Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-824
304 824. országos ülés 1918 október 17-én, csütörtökön. ban s ha czivakodtunk is a múltban, mint a czivakodó testvérek, de a közös gyászban természetes dolog, hogy egyesülünk, mert egyesit bennünket a közős fájdalom. Kell hogy minden becsületes magyar embert hevítsen és áthasson az a tudat és az a gondolat, hogy tegyük fel munkánkat arra, hogy ez _a porbaomlott szép haza viruljon fel újra. (Általános helyeslés és taps.) Ebben a munkában egyesülnünk kell mindnyájunknak. Emlékezzék vissza a t. képviselő ur azokra az időkre, amikor voltunk mi már együtt; amikor Irányi Dániel vezetése alatt Kossuth Lajos üzenete nyomán politikai ellenfeleinkkel összefogtunk mi arra, amikor igazán szépen, igazán a szabadság jegyében szülemlett dolgot kellett megvalósítani. Ha tehát most nemzetünk megmentéséről van szó, mi Kossuth és Irányi zászlaját magasra lobogtatva, azt mondjuk: Megyünk mindenkivel, aki a haza javát akarja előmozdítani; megyünk mindenkivel, aki ezt az ezeresztendős szép országot a maga területi integritásában, népének jólétében akarja megtartani. Nem vagyunk féltékenyek, nincsenek politikai aspiráczióink, ambiczióink. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mi mindenkivel megyünk, aki ezt megteszi; s hiszem, hogy jönni fog velünk a nemzet minden jó polgára. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Mert aki ez elől elzárkózik, annak fejére száll minden átok, amelyet sírjukra mondanak unokáink, akiket örökre megnyomoritánk.« (Taps a ház minden oldalán.) Az országos függetlenségi és 48-as párt nevében és megbízásából a következő határozati javaslatot van szerencsém beterjeszteni (olvassa): »Határozati javaslat. A Bizony Ákos elnöklete alatt álló országos függetlenségi és 48-as párt követeli: 1. a minden tekintetben, ugy bel-, mint külpolitikai viszonylataiban teljesen független és önálló Magyarország sürgős megalkotását. Minek megvalósítása czéljából utasítsa a képviselőház a magyar királyi kormányt, hogy erre vonatkozó r törvény javaslatát haladéktalanul nyújtsa be. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) 2. Követeli Magyarország területi épségének sértetlen fenntartása mellett a béke sürgős megkötését, ha kell, minden nemzetközi kapcsolatra való tekintet nélkül is. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) 3. Követeli Magyarországnak demokratizálását ugy bel- mint külpolitikai viszonylatban, melynek alapját az általános, egyenlő és titkos választójog képezi. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) 4. Mindezek és a közvetlenül veszélyeztetett magyar országhatárok biztosítása czéljából követeli, hogy a határainkon kivül levő magyar csapatok haladéktalanul visszai*endelteSsenek. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üd* vözlik.) Elnök: A mentelmi bizottság előadója kivan a háznak jelentést tenni. (Zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Szász Pá! előadó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A ház tegnapi ülésén határozatot hozott, amelynek értelmében Lovászy Márton és Vass János országgyűlési képviselő urakat a mentelmi bizottsághoz utasította. A házszabályok 251. §-a értelmében a mentelmi bizottságnak kötelessége a háznak 24 órán belül jelentést tenni. A mentelmi bizottság ezen kötelezettségének teszek eleget, amikor ma a t. háznak bejelentem, hogy a mentelmi bizottság ma délelőtt határozatképes számban ülést tartott és a hiteles gyorsírói feljegyzésekből megállapította a következő tényállást: Lovászy Márton országgyűlési képviselő ur tegnap a ház nyilt ülésén tárgyalás közben azt a közbekiáltást tette, hogy »tessék tudomásul venni, hogy mi entente-barátok vagyunk!« Erre Vass János képviselő ur hozzáfűzte: »Azok vagyunk!« (Halljuk! Halljuk!) Az elnök ezután a házszabályok 251. §. alapján a házhoz kérdést intézett, kivánja-e a képviselő urakat a mentelmi bizottsághoz utasítani, igen vagy nem ? (Zaj a szélsőbaloldalon.) A ház a mentelmi bizottsághoz utasította a képviselő urakat. A mentelmi bizottság az ügyet tárgyalva, a tényállás megállapítása után határozatot hozott. Vagyok bátor a határozatot előterjeszteni : (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk ! Olvassa.) »A képviselőház mondja ki határozatilag, hogy Lovászy Márton országgyűlési képviselő ur e közbeszólásával: »Tessék tudomásul venni, hogy entente-barátok vagyunk!« Vass János képviselő ur pedig e közbeszólásával: »Azok vagyunk!« a velünk harczban álló hatalmakhoz való barátságukat, szinte kérkedő módon hangoztatták és ezzel súlyosan megsértették a magyar képviselőház méltóságát. Ezért a képviselőházszabályok 251. §-ának ötödik bekezdése alapján őket jegyzőkönyvileg megrója és ezt a megnevezett képviselő urak választókerületében falragaszok utján közhírré teszi.« (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Jó reklám !) Fényes Lászlő: Ilyen komédia! Az Ivánkákat, a Hámoryakat róják meg! Azokat nem plakatirozzák! Azok önök közé valók! Disznóság, amit csinálnak! Kűii Béla: Az szabadon jár! Fényes László: Piszkosság, amit csinálnak! (Felkiáltások balfelöl: A szólásszabadság korlátozása ! így akarnak békét csinálni! Folytonos zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Figyelmeztetem a t. képviselő urakat, hogy a házszabályok értelmében a kisebb-