Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

806. országos ülés 19 beteg állapotból kifolyólag, aminő ez a mostani parlamenti helyzet. Fényes László : A négy^év óta tartó kormányzásuk izgat minden nap! Gr. Andrássy Gyula: Ezek után áttérek, t. ház, gróf Bethlen István t. képviselőtársam beszédére, (Halljuk ! Halljuk !) s főleg arra a részére, amit rámvonatkozólag mondott. Azt mondja ő (olvassa): »Nem helyes a választójogot gyenge kormánynak elővenni vagy zavaros időkben tárgyaltatni; most pedig ilyen zavaros időkben mi, az ellenzék, taktikából hoztuk ezt napirendre.« (Mozgás.) Ami az első részt illeti, ebben teljesen igazat adok t. képviselőtársamnak, mert nem előnyös zavaros időkben és gyenge kormánynak ilyen nehéz kérdéseket tárgyalni, amikor nem lehet megállani azoknál a határoknál, ahol az illető kormány meg akar állni. Azonban, hogy ez lehető legyen, ahhoz az kell, hogy akkor, amikor van erős kormány, akkor, mikor nincsenek zavaros idők, tárgyalják a választójogot és pedig akkor oly megoldást vigyünk keresztül, amely jó időre leveszi e kérdést a napirendről. Ha ez nem történik; ha akkor, mikor lehetne, mikor erős kormány van, mikor nyugalom van, mikor nem döngetik a kaput a követelésekkel, nem tárgyaljuk azért, mert akkor nem okvetlenül szükséges és akkor túlhatalomban vannak a konok konzervatív ek, akik minden lényegbe vágó változástól félnek; akkor lehetetlen a gyenge perozekben, a rázkódtatások perczeiben megakadályozni azt, hogy tárgyaltassék ez a kérdés, mert azok, akiknek sajátos érdeke — és akiknek felfogása s érint az ország ér deke is —• a nagymérvű kitérj esztés, ezt az alkalmat nem szalaszthatják el, hogy — nem taktikából, hanem teljes meggyőződésből — itt a kérdést napirendre ne tűzzék. Ha ezt nem tennék ilyenkor, akkor sohasem kerülne napirendre: egyszer azért, mert nem szükséges, egyszer azért, mert nagyon is szükséges, mert nagyon is veszélyes időket élünk. De nézzük

; hogy mennyiben igaz az a vád, hogy mi a választójogot taktikából hoztuk napirendre ? Erre nézve gróf Bethlen István t. képviselőtársam felhozza azt, hogy mikor 1913-ban az akkori kormány a választójogot elintézte^ nyugvóponthoz jutott e kérdés. A t. képviselőtársamat emlékezőtehetsége cserbenhagyta e tekintetben, mert egyátlalában nyugvópontra nem jutott e kérdés ellenkezőleg miután ezt a törvényt megalkották, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam azt hiszem az ellenzék túlnyomó nagy részének nevében itt a házban kijelentette, hogy ezt nem tartják véglegesnek, fentartják programmjukat és mindent meg fognak tenni, hogy az a legrövidebb időn belül megvalósuljon. Akkor, mikor megalakult az alkotmánypárt, — ennek t. képviselőtársam akkor tagja volt •— még maga az alkotmánypárt is tovább ment: egy uj választójogi programmot állatott fel. Nem akarom t. képviselőtársamat következetlenséggel vádolni, mert amennyire emlékezőtehetségem nem csal, ? július 9-én, kedden. 343 akkor is jelezte, hogy amint a választójog egy bizonyos határon túlmenne, ő otthagyja a pártot; de tény az, hogy akkor az alkotmánypárt egy sokkal messzebbmenő választójogot tartott okvetlenül sürgősen megoldandónak. Hogy azután a napi vitákat nem a választójog töltötte ki, az természetes, mert nem volt akkor még házfeloszlatás, volt sok más napikérdés ; volt elég szomorú j elenet is, amelyek egészen lekötötték naponként a figyelmet, de egészen biztosan tudni lehetett, hogy a jövő uj választásoknál a pártok megint a választójog kérdésében fognak mérkőzni. A szocziáldemokráczia folytatta megszakítás nélkül a maga agitáczióját, ugy hogy tényleg megvolt a talaja annak, hogy uj választójogi kampány életerővel meginduljon akkor, mikor a világháború kitört. A világháború folyamán, azt hiszem, sem egyes képviselők taktikája, sem egyes képviselők meggyőződése, hanem a világ eseményei tolták előtérbe a választójogot. Abban igaza van gróf Bethlen István t. képviselőtársamnak, hogy mikor Rakovszky István t. képviselőtársam először hozta elő indítványát, akkor még nem volt orosz forradalom, de ez nem bizonyítja azt, hogy nem az általános helyzet megítéléséből merítette ezt a javaslatát, mert hiszen előre lehetett látni, — hisz ezt valóban nem volt nehéz előrelátni — hogy mikor milliók küzdenek értünk, mikor milliók ilyen óriási erőfeszítéseken és szenvedéseken mennek keresztül, akkor ez a tény elementáris erővel előtérbe fogja tolni a választójogot. Rakovszky István t. képviselőtársam javaslata akkor azt ezé' lozta, és velem is akkor megbeszélte, hogy lehetővé teszi ennek a kérdésnek esetleg még elég olcsó megoldását egy ilyen novelláris intézkedéssel. Ö beszédében is kifejtette — a napló nincs nálam, de méltóztassanak utána nézni — hogy ő nem ragaszkodik a javaslat részleteihez, hogy ő szíves örömest elfogadja a kormánynak módosításait, hogy egyhangú megegyezés jöjjön létre, csak rá akarta terelni a figyelmet arra, hogy itt van egy nagy különbség, amelyet ki kell egyenlíteni. A t. akkori ministerelnök ur azonban ridegen visszautasította ; semminemű alakban ennek megoldásába belemenni nem akart. De még ez sem tudta a kérdést a maga erejével napirendre tűzni, mert tényleg akkor még nem volt az a felfordulás Európaszerte, nem volt a bolseviki-rendszer, nem volt orosz forradalom és igy ez akkor nem hatott. Napirendre tűzte ezt a kérdést, ugy hogy vele, mint az egész helyzetet domináló kérdéssel foglalkozni kellett, a királyi kézirat. Itt bocsánatot kérek a t. képviselő úrtól, egy kicsit kevéssé látszik komolynak az a magyarázata, amelyet a királyi kéziratnak ad. Azt mondja, hogy annak volt a következménye, hogy voltak egyesek audienczián és azt magyarázták Ö felségének, hogy a nemzetet a választójoggal lehet boldogítani. Lehet, hogy voltak ilyenek, hiszem, hogy azok, akiknek ez volt a meggyőződése, ezt megmondták. Voltak olyanok felelős állásban, akik ellene voltak, de nem ez döntött, hanem