Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

18 június 18-án, kedden. 382 794. országos ülés 19: középiskolában nem tanulhatjuk anyanyelvünket és ujjainkon fel tudjuk sorolni azokat az embereket, akik hibátlanul tudnak irni anyanyelvünkön, akkor mi következik majd ebből? Tanúbizonyságot tehet erről bármelyik felvidéki képviselő ur : akkor kénytelen hozzányúlni a cseh könyvekhez és ezek révén könnyebben fog terjedni a cseh propaganda. Magának a kormánynak kellene tehát előmozdítani a mi népünk individualitásának fejlesztését, hogy ne lehessen felszivni abba a más szellembe. Evidens dolog, hogy ha érvényesül az ő individualitása, az ő kultúrája, akkor más tengerekbe nem olvad fel olyan könnyen, mig ellenben e kultúrának elhanyagolásával a cseh könyvek, a cseh újságok kis agitácziója igen könnyen fog terjedni és ezzel természetesen ez a szellem is. Épen azért mondom őszinte igaz meggyőződéssel ezeket, — lehet, hogy talán naiv vagyok, hogy annyira bízom az urak belátásában, saját érdekeik megértésében — mert remélem, hogy mégis csak el fog jönni az idő és megérthetem azt, hogy a mi anyanyelvünk a nemzetiségi törvény parancsolata és rendelkezése szerint, amely törvényt a haza legbölcsebb embere alkotta meg, legalább annak 50 éves jubileumára elővétetik a sirból és megelevenedik s legalább ilyen csekély napsugarakban, tanítják ezt a tárgyat. A harmadik pont, t. ház, amelynek alapján nem lehetek a kormánynyal szemben bizalommal, az a szerény meggyőződésem szerint nagy igazságtalanság, hogy mig a földmives-produkeziót oly kemény módon makszimálják és rekvirálják, addig nem képesek az ipari termékeket makszimálni és rekvirálni. Ez az én szerény meggyőződésem szerint a földmives néppel szemben oly jogtalanság, mint ha csak a földmivest hívták volna a háborúba, az ipari produczenst pedig nem. Az élelem elvonása, maszimálása, rekvirálása ezek életfeltételeibe vág, mert az élelem és az élet bevonása a háború szolgálatába majdnem egyforma kényszereszköz. Az ipari termékeket azonban szabadon hagyják grasszálni, bár annyiszor ígérik a makszimáíását és a rekvirálását. Nem áll az, hogy nem lehetett volna ezt könnyen keresztül vinni. Annak a kereskedőnek, gyárosnak ott volt a háború elején az ő összes produktuma, könyvekbe bejegyezve, leraktározva, ezt le kellett volna foglalni, ugy, mint ahogy rekvirálni akarják most a földmivest és ha ő nem akarja ugy eladni és ugy szolgáltatni, mint ahogy a törvény előírja, az ő gyári termékeit, akkor azt a Weisz Manfrédot én behívtam Volna katonának és mint egyszerű bakát állítottam volna a gyára élére : itt van a nyolcz krajczárod, fogod vezetni gyáradat, s ha nem tetszik, mész a frontra. De jól vezette volna, hogy lábujjon a front elől! (Élénk derültség.) Ha nem tetszik, odaállítunk mást. így kellett volna az összes gyárosokkal, kereskedőkkel szemben eljárni, ha már egyszer a szabad kereskedelem útjáról letértünk. Nem mondom, hogy ezt tegyék meg, de legyünk logikusak. Nem szabad az egyiket lémakszimálni, agyonrekvirálni, a másikat pedig hagyni, hogy a drágaság végtelen magas fokára srófolja az árakat ! Csakugyan már sok tekintetben nyilvános rablásnak tekinthető, amit a drágasággal elkövetnek. Egy földmivesembernek 500 koronát kell fizetni ma egy pár csizmáért. Ez tény és való. Egy kis kötényért kell fizetni 30 forintot. Én tegnap vettem egy egyszerű fejkendőt 40 forintért. (Felkiáltások jóbbfélől: Kinek? Derültség.) Hiszen ez borzasztó ! Vettem egy zsebkendőt 8 forintért, az is olyan kék volt, örültem mégis, hogy megkaptam. Nyolcz forint! Ez borzasztó, ez nyilvános rablás. Egy hang (a jobboldalon): A kötény hogy volt? (Derültség.) Juriga Nándor: Hogyan győzze a földmives ezeket a drága árakat ! Ha az urakat lerekvirálnák igy, akkor nem nevetnének. Látszik, hogy nem érzik. Minden embert egyforma kosztra kellene szorítani, mint a németeknél, akiknél a tisztek ugyanazt eszik, a mit a közönséges katonák. Minden jegyzőt, papot, szolgabírót, képviselőt arra a hét kiló lisztre kellene szorítani, meg arra a kis foghagymára, amelyet eszik a földmives, ha van ! Akkor nem igy gondolkoznának ! Ha az ember éhes, megjön az esze sokszor, mert a legnagyobb mester az éhség. (Élénk derültség.) Természetesen a tele gyomor könnyedén mosolyog. Elnök : Már egyszer figyelmeztettem a képviselő urat, hogy a tárgyalásra szánt idő már letelt. Kérem, ne méltóztassék hosszadalmasan visszaélni a ház türelmével. Juriga Nándor : Már befejezem. Kérem, hogy az ipari czikkeket is makszimálják és rekvirálják, legalább annyira, amennyire lehetséges, de főkép legalább keressék fel! A múltkor Pozsonymegyében, Dunaszerdahely községben több mint kétmillió értékű mindenféle árut találtak a detektívek : kávét öt mázsát, mindenféle ruhát, legfinomabb szöveteket, ugy hogy az egész hivatalnoksereg mindjárt akar vásznat; örült az egész vidék, hogy ennyit találtak. Hallom, hogy a földmivelési minister ur valami piszkálót talált ki, amit beledugnak a kazlakba. Ilyen piszkálókkal kellene a szalonokat is megvizsgálni. Sok embernél mennyi a ruhakészlet, de csak a szegény földmivest kényszeríti a jegyző arra, hogy hozzák össze a ruháikat, amiket azután kocsiszámra visznek el, de senki sem tudja, hogy hová. E tekintetben a kormányt nagyon gyengének találom. Nem birja megszervezni a gyári produkcziónál a maximálást, a rekvirálást és a termékek felkutatását. Pedig amit megtesz a földmivesmunkásnál, azt megteheti az ipari produkcziónál is. íme, a szegény földmivesmunkásnak 7—10 kiló lisztet akar adni, de az annak nem elég, attól csak a munkakedve megy el; ha nem fog enni, nem fog birni dolgozni. Keserves munkájáért adjuk meg neki azt, hogy a kenyérből ehessen, amennyit akar. Hiszen nem ehetik húst. Faluhelyen