Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 49 mezési minister urat, igaz-e, vagy sem az a i szállongó hír, hogy május 1-től kezdve Ausztria visszanyeri a Magyarországon való szabad sertésvásárlási jogot. Közélelmezési ministeri felvilágosításokban uem igen bővelkedlietem, mert a Perlesz-czéggel nem állok egészen közeli viszonyban. Nem tudom, kit kell a ház nyilt szine előtt megkérdeznem, hogy vájjon csakugyan lesz-e hát szabad sertésvásárlási joga Ausztriának. Végzetes csapás lenne ez úgyis fogyatékban lévő állatállományunkra. Ebben az esztendőben oly hihetetlen mértékben nekimentünk minden állatállományunknak, hogy a hadiérdek szempontjából is bátorkodom figyelmeztetni a kormányt, jól vigyázzon, mert ha nem lesz állat, akkor azután csakugyan nem lesz lehetséges semmiféle háború és ellentállás. Tartsuk meg állatállományunkat bizonyos kontingens nívóján és semmi szükség kedvéért ne adjunk oda belőle, ne adjuk át az üzletelésnek, mert annak szomorú következményei lesznek. Másodszor pedig világos dolog, hogy ha én egy 60 vagy 80 kilós sertést viszek ki és vágok le, akkor egy zsirtermelő lehetőséget teszek tönkre. A katonaságnak is, Ausztriának is sovány sertést adnak, igazán nem értem, hogyan lehet ilyenre szakember képes. Hogy a közélelmezési minister ur e tekintetben és egyáltalában közélelmezési kérdésekben nem szakember, azt én mentségül szívesen elismerem. (Derültség.) Ismerek egy tervezetet, amelyet szerencsére az utolsó pillanatban lefújtak, mert keserves következményei lehettek volna. Alighogy a minister urat a közélelmezésügy ministerévé kinevezték, nem kutatom, kinek protekcziójáből, ki járt közbe, ki nem járt közbe, talán valami jó barát sugalmazhatta . . . Szabó István: Herczeghez is kell protekczió ? Fényes László: . . . egy Podmaniczkyutczai hirtelen alakult szállítási részvénytársasággal szerződést kötött oly módon, hogy ez a czég az országban vesz sertést ugy, ahogy tud; makszimális áron alul is, felül is vehet, s ha felét átadja a közélelmezési ministeriumnak, másik felét kiszállíthatja Ausztriába. (Mozgás a baloldalon.) Mondom, ez csak tervezet volt, mert a hivatalnokok elmentek a ministerhez s azt mondták, hogy lehetetlen az, hogy a közélelmezési hivatal ily árdrágításhoz szerződés szerint hozzájáruljon és szabad legyen e czégnek makszimális áron felül is vásárolni az országban. De egy kis hátulütője is keletkezett a dolognak. Az illető czég elmaradt nyereség czimén most — ugy tudom 2 millió korona erejéig — perli az államot. (Felkiáltások a baloldalon. Hallatlan!) Engedelmet kérek, ily módon mégsem lehet gazdálkodni. Egy halmaz adatom van, — sajnálom, hogy nem hoztam el — egy párat felolvashatnék belőle, melyekből kitűnnék, hogy melyik városban mikor, mennyi zsír, fokhagyma és egyéb KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIX. KÖTET. czikk romlott meg. Legutóbb például itt az őszszel több vagon libazsír romlott meg, mert késedelmesen intézkedtek; bejelentették, hogy lefoglalták, de tovább nem intézkedtek, ugy hogy ki kellett azt dobni a szemétdombra. És ez így megy minden vonalon. Akkor, amikor az ország és a középeurópai hatalmak az élelmezés dolgában bajban vannak, amit az entente jól tud, és mégis kitartunk, és amikor össze kell szednünk minden erőnket és kitartó képességünket, amikor elszednek a falu becsületes népétől mindent, akkor méltán megkívánhatjuk, hogy oly szakértelemmel rendelkező férfiak kezeljék e kérdéseket, akik ilyen baklövéseket nem csinálnak. (Helyeslés.) Már voltam bátor egy ízben elmondani, hogy az őszszel elmentem egyszer a közélelmezési ministeriumba és kérdeztem, hogy tudják-e, mennyi sertés van az országban, mert ugy gondolom, hogy ha én ki akarok valamit osztani, akkor előbb tudnom kell, hogy mi áll rendelkezésemre a hizási hónapokban, mi a következő hónapokban. Kérdésemre azt a feleletet adták: a hizó sertések számát tudjuk, az 16 ezer. Hát mennyi a sovány sertés? kérdeztem. Azt nem tudjuk, felelték, mert az a földmivelésügyi ministerium hatáskörébe tartozik, a nem hizó sertésekhez semmi közünk sincs! így nem lehet gazdálkodni, mert ezek a feltételek ábéczéi az adminisztrácziónak. Anélkül nem oszthatok ki valamit, hogy ne tudnám, hogy mi áll a hátam mögött, mennyire számithatok. Elhagyva a kormányzat tehetetlenségének e szomorú példáit, bátor vagyok még felhívni a t. ház figyelmét arra, hogy még egy momentuma van a közélelmezósnek, melyet sürgősen rendezni kell és pedig a falu és a város közti különbséget, nemcsak a rekvirálások szempontjából, amit már tegnap Szabó István t. képviselőtársam oly meggyőzően kifejtett és amit ma én vagyok bátor szerényen előhozni, hanem még abból a szempontból is, hogy ne fokozzuk a falu és a város közt lévő animozitást. A falun lakik a termelő, termeli a terményt keserves munkájával, tenyészti az állatot és akkor bemennek az ő kamrájába és mindenét elszedik, amit elszedhetnek tőle. Az ipari munkásság, akár falun, akár városban van, szegény, kimérve kapja negyed- és félkilónként a zsírt és ötkilónként a lisztet. De városban laknak tízezrével és százezrével az úgynevezett magánzók és jólétben lévő emberek, kezdve a bankdirektoroktól a mindenféle szállítókig és ittlakó földbirtokosokig. Ezeknél nem rekvirálnak. Már most hogy lehet az, hogy aki termel, annak a kamrájába be szabad menni, de aki össszevásárol a termelőtől bármennyit is, az azt mondhatja: »az én házam az én váram« s őhozzá senkinek sem szabad bemennie! Szabó István: Tavaly Sándor Pál mondta, hogy 17 zsák nulláslisztet látott egy szalonban. Fényes László: Nemcsak ott, de azt hi7