Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-805

806. országos ülés 1918 Julius 5~én, pénteken. 309 amely haza, sajnos, nekik ezer éven át nem volt a szó teljes értelmében édesanyjuk, az a szegény nép minden nép áldozatot meghozott, amely tőle tellett; feláldozta a maga családi békességét, a maga jólétét, nyugalmát; áldozta a maga életét és azt gondolta, hogy ennyi áldozat, ennyi megható hazaszeretet után elérkezik annak a nagy időnek a korszaka, amelyben a haza is megérti a maga gyermekeit, nem tesz különbséget azok között, valamennyit egyenlő szeretettel öleli keblére, mint a maga egyenlőjogu és egyenlő kötelességü fiait és leányait. Az élet fájának gyümölcsét várta a magyar nép — és ime, meg akarják etetni az ezeréves halálfának mérges gyümölcsével. És most mi, akik — méltóztassék elhinni — nem politikai taktikából, — én azt nem szeretem, azt gyűlölöm, megvetem, sohasem gyakoroltam, — hanem tiszta meggyőződésből, keresztyéni érzületből, emberi testvériségből vagyunk a demokráczia hivei, ugy látszik, meddő munkát folytatunk, szélmalomharczot vivunk. Nem azt panaszlom, hogy üres padok előtt beszélünk, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hiszen az érdeklődésnek ezt a hiányát . . . Polónyi Géza: Már másodszor! Jánosi Zoltán: . . . — bár nemrégen vagyok tagja a parlamentnek, — megszoktam és a magam részére, miután magamat nem becsülöm többre, mint amennyit érek, nem is kérem a t. ház figyelmét, de mindenesetre kívánatos volna, hogy amikor egy ilyen nagy kérdést tárgyalunk, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) mint amilyen a választójog kérdése, amelynek helyes megoldásától függ Magyarország jövendője, nagyobb érdeklődést mutassunk ez iránt a tárgy iránt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mi fáradságunk ugy látszik, hiábavaló és felesleges. A konzervatív irányú politikusoknak a tábora a demokráczia gyorsvonatának az elrobogása után, visszanyerve a maga életkedvét, bátorságát, tetterejét, ugy tornyosodik fel minden törekvésünk előtt, mint egy hatalmas, nagy, sötét, fekete fal, mint egy bazaltbástya, amelyet jerichói kürtzengéssel vagy a napkeleti regék bűvös jelszavával megdönteni vagy megnyitni nem lehet, amelyet legföljebb a földrengés rombolhat össze. Szélmalomharczot folytatunk és a szélmalom a külpolitikai kedvező viszonyok, az antidemokratikus, reakcziós légáramlatok kedvező szelétől hajtatva, zúgva forogA nagy malom őröl: lisztet a kiváltságosoknak és korpát a jogtalan népnek. Ezt a javaslatot, amely előttünk fekszik és amely a jogtalan népnek csak egy csekély töredékét akarja bevenni az alkotmány bástyái közé, tehát a fennálló politikai erőviszonyokat állandósítani akarja, ugy tekintem, mint egy hoszszu, sok évszázados, csaknem ezeréves politikának, az u. n. magyar nemzeti politikának egyik legújabb alkotását. Azt mondtam, hogy az úgynevezett magyar nemzeti politikának, mert szerintem az igazi magyar nemzeti politika az volna, amely a magyar nép összességót beolvasztaná a magyar nemzetbe, azért, hogy igazságos legyen eziránt a küzdő, robotoló, szenvedő nép iránt, de a legbölcsebb jxditikaí észszerüségtől ós czélszerüségtől vezéreltetve azért is, hogy a nemzetet ezzel megerősitse. Ma délelőtt gróf Bethlen István t. képviselőtársam, aki a maga konzervatív állásj>ontját tagadhatatlan ügyességgel védelmezte, de aki, amint a beszéde után felzúgott tapsok is bizonyították, nemcsak a maga lelkéből, de a nemzeti munkapártnak lelkéből is beszélt, azt mondotta, hogy mi radikálisok, mi demokraták a tömeget akarjuk a nemzet fölébe emelni, ő pedig azt akarja, hogy a nemzet álljon a tömeg fölött. Nem igy áll a dolog, legalább felerészben nem igy áll. Azt én konczedálom, hogy ő és azok, akik ő vele egyformán gondolkoznak, azt akarják, hogy az úgynevezett nemzet álljon a tömegek, a nép milliói fölött. Mi azonban nem azt akarjuk, hogy a tömeg álljon a nemzet fölött, hanem azt, hogy a tömeg, a nép és a nemzet egy és ugyanaz legyen. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azonban az a politika, amelylyel ebben az országban a haladó irányzatoknak, a haladás híveinek évszázadok óta kell küzdeniök, oda irányul, hogy azokat az állapotokat, amelyek 1848 előtt fennállottak és amelyek, merem mondani, lényegbe vágó változást a 48-as reformok által sem szenvedtek, változott formában, más név alatt további évszázadokon, talán egy ujabb évezreden keresztül is fentartsa. Milyen jiolitika volt ez? Megmondja Kossuth Lajos. Kossuth Lajos az ötvenes években egy körutat tett Angolországban, amelynek czólja az volt és ezt a czélt el is érte, hogy az akkori kormányt, amely a magyar ügygyei nem szimpátiáit, állásában megrendítse és megbuktassa. Útjában előadásokat tartott az angol közönség előtt az 1848-as magyarországi reformokról. Egyik ilyen előadásában azt mondotta Kossuth, hogy az az uralom, amely Magyarországon 1848 előtt fennállott, nem fajuralom volt, hanem osztályuralom. Tökéletes igazsága volt. Hiszen a magyar uralkodóosztály, a tekintetes Karok és llendek, a magyar nemesség a nemzetiségek közül azokat, akik az ő felfogása szerint magukat érdemcsekké tették, felvette a nemesség sorába és azután azokkal versenyezve, azokkal összefogva gyakorolta a maga uralmát faj- és nemzeti különbség nélkül a magyar állam jogtalan polgárai, jogtalan népe fölött. Nem fajuralom volt Magyarországon 1848 előtt, hanem csak osztályuralom. Ne méltóztassék rossz néven venni azokat, amiket mondani fogok. Sine ira mondom és semmit se mondok olyat, ami nem történelmi igazság. Ez a régi, 1848 előtti osztályuralom