Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-811

5Ö4 811. országos ülés 1918 Julius 18-án, csütörtökön. inkább felsorolni, amelyekből megállapíthatjuk, hogy kikre nézve vélelmeztetett az irás és olvasás. Jelesül az elemi iskolát végzettekre, az állam, törvényhatóság, község szolgálatában állókra, az altisztekre, a kereskedőkre és iparosokra, a munkásokra, azokra nézve, akik hatóságtól, közhivatalnoktól, vagy nyilvános jellegű intézménytől eredő adat szerint irni-olvasni tudtak és főleg azokra nézve, akik maguk töltötték ki, irták és irták alá a számlálólapokat és nem merült fel kétség, hogy ezek a számlálólapok nem őtőlük származnak. A módosított javaslat ezeket a kategóriákat igen szűkre szabja és még ebben is egy czezurát tesz közbe, amely csak bizonyos körülmények között, »ha alapos kétség nem forog fenn«, fogadja el az irás és olvasás vélelmezését. A bizottság indokolásában azt mondja, hogy az eredeti javaslat túlságos széles körre terjesztette ki azokat, akiknél az irni és olvasni tudás vélelmezendő lett volna. Azt mondja, hogy például akik ipart űznek és kereskedést folytatnak, ezekre nézve nem helyes a vélelmezés, mert nagyon sok köztük az analfabéta. Ez az élet minden tapasztalatával ellenkezik. Aki kereskedést ós ipari üzemet folytat, arra nézve elemi létfeltétel, hogy irni és olvasni tudjon és igazán minimális lehet azoknak a száma, akik a mai világban, mint kereskedők és iparosok irni és olvasni nem tudnak. Ez a vélelem áll fenn most már más szempontból az ipari munkásokra. Hiszen a képviselőház minden tagja, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott, kijelentette, hogy miután az ipari munkások szavazati joga elismertetett, csak könnyíteni akarják azt, hogy ők tényleg be is kerüljenek a választók névjegyzékébe. Az a tendenczia nyilváníttatott, hogy nem akarnak semmiféle megszorítást tenni az ipari munkásoknak a névjegyzékbe való bejutása ellen. Majd a 25. §-nál fogok erről részletesen beszélni, ahol a betegsegélyző pénztárral kapcsolatban konstituáltatik ez a kérdés, de már itt kell jeleznem, hogy a számlálólapoknak és a 25. §. szerinti jelentkezőlapoknak a rendszere egészen nyilvánvalóvá teszi, hogy az azokban foglalt adatot, amelyet az illető maga állított ki, hitelesnek kell elfogadnunk mindaddig, amíg az ellenkezője nem bizonyittatik be. Amikor a külön bizottsági javaslat bizonyos kételyt fejez ki ezen számlálólapokkal szemben, akkor ez, szerintem, kishitüséget jelent a megalkotandó törvény végrehajtása szempontjából. Minden törvény elvégre a bizalmatlanság jele; ha nem volnánk bizalmatlanok a polgárokkal szemben, akkor nem kellene törvényeket hozni. Azért kell törvényeket hozni, hogy törvénynyel kötelezzük a polgárokat a rend betartására. Amikor megfelelő szankcziója van annak, ha valaki a számlálólapba valótlan adatot jegyez be, vagy a számlálólapot nem maga tölti ki és nem maga írja alá, amikor tehát magunk gondoskodunk arról, hogy a törvény végrehajtassék és ne legyen írott malaszt, akkor nem lehet feltenni, hogy a számlálólapon alapuló rendszer helytelen és hogy a számlálólapban nem lehet bizni. A kétes esetek között, mint látjuk, szerepel az is, midőn a hatóságtól vagy közhivataltól eredő adatot csak ugy fogadják el az irás-olvasás vélelmezésére, »amennyiben alapos kétség nem forog fenn*. Bocsánatot kérek, épen Balogh Jenő t. képviselőtársam szavaihoz fűzve azt mondom : hát szabad kételkedni abban, ha egy közhivatal, vagy hatóság valakiről megállapítja az irás-olvasás vélelmezését? Ennél hitelesebb bizonyítványt el sem lehet képzelni. Amikor a módosított javaslat ennek csak alapos kétség fenn nem forgása esetén ad helyet, akkor ez szerintem megint oly kodifikálás, amely nem áll az élet tapasztalatai és tanulságai alapján és azt látszik mutatni, mintha itt mindenféle módon és eszközzel az irás-olvasás vélelmezése me gszorittatnék. Egyszerű tekintet az eredeti és a módosított javaslatra, megállapítja bennünk ezt a feltevést Az eredeti javaslatban semmiféle kétség nem forgott fenn arra nézve, hogy tényleg be akarják juttatni a választók közé az irni-olvasni tudókat, a módosított javaslat csak két pontban vélelmezi az irásolvasást. Mellőzni kell — mondja az 1. pont — az irni-olvasni tudás igazolását arra nézve, aki az elemi népiskola negyedik osztályát stb. végezte és a 2. pont szerint arra nézve, aki állami közhivatalnok vagy magánhivatalnok, vagy akinek alkalmazásához az irni-olvasni tudás feltétlenül szükséges. Az eredeti javaslat nj^olcz vagy kilencz kategóriájával szemben a módosított javaslat csak erre a két kategóriára állapítja meg feltétlenül az irás-olvasás vélelmét. Azután pár pontban néhány más esetre is megengedi a vélelmezést, de csak »ha alapos kétség nem forog f enn«. Megengedi többek között az altisztekre, holott manapság az élet tapasztalata szerint kizárt dolog, hogy altiszt legyen valaki, aki nem tud irni-olvasni. Megengedi továbbá a vélelmezést arra nézve, aki hatóságtól vagy közhivataltól eredő adat szerint irni-olvasni tud. Ezek olyan feltétlenül megállapítható vélelmek, amelyeknél szó sem lehet »alapos kétség«-ről. Az én módosításom tehát arra vonatkozik, hogy állítsuk vissza az eredeti javaslatot és annak alapján azután bő özönben jöhetnének be az irásolvasás feltételezett vélelme alapján olyanok, akik a módosított javaslat szerint ki fognak esni a választó] ogosultság retortájából. Csak még egy megjegyzést szabadjon tennem, szintén módosításom eszmekörében. T. i. az eredeti javaslat szerint az összeiró-bizottság előtt az irni-olvasni tudás keUékének igazolása a 48. §. szerint közreműködő elemi népiskolai tanító által kijelölt nyomtatott szövegnek az elolvasásából és a tanító által tollbamondott szövegnek a küldöttség előtt való leírásából áll. A módosított javaslat ebből az intézkedésből kihagyta a tanítót. Én visszakérem a tanítót, még pedig azért, mert a tanítót a pártatlanságnak, szakszerűségnek és meg-