garibaldi-indulóval. Láttam, hogy egyenruhába öltözött tisztek hogyan álltak feszesen tisztelegve a mi himnuszunk alatt és megtelt a szemem könnyel; boldog nemzet, amelynek nemzeti örömében és gyászában minden fia együttérezhet vele, még akkor is, hogy ha az katonamundérban van. (Igás! TJgy van!) T. uraim! Emlékek ezek, amiket a szívből nem lehet kitörölni. Mi öt évi vérhullatásunk és szenvedéseink árán meddig jutottunk a hadsereg intézőinek rokonszenvében? Tegnapelőtt olvashattuk a lapokban, hogy egy magyar főhadnagyot kidobtak a hadügy minist eriumban, mert a tiszti kaszinóban magyarul mert beszélni. (Elénk felkiáltások a baloldalon: Hallatlan !) Juhász-Nagy Sándor; És ma kétszer leszavazták a független Magyarországot! Hock János: Az a büntetés, amelyet aktaszerüleg állítottak ki, igy hangzik olvassa: »Nemzetiségének különös hangsúlyozása.« (Elénk felkiáltások a baloldalon. Hallatlan!) Polónyi Dezső: Ilyet tűrnek és ők csinálnak törvényt! BalSa Aladár: Ok csinálnak personaluniőt! Hock János: Ezekután mi is szemet hunyjunk nemzeti érzéseink meggyalázása előtt? Kekünk az a magyar lobogó nem czifra rongy. Kekünk a magyar lobogó nemzeti érzésünk és i ha benne egy rojtot kitépnek és megsemmisiteoktóber 22-én, kedden. 379 nek, ami szivünket tépik meg. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Igaza volt a feliratunknak, amikor reá mutatott arra, hogy a kiegyezés óta ami régen megszerzett jó hírnevünk elhalványult, az irántunk érzett rokonszenv a nemzetek szivében lassankint elapadt. TJgy jártunk, mint az a tengerparti kavics, amely kiszáradt és csak néha egy-egy hullámcsapás tudja felfrissíteni rajta régi zománczát. így voltunk Kossuth Lajos temetése alkalmával is, amikor Amerikában Washingtonban megszólalt a szabadság harangja, a bell of liberty, amely a nagy representati ve man-eknek, a szabadsághősöknek, a világ lelkét képviselő nagy erkölcsi erőknek a búcsúztatója. Uraim! Ne feledjük el, hogy ennek a harangnak a kalapácsa most Wilson kezében van. A háború elején a rokonszenv még néha fel-fellángolt irántunk, amit a külföldi sajtóban megjelent hirekkel igazolhatok. A Daily Telegraph 1915 január 15-én még azt irja, hogy egy meetingen követelték Magyarországnak Ausztriától való teljes szétválasztását. Jól megértsenek : nem Ausztria, nem a német szövetség, nem is u magyar kormány követelte, Anglia követelte egy meetingen. Ez időben a Pester Lloyd volt szíves megvédelmezni a német és a magyar barátságot. Ugyanez a lap 1915 június 6-án már sajnálkozva irja, hogy Németország győzelme lesz Magyarország sirja. S azt irja: »Magyarország vigyázzon, sohasem volt még olyan kétségbeesett helyzetben, mint fog lenni a győzelemnek az órájában.« A Morning Fost 1915 június 13-án igy ir — s ez nekünk vigasztalás. — »Valóságos tragédia, hogy Anglia szembe került Magyarországgal, azzal a királysággal, amelynek nemzeti törekvései iránt kezdettől fogva rokonszenvvel viseltetett és ha most szerencsétlenségünkre háborúba keveredtünk, ne higyje Magyarország, hogy ellenségnek érezzük őt olyan értelemben, ahogy Anglia és Németország ellenségek.« Ezzel szemben a német sajtó a »Drang nach Osten« ideájától megittasultan hazánkat tulajdonképen csak a Kelet kapujának tekintette az egységes birodalomban, melynek kulcsa majd német zsebekben lesz. Akkor Mitteleurópa, a Waffenbrüderschaft voltak itt a jelszavak, a vámunió, a gazdasági elnyomatás és közösség és mint a ministerelnök ur mondta, védőszervezetünknek is lehető konformitása. Ezek voltak a vezető jelszavak és Berlin, Bécs, Budapest, Szófia, Konstantinápoly, Bagdad csak az egységes Mitteleurópának voltak a főállomásai. Gazdasági mélyítéssel, közös vámrendszerrel, szorosan egymásba kapcsolódó véderőszervezettel akarták ezt a nemzetet boldogítani. (Ugg van! balfelöl.) Én itt nem az Alldcutschokról beszélek, akik tiílzásaikban felelősség nélkül szólottak, én a mérsékelt német elemekről beszélek. Elismer48*