Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-795
795. országos ülés 1918 június 19-én, szerdán. 413 lásra nézve. Ha meg volnék győződve, hogy a cséplésnél való lefoglalás után több rekvirálás nem következik, akkor szomorúan bár, de bele nyugodnék. Ám erre semmi garanczia nincs. A cséplésnél lefoglalják a mezőgazda utolsó szem terményét anélkül, hogy akármilyen biztositék lenne arra nézve a közélelmezési minister részéről, hogy a jövő gazdasági évben több rekvirálás nem fog történni és ami meghagyatott a gazdánál, az csakugyan az övé. Amig ezt a biztosítékot meg nem kapom, addig ezt el nem fogadhatom s ez ellen tiltakoznom kell. Sőt itt bizonyos érzelmi momentumra is hivatkozhatom. Közélelmezési dolgokban egyébként kizárandónak tekintem az érzelmi momentumot, mikor arról van szó, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere. Egy esetben mégis helye van, az első buzakenyérnél, amelyet a termelő az uj aratásból magának süt. Eddig három év szomorú tapasztalatai után, mikor az uj termés jött, a magyar gazda mondhatta családja tagjainak, hogy majd uj kenyeret fog sütni és minden gyermek megkapja a maga czipóját, mint az ősidőkben szokás volt. Eladdig ki volt szabva a kenyéradag, az uj termés után egy-két hétig szabad lesz sütni, nemcsak kenyeret, czipót, de talán még kalácsot is. Mindennek vége lesz, ha a cséplésnél foglalják le a termést. És ezt az érzelmi momentumot nem szabad figyelmen kivül hagyni, mert ebben egy fontos nemzetgazdasági erő, fajfentartó erő rejlik. Az a magyar mezőgazda véres verejtékkel, feleségével és gyermekeivel nehéz megélhetési viszonyok között művelte meg az ősi földet és kérte az Istent, hogy adjon bő aratást; azt a magyar mezőgazdát, amikor gabonáját a csűrbe takarítja, nem lehet mindjárt megszorítani, mert ha egy napig sem rendelkezhetik szabadon a maga saját véres verejtékének keresményével, akkor ennek visszahatása lesz az egész termelésre és nemzetgazdaságra. Ezt vallom és állitom. Fényes László : Ezt a herczegek nem értik ! Kún Béia : Hozzájárul e nagy aggodalomhoz és keserűséghez még az, hogy a fejkvótát az uj termésrendelet nem állapította meg." A fejkvóta egy nagy kérdőjel; ha akarom igy, ha akarom ugy magyaiázom. A Magyar Gazdaszövetség, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, az Országos Kisbirtokos Szövetség kérte a fejadagok felemelését, a minister meg is Ígérte s mégsem valósította meg az ígéretet rendeletben, mert valami kívülről ható erő más eljárásra késztette. A magyar gazda most is kérdőjelek között van, nem tudja, mi marad neki, hozzátartozóinak, konvencziós cselédjeinek ; nem tudja, mivel rendelkezhetik a jövőben, mit fognak tőle elvinni nemcsak a hadsereg és az ország ellátatlan lakossága részére, hanem Ausztria részére is. Feltétlenül szükségesnek tartom ezért, hogy a kormány a fejkvótára vonatkozólag minél hamarább nyíltan szint valljon és szükségesnek tartom, hogy a kilátásba helyezett fejkvótát felemelje (Helyeslés a baloldalon.) és aszerint állapítsa meg, amint azt az ország gazdasági egyesületei, különböző szövetségei szabták meg. Hagyja meg a 18 kilót, hagyja meg a cselédkonvencziót, azt vigyék el a hadsereg és az ország ellátatlan lakossága részére, ami csakugyan felesleg és ne azt hagyják meg nekünk, ami Ausztria részére lenne a felesleg. Az egységes élelmezési területtel nem akarok bővebben foglalkozni, hiszen foglalkozott már vele gróf Batthyány Tivadar és Sándor Pál t. képviselőtársam ; pár kijelentést mégis tennem kell s ez a következő. Az egységes élelmezési terület a magyar mezőgazdaság sérelme nélkül lehetetlen. Hogy mi egységes élelmezési területet alkossunk és mezőgazdasági termékeink felett ne magunk rendelkezzünk, ez lehetetlenség és csakis akkor lehetséges, ha egyúttal nemzeti öngyilkosságot akarunk elkövetni. Ha egységes élelmezési területről még beszélnék is, feltéve, de meg nem engedve, hol van az egységes ipari terület ? (Helyeslés a baloldalon.) Hol van a biztositék arra nézve, hogy Ausztria és Németország nekünk az ipari termékeket oly árban és oly mennyiségben fogja rendelkezésünkre bocsátani, mint az szükséges ? Erre nézve semmi biztosítékot nem látok és épen ezért az egységes élelmezési terület ellen nemzetem érdekében feltétlenül tiltakoznom kell, (Helyeslés baljelöl.) Ezek után rátérek a hadsereggel összefüggő kírdések tárgyalására. Üdvözlöm báró Szurmay Sándor t. honvédelmi minister urat (Éljenzés.) a katonai ellátási törvény benyújtásáért. Mindannyian tudjuk, hogy ő nem név szerint, de lényegileg és lelkileg is megérdemli az »uzsoki« előnevet, mit a királytól kapott. (Felkiáltások a, baloldalon : Éljen Szurmay !) Tudjuk, hogy a hős magyar katonák között ő volt az első, aki segitett felszabadítani Felsőmagyarországot és akit az egész magyar nemzet osztatlan tisztelettel és szeretettel környez. (Igaz ! ügy van .') Meskó Zoltán ." Es büszkén vall magáénak ! Kún Béla: Azt is tudom, hogy azon vísszáságokért, melyek a katonai ellátások terén még ma is fenforognak és amelyeknek jórészt orvoslását fogja munkálni a benyújtott törvényjavaslat, nem mindenben a t. honvédelmi minister ur felelős. Tudom, hogy ő a sziv és lélek embere és ha tőle függött volna, akkor ez a katonai ellátási törvényjavaslat már régen itt feküdt volna a ház asztalán, már régen meg is szavazhattuk volna,. Nagyon jól tudom, hogy az, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem mindenben tartalmazza az ő akaratát, rajta kivül fekvő körülményekben találja indokát. Talán nem fogja tőlem zokon venni a t. minister ur, (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) ha addig is, mig a katonai ellátási törvényjavaslatot tárgyalnók és ahhoz is szerencsés lehetnék hozzászólni, pár olyan dolgot emlitsek fel, melynek sürgős orvoslását feltétlenül gyorsan keresztülviendőnek tartom. A rokkantak, özvegyek és árvák helyzetével kívánok röviden foglalkozni. Az előttem fekvő törvényjavaslat sokban segít ezen szerencsétlen embereknek, a háború szerencsétlen áldozatainak
