Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-819
188 819. orszagos ülés 1918 augusztus 7-én, szerdán. Lehetetlen említés nélkül hagyni, milyen botrányosan rossz a kezelés, hogy nem ismétlik a számokat, összekapcsolnak többféle számokat, vagy egyáltalában nem is jelentkeznek. Azóta, hogy interpellácziómat bejegyeztem, igen érdekes adatot kaptam Múzsa Gyula t. barátomtól, aki a nagyváradi postakerületben KörösFekete -Tóton reggel 8 órától este 6 óráig nem volt képes Budapesttel összeköttetést kapni, pedig ott nincs hadiállapot. Meskó Zoltán : El volt a vonal foglalva ! Fényes László : A táviratokat például postán továbbítják, olyan sok munkájuk van ! B. Radvánszky Antal: Épen azért, mert helyesen mondja Fényes képviselő ur, hogy még a táviratokat sem képesek továbbítani, ép azért szükséges volna fokozott mértékben kielégíteni a telefonhoz fűzött igényeket, mást nem tudok kérni a minister úrtól, mint azt, hogy amennyiben tényleg igaz, hogy az idegek nem birják ki 2—3 órán túl a kapcsolási teendőket, gondoskodjék a létszám felemeléséről és arról, hogy a kisasszonyokat rövidebb időközben váltsák fel, mert különben a mai állapot az egész intézményt illuzóriussá teszi. Posta- és távíró intézményünk évtizedeken át európai hirü mintaintézmény volt. (Igaz !) Megengedem, lehetséges, hogy most is szakemberek állnak az élén, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a közigazgatásból a gyakorlati életben a közönség előtt levizsgáztak, az adminisztráczióhoz nem értenek. Először is kiteszik a ministeriumot annak, hogy kiüt a telefonsztrájk ; azt leszerelik, felemelik a telefondijakat a régiekhez képest a többszörösre és mégsem elégítik ki a publikumot. Ez olv Szodoma és Gomora . . . Wekerle Sándor ministerelnök: Szodoma és Gomora az egészen más, tessék a bibliát alaposabban elolvasni! (Derültség.) Ép azt akarom mondani, hogy ott szabad elveszteni a józan észt és fejet, de egy telefonközpontban nem kell mindjárt megijedni. B. Radvánszky Antal: De mindenesetre oly felfordult állapotok vannak ott, amelyet szó nélkül tűrni nem lehet. Teljesen megbízom at. kereskedelemügyi minister ur érzékében, aki maga is jó példával jár elől a kötelességteljesítés dolgában ; ő bizonyára igyekezni fog rászorítani azokat, akik mulasztásokat követtek el, hogy teljesítsék feladatukat. Meg vagyok róla győződve, hogy as a minister ur, akinek annyi érzéke volt a munkásjóléti és más humánus ügyek iránt, bizonyságot fog tenni arról is, hogy erélyes is tud lenni és a közönség érdekeit meg fogja védeni. Kérem, méltóztassék interpellácziómat a kereskedelemügyi minister urnak kiadni. Elnök : Az interpelláczió kiadatik a kereskedelemügyi minister urnak. Következik Reök Iván képviselő ur interpsllácziója az ország közgazdasági és ipari érdekei fejlesztése érdekében szükséges beruházások tárgyában a ministerelnökhöz. Eeök Iván képviselő urat illeti a szó. Reök Iván: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Két héttel ezelőtt interpellácziót óhajtottam a kereskedelemügyi minister úrhoz intézni, egy indiszpoziczió azonban megakadályozott abban, hogy a felhívás idején a teremben legyek. Azóta a kereskedelemügyi minister ur egészségének helyreállítása végett szabadságra, külföldre távozott, nincs tehát alkalmam arra, hogy az interpellácziót most hozzá intézzem, de vétenék kötelességem ellen, ha — miután van is bizonyos kapcsolat a később elmondandók közt és az előbb jelzett interpelláczió tárgya közt — egészen röviden annak anyagát nem ismertetném. T. ház ! A magam részéről nemcsak a magyar államvasutak, de az összes magyarországi vasutak tisztviselőinek és alkalmazottainak munkásságát a legnagyobb mértékben honorálom, ugy azokét, akik a vontatásnál, mint akik a forgalomban működnek, mert minden belátó embernek konstatálnia kell, hogy a vasutasok Magyarországon a háborús évek óriási megpróbáltatása idejében roppant munkát teljesítettek és egyenesen az ő nagy, odaadó munkásságuknak köszönhető, ha az a hatalmas gépezet, amelynek oly sok hiánya volt, ez alatt az idő alatt össze nem roppant, sőt a folytonosan fokozódó igénybevételnek is képes volt eleget tenni. Mikor e gondolat kifejezésével készen voltam, örömmel olvastam a lapokban, hogy a t. kereskedelemügyi minister urat szintén ez a gondolat hatja át, amennyiben rövid idővel ezelőtt leiratot intézett a magyar állam vasúti alkalmazottakhoz, amelyben legnagyobb elismerésének adott kifejezést a teljesített munka felett. Nagyon örülök, hogy gondolataink ekként találkoznak, mert nekem is meggyőződésem, hogy a vasutasok iránt elsősorban tartozik Magyarország hálával és elismeréssel. Az éremnek azonban, sajnos, másik oldala is van és ezt nem hagyhatom említés nélkül. Tagadhatatlan, hogy a hadviselés maga eléggé súlyosította a vasutak teljesítő képességét, amennyiben nem voltak a háború elején elég előrelátással a tekintetben, hogy a katonaköteles vasutasok kakatonai szolgálat alól felmentessenek és hivatásuk teljesítése körében maradhassanak. Emiatt sok, nem egészen odavaló embert kellett beállítani és ennek következtében és a túlterheltetés következtében iszonyú visszaélések merülnek fel. Elsősorban — ez a kisebb jelentőségű — az első és második osztályú kocsik nagy része teljesen tönkre van téve, valóságos vandalizmussal kipusztítottak, kiraboltak azokból minden értéket, ami az országra nézve több millió kárt jelent. De itt van egy sokkal fontosabb s nagyobb dolog, az, hogy ha ma bárki akármit szállíttat, aminek közélelmezés szempontjából, vagy bármilyen tekintetben forgalmi értéke van, senki sem lehet bizonyos abban, hogy nem fog-e feladott értéke 10—15 százalék erejéig útközben elveszni, elraboltatni. Ha darabáru a szállítmány és hozzáférhető, azt is elpusztítják vagy megrabolják. Az egész vonalon