Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

174 819. országos ülés 1918 kedést egyszersmindenkorra lehetetlenné tesznek. (Helyyeslés.) Platthy György : A tiszt urak nem foglalkoznak eleget; azért maradt az altisztekre. Gr. Tisza István : T. ház! En azt hiszem, hogy ezeken a tereken megtörténik minden lehető és különösen, ha, ismétlem, a zsidóság maga is segítségünkre jön azzal, hogy a kellő szigort tanusitja és helyesen itéli meg azokat a rendelkezéseket, amelyek ezt a szigort a bűncselekményekkel szemben megmutatják, akkor egyesült erővel sikerülni fog az antiszemitizmus veszedelmével megbirkózrmnk. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy csak egy rövid konkrét megjegyzést tegyek. (Halljuk !) Tulaj donképen nem is volt szándékomban az általános vitánál felszólalni, mert a javaslatot örömmel fogadom el, különösen azután a kiegészítés után, amelyet most már a megállapított pótlékok rendszerével magában foglal és amely ezután a magyar társadalomnak a háborúban elvérzett vagy munkaképtelenné vált tagjainak, illetőleg ezek hátramaradottjainak valóban a pénzügyi lehetőség által szabott keretekben, de méltányos és igazságos megélhetési módot biztosit. (Helyeslés.) Egyedüli észrevételem a törvényjavaslat 24. §-ára vonatkozik. A 24. §. t. i. a sebesülési pótdijat állapítja meg és azt mondja, hogy »a sebesülési pótdijak a mesterséges testrészek fentartásából és pótlásából felmerülő kiadások fedezésére is szolgálnak«. En nem megyek odáig — bevallom, bizonyos habozás után — hogy azt indítványozzam, hogy a mesterséges testrészek, a protézisek fentartási és pótlási kiadásait teljesen az állam fedezze, mert elismerem, hogy ez is sok inkonveniencziával járna. Egyet azonban feltétlenül szükségesnek tartok és ez az, hogy az állam gondoskodjék arról, hogy a mesterséges testrészeknek fentartása és kicserélése is kellő gondossággal, szakszerűséggel, megfelelő testrészek nyújtásával és lehetőleg jutányosán történjék. (Helyeslés.) Egy hasznavehetetlenné vált testrész mindenesetre mindenkinél a munkaképtelenség beállását jelenti, de nagyon soknál egyáltalában lehetetlenné teszi a mozgást. Vannak sérülések, — és itt nem a végtagok elvesztése a legsúlyosabb eset — vannak a végtagoknak olyan elváltozásai, amelyeknél a végtag, ha a protézis nincsen rajta, amely tartja, rosszabb, mintha ott sem volna, mert egyáltalában egy álízülettel biró lábbal mankóval sem lehet járni, megmozdulni sem lehet, ha nincs ott a protézis, amely tartja, fixirozza és használhatóvá teszi a lábat. (Igaz ! JJgy van !) Ezeknek a szegény embereknek tehát nagyon sokszor legalább a protézis költségén kivül igen sok mellékköltségeik is lesznek. Súlyosabb esetben el kell menniök abba a gyárba, vagy műhelybe, ahol a protézist átveszik. Azt rájuk kell próbálni, azt rájuk kell idomítani; ennek egyénileg kell történnie, azalatt esetleg napokig ellátásukról kell gondoskodni. augusztus 7-én, szerdán. En azt volnék bátor kérni — és ezt, azt hiszem, felesleges volna a törvénybe felvenni — hogy az igen tisztelt honvédelmi minister ur nyugtatna meg bennünket az iránt, hogy a végrehajtási utasításban gondoskodás fog egyfelől arról történni, hogy a protézisek karbantartásáról és gyártásáról az állam gondoskodjék, másfelől, hogy minden ezzel kapcsolatos munkálatot a legszűkebben számított önköltségi áron nyújtson az illető rokkantnak (Helyeslés.) és végül, hogy a rokkant utazásánál messzemenő kedvezményeket nyújtson és hogy az alatt az idő alatt, amig a rokkantnak ott kell tartózkodnia, ahol a protéziseit ráidomitják, ellátásáról gondoskodjék. (Helyeslés.) Ezeket kivántam csak kifejezésre juttatni, különben ismétlem, hogy a törvényjavaslatot örömmel fogadom el. (Helyeslés.) Elnök: T. ház ! Gróf Teleki Pál képviselő ur félreértett szavai valódi értelmének helyreállítása czimén röviden felszólalni kivan. Gondolom a t. ház megadja az engedélyt a szólásra. (Helyeslés.) Gr. Teleki Pál: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Csak rövid kis reflexiót akarok tenni az 1917. évi 900-as rendeletnek arra a részére, amelyre nem térhettem ki és amely a tanácsadókra vonatkozik, és ebben a kérdésben szeretném gróf Tisza István t. képviselőtársamat felvilágosítani. Tény az, hogy talán nem hajtatott végre ez a rendelet teljesen és a tanácsadó intézménye abban a formában és kiterjedésben, amint azt t. képviselőtársam, aki a hadigondozás ügyeivel, amint a később kezembe került aktákból meggyőződtem, mindenkor a legnagyobb buzgalommal foglalkozott, óhajtotta. Azonban meg akarnám magyarázni, hogy mi volt az intencziónk. Először meglehetősen nehezen ment a törvényhatóságoknál a rendelet végrehajtása és némely törvényhatóság félre is értette. Sok embert választottak be a bizottságokba és nem az egyes embereknek tanácsadóinak kirendelésével kezdték a dolgot. Jelenleg a rendeletnek ezt az egyéni tanácsadóra vonatkozó részét majdnem teljes egészében fentartjuk. Csak ott nem rendelünk ki tanácsadót, ahol az illető rokkantnál vagy pedig az illető árvának anyjánál oly szellemi vagy vagyoni szinvonal konstatálható, hogy erre nem volna szükség. MindameUett jelenleg is mindenütt utasítva vannak irodáink, hogy minden esetben, midőn a rokkantak egyéni viszonyai azt indokolttá teszik, tanácsadót nevezzenek ki, illetve keressenek megfelelő tanácsadót és mi magunk is mindenkor, ha kérdést intézünk valamely rokkant ügyében, nemcsak az illető község jegyzőjéhez, papjához fordulunk, hanem igyekszünk megbízható egyént tanácsadóul megszerezni. Meg akarok említeni egy további lépést ebben a tekintetben. T. i. helyesnek gondolom azt és ezt kezdtük is keresztülvinni, hogy ha egy helyen egy bizonyos ipart vagy foglalkozást űzőnek tanácsadót rendeltünk M s ez a tanácsadó jónak bizonyult, akkor ha ugyanazon a helyen egy ugyanazon foglalkozású uj rokkantunk akad és azt vezetjük