Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-827
827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. 369 teljesítette volna a legutolsó jottáig. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi tovább mentünk a kelleténél, ez az országgyűlés volt az, amely megszavazta a bukovinai és galieziai hadtestek kiegészítését, mi bőven áldoztunk magyar vért, magyar lelkesedést, anyagi erőt. Amikor pedig eljött az áldozatkészség véglete, akkor elnöki szigor alatt végig kellett hallgatni a túlsó oldalnak azon kijelentéseit, hogy a csehek ép ugy véreztek, épugy megtették kötelességüket, mint mi. És most itt áll egy ország és itt állunk mi és azt kell hallanunk, hogy kiárusítottuk a függetlenségi boltot. (Zaj a baloldalon.) Ezen a nagy napon én visszavághatnám oda, hogy önök más boltot árusítottak ki. de sokkal komolyabbak az idők, semhogy ezeket pártoskodásra akarnók felhasználni. Méltóztassék elképzelni, mit érzünk mi, akiket a közelmúlt annyira igazol, amikor visszagondolunk arra a rövid pár évre, melyben küzdöttünk e házban a magyar nyelvért, zászlónkért, czimerünkért, a mag3^ar hadseregért, az önálló bankért, gazdasági önállóságunkért, de mindig gunymosolyra találtunk, lekicsinyeltek minket . . . Hock János: Kidobáltak darabontokkal! Gr. Zichy Aladár, Ő felsége személye köriili minister : Nem mi! Engem is kidobtak ! Hock János: Én a jobboldalnak mondtam. Ráth Endre: . . . lekicsinyeltek minket, előállottak az álbölcsek, áltudósok, akik bizonyították, hogy nincs igazunk. Ma, mikor a helyzet megérlelte Magyarország függetlenségi törekvéseit, mikor az események sürgetnek, amikor ott tartunk, hogy a veszedelem minden nap, amely napon Magyarország nem mint önálló független állam jelentkezik a külfölddel szemben, ellenségeinkkel szemben, a körülöttünk élő nemzetiséggékkel szemben, akkor ma is szemben találjuk magunkat azzal a makacs magatartással, hogy én nem hagyom magamat utasíttatni, én nem hagyom magamat terminushoz kötni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ministerelnök ur, én meg tudom érteni, hogy minden komoly embernek legfájóbb érzése, ha — mint önnek is — hozzányúlnak politikai múltjához. Tudom, mit érezhet ön, mikor kétségbevonják azokat az érdemeket, melyeket a magyar haza körül szerzett. De, t. ministerellnök ur, higyje meg, mindaz a múlt eltörpülő semmiség lenne ahhoz képest, ha mi önt már ugy látnók ott, olyan törvényjavsalattal kezében, amely Magyarország függetlenségét, önállóságát, szabadságát ugy biztosítaná, hogy jelentést tehetne a magyar képviselőháznak : meggyőztem az uralkodót is arról, hogy boldog jövendője- a dinasztiának csak akkor lehet, ha király és nemzet egybeforrott, együttérez a teljes állami önállóság kérdésében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Olvassuk nap-nap után, hogy a körülöttünk élő népek nemzeti tanácsokat szerveznek, határozatokat hoznak, a külföld szóba áll velük, a törvényes államformák rájuk nem vonatkoznak. Ugyanekkor ez a tizenkétmillió magyar nyelvet beszélő emberből és húsz millió magyarból álló KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XLT. KÖTET. ország ma is tanácstalanul áll, óráról-órára várjuk, hogy Bécsben azok, akik eddig a közös ideákért, a közös czélokért, a közös gondolatokért éltek — mert ha nem ezekért, éltek volna, nem lehettek volna a császár oldalán — mire határozzák el magukat. Ezekre az emberekre bizzuk mi Magyarország függetlenségének, önállóságának sorsdöntő óráiban a cselekvést ? (Igaz! ügy van ! a szélsőhaloldalon.) Mi az oka annak, ha nem a múlt bűnei, hogy Csehországnak az állameszrcéhez hűtlenné vált alakjai kimennek Amerikába, ott meghallgatják szavukat ? És amikor keressük a letűnt közös korszak gyümölcseit és azt, hogy mikor állott a közös külügyminister a magyar érdekek szolgálatában, akkor eszembe jut az amerikai utam. NewYork valamelyik városához közel történt, hogy amikor népgyüléseket tartottunk a magyarokkal, velünk szemben ott állottak zászlóik és jelvényeik alatt a felvonultatott románok, tótok és mindegyikünknek az volt az érzése, hogy a mi közös külügyi diplomácziánk hozta oda őket, hogy a mi magyar véreinket a magyar gondolatban ne egyesíthessék. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt méltóztatnak gondolni, hogy Wilson az oka, vagy a külföldi államok az okai annak, hogyha rólunk kigyót-békát kiáltanak, mindent elhisznek ? Nem látják az urak, hogy azok előtt az emberek előtt ott állott a tény, hogy micsoda ország lehet az, amelynek húsz millió lakosából két millió kivándorol és odakünn éhezik, hogy hazaküldhessen valamit a családjának ? Ezek voltak az izgató szerek, és tények, amelyek hatottak, amelyekért a letűnt korszak vezetői felelősek. Ha kimentek az ügynökök és ámítani akarták a világot, a kivándorlásra hivatkozhattak, amely egyik legnagyobb oka volt annak, hagy Magyarország idáig jutott. Én kérve kérek mindenkit, ebben a házban levő pártokat, ezen a házon kívül lévő alakulatokat és szervezeteket, tegyünk félre igazán mindent és legyünk egyek egy gondolatban; ne csak azt hangoztassuk, amit gyűlések alkalmával az önök szájából hallunk, hogy egyesüljünk, egyesüljünk ! De hogy miért, azt nem mondják meg. Egyesüljünk abban, hogy mindenekelőtt teremtsük meg Magyarország teljes állami önállóságát! Legyen nekünk önálló külügyi képviseletünk, önálló hadseregünk, önálló pénzügyünk és a király ne hallgasson másra magvai ügyekben, csak magyar emberekre. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ne érjünk mrs terekre, mis ösvényekre. Ádemckraczia és a béke idenőtt a leikünkhöz, amely után vágyódik mindegyikünk, de jegyezze meg mindenki, hogj 7 egyedül a függetlenség az, amely megteremtheti a békét és a demokrácziát, mert külön-külön egyik sem teremtheti meg a független Magyarorzságot. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) De minek itt beszélni, t. képviselőház ? ! Ki érti meg azt, hogy a béke megteremtésével és megbecsülésével járulunk hozzá Magyarország függetlenségéhez ? Ki érti meg azt, amit a kicsi egyszerű ember érez. akinek szava nem hallatszik el, amikor 47
