Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

178 819. országos ülés 1918 tetőn volt és a Bukovinából és Galicziából be­vonult kazárság foglalta el a falvakat végestől végig. Csak egy községet említek, Karácsony­falut, amely nevezetes arról . . . Lipthay Béla: Egy keresztény sincs benne! Fényes László: . . . hogy elejétől végig ide­genből származott kazárok foglalták el a körül­belül 700 vagy 800 házszámot kitevő falut s a rutén lakosság mind felment a havas tetőre. Számuk természetesen megfogyott, részint az elköltözködés, részint a rossz közegészségügyi viszonyok miatt; elhaltak, kipusztultak! Egy népfaj pusztulását kellett ott látni és egy újon­nan jött népfaj keletkezését és megerősödését. Én felismertem akkor is a veszélyt, s ami a magam szerény erejétől telt, akkor is megtettem és felhívtam a nyilvánosság és a nemzet figyel­mét erre a rettenetes veszedelemre. Természetesen, hogy a világháború előtt történt orosz agitáczió, a guruló orosz rubel könnyű munkát talált, könnyű gördülést azon a helyen, ahol a kazárok elfoglalták a rutének elől a magyar közigazgatás segedelmével és a magyar kormányzat türelmével a házaikat, földjeiket, legelőiket (Zaj a baloldalon.) és a ruténeknek a havas tetőkön kellett meghúzód­niuk. A magyar kormányzás — és ezt a vádat főként a munkapárti oldalra emelem, ahol úgy látom, nem nagy érdeklődés mutatkozik a téma iránt — bűnös abban, hogy az orosz guruló rubel könnyű munkát végezhetett a felvidéki nép között, amelynek eredménye a világháború legutóbbi szakában is látható a cseh-tót had­sereg megerősödésében ós szervezésében. Ha a mi kormányaink s hatóságaink kellő elővigyá­zattal és energiával kezelték volna a kérdést akkor, amikor azt könnyen meg lehetett volna oldani, akkor az a rutén lakosság és az a tót lakosság is nem kényszerült volna a háza tájé­káról elköltözni, elpusztulni, s e népcsoport ke­vésbbó alkalmas talaja lett volna a russzofil izgatásnak. (Igás! TJgy van! balfelől.) Ez a bevándorlás, ez a legújabb honfogla­lás a világháború alatt nemhogy megszűnt volna, nemhogy csökkent volna, de óriási arányokban növekedett. Huszár Károly: Egész Pestig ér már. Fényes László: Hiszen azt kellene gondolni, hogy minden józaneszü kormányzat, mikor hábo­rúban egy ország polgárságát ellátnia kell ós kevés élelmiszere van hozzá, mikor uj építkezé­seket, nem tud foganatosítani, akkor első fel­adatának tekinti, hogy kimondja, hogy semmi­féle ujabb bejövetelt, még idegenforgalmat sem tűr meg, — mert a világháború alatt mellékes az idegenforgalom, különösen az ilyenfajta ide­genforgalom, (Igaz! TJgy van! balfelől.) amely csak a mi terményeinket és lehetőségeinket akarja elvinni és elfogyasztani — s ehelyett ki­mondja, hogy elsősorban lakással és minden szükséglettel csak a magyar állampolgárok lát­tatnak el. (Zaj a baloldalon.) Az ügyeskedő augusztus 7-én, szerdán. honfoglalásnak és a rettenetes magyar közigaz­gatásnak, amelynek borzasztó bűneit e nemzet iránt oly sokszor vagyok kénytelen itt a házban szóvátenni — tisztelet a kivételeknek, ezt min­dig hangsúlyozom — segítségére jött az orosz hadsereg G-aíicziában való térfoglalása. Akkor a galicziaiak a sajnálat örve alatt bemenekültek Magyarországba. Csodálatos, nem az osztrák, saját székvárosuk felé vették útju­kat, amely sokkal jobb vasúti összeköttetéssel rendelkezett, hanem bejöttek ide Magyarországra. Huszár Károly: Budapestre. Máskép fogad­ták a székelyeket és a galicziaikat! Fényes László: Erre is mindjárt rátérek. A határon segitő kezet kaptak azokban a kazá­rokban, akikről, bocsánatot kérek, annyit csak világosan, objektíve és a legszabadabb felfogás­sal állithatunk, hogy nem nevezhetők azoknak a magyar állampolgároknak, akik a szocziális fejlődés, de az uj magyar jövő szempontjából is kívánatosak ebben az országban. Én a galicziai kérdést egyik legnehezebb kérdésnek tartom, amelyet épen e szerencsétlen országban meg kell oldani. De sokkal fontosabbnak is tartom igen sok más kérdésnél. A galicziaiak egy évezredes elnyomatás után felszabadulva, vezetőségük önfentartási ösztöné­ből — mert nem nevezhetem máskép, bocsána­tot kérek — az állam által ellen nem őrzött papok ügyességéből egy külön népi és faji cso­portosulást kivannak minden államban fentar­tani. Erre dokumentumaim is vannak. Itt Buda­pesten is egyesületek alakulnak, amelyek a zsidó faji és népi öntudatot kívánják megerősíteni és fejleszteni. (Zaj a jobb- és baloldalon.) Én iga­zán nem szoktam nézni, — és ezt nemcsak az írásaim, nemcsak a szavaim, de a tetteim is bizonyítják — hogy valakinek milyen a vallása, nekem egyforma a zsidóvallásu magyar ember, a református, vagy katholikus vallású magyar emberrel. Ámde, ha valaki — s ezt mondjuk meg nyíltan és őszintén — külön zsidó faji és népi öntudatban akar egyesülni, akkor az állam­polgári elvek ellen vét. Én nem ismerek más külön népi öntudatot, mint a magyar népi ön­tudatot. (Helyeslés a baloldalon.) A vallás köpö­nyege alá takarják azokat a különállásra irá­nyuló törekvéseket, amelyeknek nemcsak nem­zetiségi fenmaradás a czéljuk, hanem gazdasági és társadalmi érvényesülés. Huszár Károly: Szuperioritás! Fényes László: Őszintén mondom, hogy a galicziai fajtában épen nagyon sok értékes elem ós tehetség van. Nagyon érdekes emberek. Sokat foglalkoztam velük, egészen világosan látom pszihológiájukat. Fájdalom, egészen külön, illetve más erkölcsük van, mint akár a román, tót vagy más anyanyelvű magyar állampolgároknak. Wekerle Sándor ministerelnök (tagadólag int). Fényes László: Eájdalom, ministerelnök ur, igy van. Huszár Károly: Nagyon veszedelmes erkölcs!

Next

/
Oldalképek
Tartalom