Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-811

58Ö 8H. országos ülés 1918 Julius 18-án, csütörtökön. kétlem, hogy ebben a tekintetben a magyar kormány felelősségének teljes tudatában van és azt várom a magyar kormánytól, hogy legalább is a már letárgyalt törvényjavaslat szentesítése előtt meg fogja szerezni ezeket a garancziákat. De még ezzel nem mondtunk le a kérdés végleges helyes szabályozásának, megoldásának reményéről sem. Hiszen minden lépten-nyomon kerülhetünk horvát testvéreinkkel olyan tárgyalásokba, amelyek alkalmával fontos kívánságaikat elégíthetjük ki, amelyeknél mi tanúsíthatunk velük szemben előzékenységet s nyitva akarnám tartani a magyar nemzet részére az utat arra, hogy egy ilyen alkalmat felhasználjunk ennek a kérdésnek kielégítő megoldására is; holott, ha arra a hibás elvi álláspontra helyezkedünk mi is, amelyre a horvátok helyezkednek, akkor ismétlem, lomtárba kerül az egész kérdés, akkor soha többé a magyar nemzet képviseletének nincs módjában ennek a nagy sérelemnek orvoslását kívánni. (Vgy van! jobb felöl.) Már most, ami a dolog másik oldalát illeti, gyakorlati szempontból, engedjen meg nekem az igen tisztelt előadó ur, mindaz, amit ő DélMagyarországra és a Muraközre nézve felhoz, elenyészően csekély fontossággal bír szemben a szlavóniai magyarság és németség kérdésével. Azok a bizonyos muraközi papok, ha ma nem választók is, a maguk községében teljesen ugyanúgy érvényesíthetik a maguk politikai befolyását a népre, mintha választók volnának, hiszen a lelkésznél nem az ö egy szavazatán fordul meg a dolog, hanem azon a befolyáson, amelyet híveire gyakorolt. Barta Ödön: Ha van szavazati joga! Gr. Tisza István: Akár van szavazati joga, akár nincs szavazati joga. Az egyedüli fontos kérdés, amelynek fontossága előtt én sem hunyok szemet, a Fiume kérdése. A t. előadó ur ráutalt arra, hogy különösen súlyossá teszi a helyzetet az a későbbi szakasz, amely a munkások összeírására vonatkozik. Anélkül hogy ennek a kérdésnek taglalásába most belemennek, már most jelzem és fentartom magamnak erre nézve az illető szakasznál az inditványtevést, hogy igenis, ott lehet, egészen összhangban a törvényjavaslat egész elvi konstrukcziójával gondoskodni arról, hogy Fiúméra nézve a helyzetnek ez a veszélye elhárittassék. Az pedig, hogyha Fiúméban lakó horvát illetőségűek szavazatjogot kapnak, az semmi esetre sem rontja ugy a helyzetet, hogy Fiúménak elvesztéséről lehetne szó, mert akkor is megmarad az olaszok többsége, s ha együtt veszszük az olaszokat és a fiumei magyarságot, amely szintén emelkedő számot mutat, a Fiúméban lakók között a politikai hatalom feltétlenül az egyesült olasz és magyar elem részére marad biztosítva. A fiumei kérdés tehát igy meg van oldva és természetesen Ossoinack András képviselőtársam indítványát már csak azért sem fogadhatnám el, mert Fiúméra nézve egy ilyen külön rendelkezés megtételét nem tartanám a jogegység szempontjából sem megfelelőnek. Most végezetül csak egyet. Igyekeztem kifejteni, hogy a t. előadó urnak az indítványa gyakorlatilag nem szolgálja azt az érdeket, amelyet mindannyian szolgálni akarunk, hanem áldozatul dobja oda ezt az érdeket. Méltóztassanak még megengedni, hogy egész röviden ráutaljak a kérdés nagy elvi horderejére. A t. előadó ur, azt hiszem, nem szerencsésen hivatkozik a házassági törvényre, amely különbséget tesz magyar és nem magyar illetőség között. (Igás ! Ugy van ! jobbfelöl.) Ez kizárólag magánjogi törvény, a magánjog kérdésében pedig Horvát-Szlavonországok autonómiáját az 1868-iki törvény biztosította. Közjogi téren a magyar közjog magyar és horvát illetőség között különbséget nem ismer az állampolgárságot illetőleg, és nem ismer a politikai jogok érvényesülése terén sem. Es itt elég legyen, mint legpregnánsabbra, a főrendiházra vonatkozó törvényre reámutatnom. A főrendiházban örökös főrendi -joggal birnak a nagy mágnáscsaládok, tekintet nélkül illetőségükre. Ott vannak fényes történelmi múlttal biró magyar főrendi családok, az Erdődyek, a Pejacsevicsek stb.; legnagyobb részüknek vagyona, lakhelye Horvát-Szlavonországok területén van, akiknek azonban egész lénye össze van forrva a magyar közélettel, a magyar történelem legszebb emlékeivel. Most egyszerre ki akarjuk ezeket közösíteni a magyar közjogból, a magyar közéletből? Vagy pedig azt az anomáliát akarjuk megcsinálni, hogy egészen más elvi alapra helyezkedjünk a főrendiház összeállításánál, mini a képviselőház összeállításánál ? (Helyeslés a jobboldalon.) S engedje meg a t. előadó ur, ha ő azzal az érvvel szemben, hogy az lazítása a Magyarország és Horvátország közötti kapcsolatnak, azt mondja, hogy a horvátok már megcsinálták e lazítást: valahányszor a horvátok egy lazítást megcsinálnak, mi is csináljuk utánuk ugyanezen lazítást ? (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Mi ne kövessük őket erre a térre, hanem maradjunk a magyar közjog évezredes alapján és a politikai jogok adományozásánál csak magyar állampolgárt ismerjünk, ne pedig magyar vagy horvát illetőséget. A szakasz változatlan elfogadását ajánlom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Miután senki szólásra feljegyezve nincs, kérdem, kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan szólni. Csizmazia Endre előadó: T. ház! Engedelmet kérek, ha nagyon röviden bátor leszek reámutatni egyes dolgokra, amelyek nézetem szerint nem alkalmasak arra, hogy engem álláspontom megváltoztatására bírjanak. T. i. gr. Tisza István képviselő ur rámutatott arra, hogy a sérelem abból ered főleg, hogy a horvátoknál igen sok, régebben ott lakó magyar állampolgár