Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-818
818. országos ülés 1918 augusztus 6-án, kedden. 153 nem annyira harcztéri kérdés, mint inkább a gazdasági kitartás kérdése. Ha módjában fog állani a mögöttes országnak kellőképen szervezkedni, akkor méltók leszünk azokhoz a nagy áldozatokhoz, melyek a harcztéren hozattak. Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Gr. Tisza István képviselő urat illeti a szó. Gr. Tisza István: T. ház! Mielőtt áttérnék az igen tisztelt minister ur előadásának arra a részére, amelyben az interpellácziómra adott válasz foglaltatik, méltóztassék nekem megengedni, hogy egészen röviden tegyek egy pár megjegyzést a múltkori interpellácziómra vonatkozó olyan hirlapi közleményekre nézve, melyekből azt a következtetést kellett levonnom, hogy az illetők interpellácziómnak tartalmát teljesen félreértették és annak horderejével nincsenek tisztában. Fájdalom, a magyar sajtó egy részét az ilyen, az ország népére nézve valóban életbevágó fontosságú kérdések körül igen nagy felületesség és könnyelműség jellemzi; nem meglepő tehát, hogy ebben az esetben teljesen téves beállításban került a dolog a közvélemény elé. Olvastam a lapokban, hogy végre beismerem, hogy a mezőgazdaság a háborús gazdálkodásban mostoha elbánásban részesült, beismerem azt a hibát, amit az összes kormányok, beleértve azt is, melynek tagja szerencsés lehettem lenni, elkövettek és hä ezt beismerem, követeljem a fejkvóta felemelését. Én olyan kevéssé ismertem be ilyen hibát és olyan kevéssé követeltem a fejkvóta felemelését, hogy egyenesen megmondtam azt, hogy én levonom a konzekvencziákat mindabból a kényszerhelyzetből, amibe a háború juttatott bennünket, tehát bármilyen szűkösnek, bármilyen elégtelennek tartom is a fejkvótát, nem kívánhatom a mai viszonyok között a t. minister úrtól, hogy a fejkvótát felemelje: de igenis kívántam három specziális dolgot, mely a fejkvóta általános felemelésétől merőben különbözik, amelyekre megjegyzéseim során vissza fogok térni. Ismétlem, egyenesen rámutattam arra, hogy azon morális felelősség érzetében, amely mindnyájunkra háramlik, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a minister úrtól a fejkvóta általános felemelését kívánjam. Hiszen meg vagyok róla győződve, hogy ő volna a legelső, aki ezt kész örömmel megtenné, ha olyan helyzetben volna, hogy megtehetné. Azt mondják továbbá, hogy az én egész fellépésem izgatja a mezőgazdasági lakosságot és kortes czélokat szolgál. En nagy bűnnek tartom ilyen kérdésekkel izgatni az országot. (Igás ! TJgy van!) A magam részéről igenis kritikát gyakoroltam az élelmezési eljárásnak bizonyos részletei felett és bizonyos kívánalmakkal léptem fel, de ezt a kritikát is abban a néplapban, amelyet a sajtóban többen felhoztak, egyenesen azzal egészítettem ki, hogy ma olyan időket KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XLI. KÖTET. élünk, amidőn az egész magyar társadalomnak a legnagyobb önmegtagadással kell a kormánynak segítségére jönnie," hogy legyőzhessük az élelmezési nehézségeket s hozzátettem, hogy a kormánytól egyenesen azt kérem és várom, hogy kövessen el minden lehetőt arra, hogy mentül többet adhassunk Ausztriának. Meg is indokoltam, hogy miért. Azt hiszem, hogy akkor, mikor én a magam ellenzéki álláspontjáról ezeket az igazságokat vallom ós hirdetem, csakugyan nagyon sajátságosan hangzik akár az izgatásnak, akár a kortespolitikának a vádja. Még egy észrevételre kell kiterjeszkednem. Az »Az Ést« nevű lap hoz egy beszélgetést Mezőssy volt földmivelésügyi minister úrral s azt mondja, hogy miután én erős kritika tárgyává tettem a Mezőssy-féle termésrendeletet, a t. képviselő ur erre az újságíró előtt azt a nyilatkozatot teszi, hogy hiszen az én interpelláczióm a legteljesebb elégtétel neki, mert én a községi ellátás visszaállítását kívánom. A t. képviselő ur^ itt két egészen különböző dolgot zavar össze. Én igenis az ő élelmezési eljárását és elsősorban a tavalyi termésre vonatkozó első rendeletét erős kritika tárgyává tettem, teszem is, fogom is tenni, de nem azért, mert a községeknek adta azt a jogot, hogy az egyes ellátatlanok részére szükségelt mennyiséget bevásárolhassák. Ezt soha nem ki-itizáltam, hanem igenis azt, hogy kellő ellenőrzés nélkül tette lehetővé a vásárlást. Hiszen a helyesbítő rendelet is fentartja a községek vásárlási jogát, Nem akarom e tekintetben untatni a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) itt vannak e tekintetben az adatok előttem. Az első inkriminált rendelet szövege majdnem szó szerint egyezik az utóbb kibocsájtott 2639. számú rendeletével. Az egyik azt mondja, hogy (olvassa): »Igen mérsékelt jutalékot csakis azok a községek számithatnak fel, amelyek olyan lakosaik élelmezését fogják közvetlen vásárlás utján kielégiteni, akik nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy magukról gondoskodjanak.« A másik rendelet azt mondja (olvassa): »Azok a községek, amelyek olyan lakosaik közvetlen igényét fogják közvetlen vásárlás utján biztosítani, akik nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy maguk gondoskodhassanak magukról, ezek a községek mérsékelt jutalékot számithatnak fel.« Mind a két helyen — hiszen a rendeletek szövegezése jogszabályalkotási szempontból gyarló — incidanteliter van tulajdonképen a község joga biztosítva a jutalék felszámítása terén, de mind a két rendelet egyformán biztositja ezt a jogot a községek számára. Mi mindig azt az álláspontot foglaltuk el kritikánkban, hogy a képviselő urnak második rendelete helyes volt, csakhogy későn jött ós akkor a kár már megtörtént. A baj tehát nem ebben van, hanem abban rejlik, hogy ez a rendelet általában olyan lax-szá tette a felügyeletet, hogy — hogy egyebet ne mondjak — pl. 20
