Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-813
8l3. országos ülés 1918 Julius 24-én, szerdán, 15 a Piave mentén 165, a hegyekben pedig 250 löveg esett ugyanolyan nagyságú területre. Ebből méltóztatnak látni, hogy távolról sem szűkölködtünk tüzérségi anyagban. Fényes László: Nem volt municzió ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Ami a tüzérségi lőszert illeti, a Wurmb-féle hadseregnél, az úgynevezett Isonzó-hadseregnél a tüzérségi lőszer június 15-én ugyanannyi volt, mint volt 1917 októberében az egész délnyugati fronton. A Seheuchensteuel vezérezredes hadseregénél pedig, fent a velenczei hegyekben kétszerannyi volt a tüzérségi lőszer, mint 1917 októberében a stilfsi hágótól az Adriáig az egész fronton ; összeségében pedig a tüzérségi lőszer 7 millió lövést tett ki, mely össze volt hordva a fronton. Fényes László: A raktárban, ahol felrobbontották ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Az az ellenségnél is megesik minden nap. Ugyanígy állott a helyzet a gyalogsági lőszerrel, tehát lőszer hiányról abszolúte nem lehet beszélni, kivéve bizonyos kivételes eseteket, midőn egyes csapatok talán kedvezőtlen helyi viszonyuknál fogva, momentán valamikép nem rendelkeztek a szükséges lőszerekkel. De ez, mondom, időleges dolog volt és nem olyan, mely általánosságban az egész fronton fennállott. (Zaj a baloldalon.) A tüzérségi lőszeren belül — és ezt azért mondom, mert a képviselő ur azt mondja, hogy betonállások voltak, amelyek nem voltak elpusztítva — szilárd czélok ellen szolgáló gránát lőszerünk ugyanolyan perczentuális számban volt meg, mint amilyen perczentuális számban azzal a tolmeini támadásnál rendelkeztünk, tehát nem annyi, mint akkor volt, hanem azon perczentuális számban. Egyes helyeken megeshetett, hogy nem tudták magukat belőni. (Zaj balfelől.) Most még az aknavetőkről vagyok bátor néhány szót szólni. Aknavetőkben most június 15-én 40%-kal több könnyű és 100%-kal több nehéz aknavetőnk volt a fronton. Műszaki anyagban, jelesen hadihidakban, összeköttetési szolgálatra rendelt anyagban, motoros kocsikban, kötélpályákban és minden egyéb műszaki anyagban valóban minden emberileg elképzelhető megtörtént, és biztosithatom a t. képviselőházat, hogy e tekintetben az előkészület ugy mennyiségileg, mint minőségileg az előző operácziókkal szemben tetemesen nagyobb volt. Fényes László : Mégis megvertek bennünket! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Természetes, hogy a mi iparunk nem áll azon színvonalon, mint, mondjuk, szövetségesünknek, a németeknekipara és nemis áll egy egész világ gyáripara rendelkezésünkre, mint ellenségeinknek, amit különösen a repülőgépek, tekintetében érzünk igen érzékenyen, az tény, de minden megtörtént, amit emberileg e térenismeg lehetett tenni. Matta Árpád : Rosszak a gépeink ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Néhány szóval ki kell terjeszkednem az élelmezési kérdésre is. A mi élelmezési helyzetünk természetesen talán a kívánatosnál nagyobb befolyást gyakorol hadseregünkre és az operácziókra. De e tekintetben szintén megtörtént minden, hogy a mi derék vitézeink a támadás megkezdése előtt kellő erőgyarapitásban részesittessenek. A támadás előtt az élelmezési adagok felemeltettek annyira, hogy az embereket teljesen kielégítették. Ez az élelmezési kérdés is egy olyan pont, — mint egyáltalában az anyagok utánszállitásának lehetősége — hogy egyik okát képezi annak, amiért nem lehetett a támadást elhalasztani, amint az talán több helyről kívánatosnak mutatkozhatott. Könnyű az élelmikészleteket pótolni, amikor elfogytak, ha van miből. Sajnos, nem voltunk ebben a kedvező helyzetben. A hadügyi vezetőségnek számolnia kellett azzal, hogy a szükségszerűen hosszura nyúlt előkészületek folyamán az élelmezési helyzet június 15-én kulminált. Minden további halasztás e fontos tényezőnél igen nagy bajt okozhatott volna, sőt katasztrofálisan hathatott volna. Fényes László: Aratás után nehezebb lett volna ! (Mozgás jobbról.) Szlezák Lajos: A haza érdekében a frontra kellene őt küldeni ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: A másik fontos ok az elhalasztás szempontjából az, hogy figyelemmel kell lennünk, azon körülméményekre, amelyek, míg egy ilyen támadást elérhetünk, a csapatok összevonásával vannak összefüggésben. A síkságon erre, még egy ilyen nagy akcziónál is, két-három nap elegendő, a hegyekben azonban nyolcz, sőt ennél is több nap szükséges, míg a csapatokat azon helyekre megkapjuk, a hol a támadás megindul. Június 13-án Asiago vidékén az összes lövészárkok az összes földalatti fedezékek, az összes táborszerű fedezékek tömve voltak csapatokkal, melyek odairányittattak a czélból, hogy a támadást megkezdjék. Egy órával sem volt szabad ezt a tömeget az ellenséges futásnak kitenni, mert ilyen helyzetben olyan veszteséget szenvedtek volna a csapatok, ha a támadást elhalasztottuk volna, amiért szintén lehetetlen volna felelni. A támadást tehát ez okból is meg kellett kezdeni abban az időben, amelyre az pontosan jóval előre megállapítva volt. Tényleg megkezdődött a támadás 15-én. Hogy a támadás nem sikerült, az természetesen sok következtetést vált ki, a többi között kiváltotta a mai interpellácziót is. Bátor vagyok most rátérni azon okokra, melyek közrejátszottak, hogy az nem sikerült és azon következtetésekre, melyeket az kiváltott. Az első ezek között az, hogy ágazunk nem volt jó. Megengedem, hogy a gázt, mely a karfreiti nagy áttörésnél a 12-ik isonzói csatában elsőrendűen működött és elsőrendű hatással birt, a mostani támadásoknál nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, de ennek is megvan a magyarázata. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ez a védelem és a támadás eszközei között folyó versenynek tulaj donitható, mely mindig meg volt, amióta a
