Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-810

810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 535 De hogy meghallgassuk, hogy egy elfogulatlan, tisztafejü, minden tekintetben korrekt nő hogyan nyilatkozik, nem a munkásosztályból, hanem egy diplomás asszony, méltóztassanak megengedni, hogy egypár sort felolvassak. (Halljuk ! Halljuk! Olvassa) : »A feminizmus sirja a valóságos nőiességnek. Irta egy úrinő. Elolvastam* — nem nevezhetem meg a várost, hiszen, akik érdeklődnek, megtudhatják . . . Sümegi Vilmos: Győr. Csemez István: Legyen Győr. Azt hiszem, ez nem szégyen erre a városra. Azt irja ez az úrinő (olvassa) : »Elolvastam a »Győi*i Hirlap«ban a feminizmusról nemrég megjelent ezikket s nem tehetek másként, mint tollat ragadni és sok hasonlóan gondolkodó nőtársam nevében néhány megjegyzést tenni a felhozott elvek, okok és bizonyítékok ellen. Azok, kik a mai értelemben vett feminizmus mellett harczolnak, észre sem veszik, hogy ők egyebet sem hajhásznak, mint hatalmat, mely nők kezében igen veszedelmes fegyverré alakul, — de nem a férfiak ellen — hanem egy egész nemzet ellen, elsősorban pedig önmaguk ellen. A feminizmus mai értelemben nem egyéb, mint a nőnek kivetkőztetése legszebb tulajdonságából és erényéből, (Igaz! Ugy van!) a nőiességből, mely egyszersmindenkorra legerősebb fegyvere volt és lesz a nőnek a férfinemmel szemben. Kérem kedves hölgyeim! Tekintsünk kissé visszafelé. Évtizedek óta a nőnek mindenféle pálya nyitva áll, lehet tanitónö, tanárnő, orvosnő, hivatalnoknő és sok egyéb. Talán oly nagyot lendítettünk ezzel nemzetünkön, gazdasági életünkön? En ugy találom, hogy nem. Hisz világos, — az a nő, ki keres, annak terhére vannak a gyermekek — ergo vagy nincs, vagy van egy, legfeljebb két parádés gyermek. Már ez elegendő bizonyítéka annak, hogy a nő, mint kenyérkereső asszony, csak árt a nemzet fejlődésének. Mig egy nő tudományos pályán kenyérkeresővé válik, máris felhasználta erejének legjavát (ajánlom Moebius hires ideggyógyász »Über den phisiologischen Sehwachtum des Weibes« olvasni), mert midőn a női test fejlődésének legfontosabb periódusán megyén át, épen akkor van annak egész szerkezete, szervezete szellemi munkával túlterhelve, melynek alkotásunknál fogva bűnhődés nélkül eleget nem tehetünk. Már most a nagy küzdelmek árán megszerzett diplomát — mi természetesebb — gyümölcsöztetni is akarjuk. Kezdődik az élethalálharcz egy állásért, ha ez is megvan, jön a női hiúság kielégítése, melyszerint pártában nem akarván maradni, férjhez megy. Ez pedig nemzetünk jövőjének rákfenéje. Az a nő, aki keres, nem jó anya, de nem is lehet az. Hisz ereje, mely már tanulmányában túl volt erőltetve, nem elegendő arra, hogy egész napi szellemi munka után otthon még saját gyermekével is foglalkozzék. Es vegyük csak az élet legfontosabb momentumát, a gyermek táplálását. Keresőanya kénytelen gyermekét mesterséges táplálék mellett felnevelni. Hogy mily káros ez a gyermek egészségére ós jövőjére nézve, — még ha életben is marad — eléggé bizonyítják a gyermekhalandósági statisztikák. Tehát a kereset az anyát legszentebb kötelessónek végzésében akadályozza, vagy a szerencsés véletlenre kell gyermekét bízni, kibirja-e vagy sem a mesterséges táplálkozást. Ha kibírta, jön egy ujabb veszedelem: anyai szeretetben csak ideig-óráig részesülvén, oktalan cselédekre van bizva, kik műveltség hiányában, munkatűlterheltségüknél fogva kelletlenül foglalkoznak szegény gyermekekkel. Ki műveli ezek lelkét, ki ápolja testüket? Az anya elcsigázottan jön haza, neki saját gyermeke terhére van, innen van az, hogy keresőasszonyoknak vannak legnevcletlenebb gyermekeik. Sokan azzal érvelnek, ha a leány nem megy férjhez, miből éljen hát meg? Itt van a nagy hiba, a mai hibás nevelés és felfogásnak bibije. Neveljék a szülők leányaikat józanabbul, ne csigázzák túl igényeiket, kevesebb lukszust hölgyeim és meglássák, a férfi inkább hajlik a nősülésre; (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) ma a férfiak nem mernek nősülni, ha igen, — vagyonos nőt, vagy keresettel biró leányt vesznek el. Nem a férfiak irányítják sorsukat, tévednek, — a nők maguk annak irányitói. Nem a férfi gyilkol, csal, hanem a nő, az a no, ki csalja férjét, épen olyan gyilkos, mint az a férfi, ki gyilkol, hogy » hölgyének « kényelmet adhasson, sőt a nő nagyobb bűnös, mert a család szentségét letöri, gyermekeinek rossz példát adva, azok szűzi lelkét meggyilkolva és a férfinak hitét és bizalmát a nőnemben ilyen nő rontja le. Nem ptártolom a férfit, de a rossz nőt még kevésbbé, mert ő egyedül a jó erkölcs megrontója. — »Nézd meg az anyját, vedd el a leányát,« — mondja a régi jó magyar közmondás, mily színigazság ez! Ne tülekedjenek tehát a női választójogért, hanem inkább leljék üdvüket az anyaságban. Nem is tudják felbecsülni azon áldást, melyet magában rejt e szó: anya. Vegyenek példát az általunk oly sokat kigúnyolt német aszszonyoktól. Nemde az egész világot bámulatba ejtették ? Ez pedig a német anyák, érdeme elsősorban. (Ugy van!) Legyünk jó háziasszonyok, (Helyeslés.) feleségek és anyák, ebben rejlik nemzetünk boldogulása a jövőben. Ha az a jövőbeli képviselőnő mind csinos, pörge menyecske leend, akkor még megjárja. Mig azonban a nő ekkora hatalomnak zenitjére lép, addig az arany ifjúságot jóval túlhaladta. Ne tegyenek ki bennünket, józanul gondolkodó nőket is férfi képviselőtársai malicziózus drasztikumainak, mert nem leszünk hálával. Ha a nő védelemre szorul, megtalálja azt