Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-813
8lS. országos ütés l9l8 Julius 24-én, szerdán. 13 tartsanak és ha mulasztások történtek, azok megtörő Itassanak. (Helyeslés balfelől.) Gróf Tisza István ur az imént idézett beszédében még a következőket mondja (olvassa) : »Ha valaki bizton remélte, hogy hősies seregeink á megérdemelt sikert fogják aratni, ugy én voltam az és keservesen esik, hogy ebben a reményemben csalódtam.« Azt kell tehát megállapítanunk, hogy miért csalódott az egész nemzet keservesen gróf Tisza Istvánnal együtt. Az osztrák hadvezetőséggel szemben sohasem volt valami különös a bizalmunk. A legutóbbi offenziva óta nincs függetlenül és komolyan gondolkozó ember Magyarországon és Ausztriában, aki a bajt ne a vezérkarban látná. Az események is ezt igazolják. Jelentősebb sikereket jóformán csak akkor értünk el, mikor csapataink német vezetés alatt küzdöttek. (Igaz! Ügy van ! halfelől.) A múlt évi őszi olasz offenzívát a német Below vezette ; itt aránylag kis veszteséggel óriási eredményt értünk el. Volt hadosztály, amely veszteség nélkül nyomult előre az Isonzótól a Piavéig. Szerbiát is csak német vezetéssel tudtuk legázolni, Oláhországot, Oroszországot hasonlóképen. Ezek megdönthetetlen igazságok. Azt mondják, hogy a tizenegy olasz isonzói harcz örök dicsősége marad hadseregünknek; igaz, csakhogy ez sem a hadvezetőség érdeme. Azok állóharczok voltak ; oda nem kellett vezetés ; oda magyar katonának, a magyar bakának, a magyar honvédnek a pokol minden szenvedésével szemben daczoló hősiessége, önfeláldozása, leleményessége és kitartása kellett. (Helyeslés.) Es ezzel végeztem is. A tanulságokat le kell vonni. Mi készek vagyunk ugy mint eddig, továbbra is önfeláldozással, kitartással barczolni. De a könnyelműen, meggondolatlanul felidézett, felesleges véráldozatoknak legyen vége. Ennek pedig csak egy útja van : az osztrák hadvezetőséget sprengolni kell! (Helyeslés balfelől.) A következő kérdéseket van szerencsém a ministerelnök úrhoz intézni (Olvassa :) »Az olaszok elleni júniusi offenziva előkészítése és a hadműveletek vezetése vizsgálat tárgyává tétetett-e és, amennyiben hibák, mulasztások történtek, megtoroltattak-e ? Miután magyar csapatokat aránytalanul nagyobb számban vittek támadásba és igy aránytalanul nagyobb a veszteségünk is, illetékes helyen tiltakozott-e a ministerekiök ur e nemzetirtó eljárás ellen ? Tekintettel arra, hogy a hadvezetés iránt szükséges bizalom az országban megrendült, bár kedvező jelnek tekintjük az időközben elrendelt változtatást, nem tartja-e szükségesnek a ministerelnök ur oly irányú előterjesztést tenni Ö felségének, hogy a régi protekcziós rendszer megváltoztatásával és a magyarellenes szellem végleges kiirtásával hivatott férfiak kezébe kerülj ön a hadviselés ?« (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök : A honvédelmi minister ur szólni kivan ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) Az imént elhangzott interpellációban oly sok szakkérdés merült fel, hogy én, mint szakminister, bátor vagyok szót kérni, hogy azokra annál inkább reflektáljak, mert a felszólalásban, mint, sajnos, egyáltalában mindenütt, még mindig olyan sok tévedéssel és ferde beállítással találkozunk a piavei csata eredményéről, hogy ezt szó nélkül hagyni nem lehet. Mielőtt a t. képviselő ur tárgyi kritikájára rátérnék, csak két dolgot vagyok bátor érinteni, airdt ő felvetett, de ami nem tartozik szorosan a piavei csatához. Az egyik a vezérkar kérdése ; az a vád, hogy a vezérkar protekcziós emberekből egészíttetik ki. Megsérteném ezt a testületet, ha többet szólnék erről, mint amennyit a közbeszólások során mondtam. Ez az egyik. A másik, amit szóba hozott a t. képviselő ur, az, hogy a vezérkari főnök elutazott Konstantin ápolyba. Ugy látszik, a képviselő ur megfeledkezik arról, hogy világháborúban vagyunk, a Törökbirodalom szövetségesünk és talán akadhat a vezérkari főnöknek olyan dolga, amelyet személyesen kell megtárgyalnia a velünk szövetséges török hadsereggel. Egyébként a török vezérkar főnöke is volt már nálunk. Hock János: Helyes, de ne a támadáskor menjen el! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: A t. képviselő urnak erre a közbeszólására azt felelem, hogy a mai összekötő eszközeink mellett egyáltalában nincsen távolság olyan ember számára, aki ilyen poziczióban van, mint a vezérkari főnök. Annak a vonaton is van olyan megbízható összeköttetése, mint otthon, a lakásán, az irószobájában. Az semmi befolyással nincs az olasz offenzívára, hogy a vezérkari főnök Badenben van-e, a fronton van-e, vagy Konstantinápolyban van-e. (Egy hang balfelől: Gráczba menjen!) Neki olyan összeköttetése van, hogy minden perczben a vonatról beszélhet a fronttal. T. ház ! Ezek előrebocsátása után bátor vag} r ok a Piave melletti csatát érinteni. (Halljuk! Halljuk !) A helyzetnek a Keleten történt tisztázása után hadvezetőségünk elhatározta, hogy igenis, megtámadja az olaszokat. Az első előkészületek még a tél utoljára nyúlnak vissza. Az első hadműveleti tervek márcziusban állapitattak meg és a támadás kezdete május végére volt megállaj>itva. Később ezt a dátumot elhalasztották két hétre, hogy az előkészület annál behatóbb és alaposabb lehessen. Tényleg a támadás június 15-én meg is kezdődött és amint méltóztatnak tudni, a velenczei hegyekben ez a támadás már az első nap megakadt, bár egyes csapattestek, jelesen egyik hadosztály már lábai előtt látta Bassanót, azt a Bassanót, amelynek birtoka esetleg az egész csatát előnyünkre döntötte volna el. A Piave-menti küzdő csoport — tehát nem összefüggő fronton — az első napokban igen szép és jelentős sikereket ért el. A csapatok, különösen az északi és a déli szárnyon, és pedig még olyan szakaszokon is, ahol csak s in.
