Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-824

824, országos ülés 1918 október 17-én, csütörtökön. 309 eszmék, azt mondja, s az az alapgondolata ennek a két részből álló könyvnek, hogy a mi egész czivi­lizácziónk keresztény, de az állam intézményeinek rendezésénél ujabban az ó-kor fogalmait vették irányadónak. Az ó-világ alapelveinek visszaállitása, — ezt fejtegeti a második részben — csak kultúránk meg­semmisítésével lehetséges. Ennek az az értelme, hogy az állami életbe tényleg beleférkőztek a machiavellista képzetek. Az államokat önczélnak tekintették, ugy hogy az egyik állam a másik állammal törődni nem köteles és ugy állították oda a dolgot, hogy gyengeség az, ha az egyik állam, az egyik nemzet törődik a másikkal. Az állameszmének ez a felforgatása az oka annak az általános felfordulásnak, mely Európát ma meglá­togatta. Dante igy fejezi be szép művét a »Mon­archiá«-ról: »0h emberiség ! Mennyi vihar s ve­szély háramlik rád, hány hajótörést fogsz szen­vedni, mivel sokfejű szörnyeteggé váltál és törek­véseid sokfelé irányultak. Dante az akkori korhoz képest azt képzelte, hogy az emberiségnek ezt a különféleségét, ezt a széthúzását egy általános monarchiával lehet megszüntetni. Ezen menapság már túl vagyunk, de igenis szükségét látj uk annak — és aki eddig nem látta, azt a háború kell, hogy megtanította légyen — hogy az államok közötti viszonylatot újjá kell alakítani, újjá kell refor­málni, meg kell teremteni a művelt nemzetek szö­vetségét. Itt egy t. képviselőtársam közbeszólt, hogy nem Deutschlanddal. Én bevallom, hogy németbarát vagyok; nem restellem azt, hogy nevemnek közepén ugyanaz az idegen betű van, mint a tisztelt minister­elnök ur nevének az elején. De hát én azoknak a nagy német férfiaknak a barátja vagyok és barátja vagyok egy Erzbergernek és egy Scheide­mannak is akár, de nem vagyok barátja a Westar­poknak, azoknak, akik odakünn ugyanazt teszik, mint Tiszáék nálunk, hogy belekapaszkodnak az időnek haladó kerekébe és annak küllőit vissza­akarják tartam. Ez a háború kell, hogy meghozza az igazi szövetséget és barátságot a magyar nemzet és a német nemzet között. A törekvés az, hogy az előrehaladó nemzetek között mi, mint nemzet, egyformák akarunk lenni, meg akarjuk szüntetni a jövőben a külön szövetségeket és mi akarjuk a szövetséget minden művelt és szabad néppel. Ez a jövő legfőbb problémája, s ennek a problé­mának útjába állott egy bizonyos törekvés. Gróf Tisza István t. képviselőtársam az imént mindenesetre nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy micsoda nagy változás történt a mi politikai helyzetünkben azáltal, hogy a czárizmus bálványa ledőlt. Ez, fc. képviselőtársam, a mi külső vonat­kozásainkat, viszonylatainkat nagyon megkönnyí­tette. Tény az, hogy a czárizmus egy állandó vesze­delem volt. nemcsak miránk, de úgyszólván egész Európára nézve. S ha én különben az orosz nép irodalmát, ismervén abból az orosz népleiket, meg tudtam becsülni, mégis bizonyos aggodalommal néztem ezen óriás felé, aki mintegy fenyegeti egész Európa szabadságát. Én mostan a szabad szláv népekkel szívesen fogok kezet és szívesen látom ezen népeknek a törekvéseit az önálló állami életre, mert a szabad szláv népek sohasem fogják Európának a szabadságát és előrehaladását hátrál­tatni. De egy más dolog is történt ám. Nemcsak a czárizmus törött le, hanem letört egyszersmind az az államjogi iskola is, amelyet talán legjobban berlini iskolának lehet nevezni. Ez a berlini iskola mintegy teoretikus képviselője a minden szabad törekvést elnyomó állami omnipotencziának, amit azután át vittek a gyakorlati életbe is. Legyen sza­bad csak ezen iskola egy különösen ekszponált képviselőjének szavait idéznem, aki a 80-as és 90-es években hirdette tanait Berlinben s aki talán még most is él. Ö például a következő tétele­ket állítja fel (olvassa) : »Az erkölcsi igazság, az emberiség magas eszményei nem az állam számára valók. Az örökbéke vágyát erkölcstelennek tartja, mivel hogy a dolgok természete ellen van, ameny­nyiben az állam érdekei ellenségeskedéshez és háborúhoz vezetnek.« Ez az iskola még most sem halt ki. Ennek követői vannak ma is pl. Bernhardi vagy Eri eh Hauptmann, aki röviden igy fejezi ki: Das sociale Ziel ist der siegreiche Krieg. Nálunk képviselve látom ezt as ideológiát gróf Tisza István eddigi törekvéseiben a bel- és külpolitika tekintetében és én, amily örömmel regisztrálom egyrészt azt, hogy közjogi tekintet­ben ő a kor magaslatán állott, ellenben arra nézve, hogy én vele együtt tudjak kooperálni, nem adta tanújelét, hogy ő a háború folyamán áttanult volna, umgelernt volna. (Ugy van I a baloldalon. Felkiáltások: Már öreg hozzá!) Voltak sokkal öregebbek, akik megtették. Gladstone 80 éves korában is tudott tanulni és alkalmazkodni az uj viszonyokhoz, pl. az ír kérdésben. Nekünk, t. ház, a mostani időkben a modern kor magaslatára kell állnunk. Hogy egy népszerű, vagy evidens példában is megmutassam miben van a berlini iskolának szelleme, felemlítem, hogy a múlt nyáron nálam járt egy berlini paptársam és akkor folyt épen a választójogos vita és nevezete­sen az a kérdés, vájjon a nők kapjanak-e választó­jogot, ö kissé idegenkedett ettől, mintegy aggo­dalmát fejezte ki, hogy ha Magyarországon meg­lesz, Németországban sem maradhat el. Azt mond­tam, hogy ebben nincs oly félelmetes dolog. Erre azt mondta : Hogyan adjunk a nőnek jogot a tör­vényhozásban? Hiszen a nő nem visel kardot, a nőnek nincs kardja, pedig, tette hozzá, a kard az alapja a jognak. Nem tudtam megállni, hogy ne adjak szóval is kifejezést gondolatomnak : Das ist echt preussisch. És ettől a szellemtől kell nekünk, kell Európának megszabadulnia és azt látom, hogy megszabadulna maga a nagy német nép is, ame­lyet igenis tisztelünk és szeretünk és nekünk is meg kell szabadulnunk a hatalmaskodás szellemétől. (Helyeslés a báloldalon.) És ugyanez a hamis felfogás az, amely az

Next

/
Oldalképek
Tartalom