Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

358 79d. országos ülés 1918 június 18-án, kedden. bőséges alkalom, hogy szóljunk róla, nyíltan és emelt fővel. A kormány egyéb működéséről szólván, megelégedéssel kell nyugtatnom, hogy tökéletesen csődöt mondott az az örökös jelszó, hogy ez a kormány sem jobb az elődeinél, csak beszél, igér, de nem tart be semmit. Nem óhajtok dicshimnuszt zengeni, már csak azért sem, mert hiszen magam is tagja vagyok a kormányt támogató pártnak. így csak a lelkiismeretes riporter szárazságával óhajtom magamat kifejezni. Ez a kormány, melyre nézve közvetve is fel van vetve a bizalom vagy a bizalmatlanság kérdése, módját ejtette annak, hogy — amit tényleg a legfontosabbnak tartok — az áruuzsora üldözésére árrnegállapitó bizottságokat tervezzen, minden tizezer lakosnál nagyobb városban egy-egy bizottsággal; módját ejtette annak, hogy az elismerésben nem túltengő központok ellenőrzésére végre-valahára teljesitse a régi követelést : a szervezetet; módját ejtetti annak, hogy megteremtse az iparban azt a kényszertársulást . . . Létay Ernő: Csak fogja! Landauer Béla: — Még nincs befejezve, de útban van — ., . azt a kényszertársulást, melyet már azóta a német Unterstaatssekretär für Reichswirtschaftsamt legujabbi bizottsági beszédében is emlit, amelyet az utóbbi szavakban fejez ki: Ein Selbstverwaltungskörper, die starke Zentralgewalt aueh gegen die Privatindustrie durchzusetzen . . . Kevesebbet e mondattal nem mondhatott, mint azt, hogy ennek rendeltetése egy oly önkormányzati szervezetet teremteni, melynek komoly hivatása az lesz, hogy a központi hatalom erejét a magánvállalkozássá] szemben képviselje. Megteremtette a kormány az állami beszerzések központosítását és ezzel az iparfejlesztés eszközeinek olcsóbbságát, újjászervezte a népruházati bizottságot, amelynek a közalkalmazottak 25 és a munkások 50 százaléka máris köszöni helyzetének enyhítését. Egy hang (a baloldalon) : A ministeriumokból szakembereknek kellett volna kijönniök ! Landauer Béla : Megcsinálta a czipőipar tövises szabályozását, melynek máris mutatkoznak az eredményei, keresztülvitte a papiripar terén az üzemszabályozást az Ausztriával kölcsönös mértékű ármaximálással. Amit az államvasutak kezelésének a kereskedelemügyi ministeriumba bekebelezése utján tervez, melyet remélhetőleg követ a végleges államvasút! reform is, hatalmas lépéssel fogja előbbre vinni közlekedési politikánkat. Itt csak egy kéréssel fordulok a t. pénzügyluinister úrhoz, hogy a végleges államvasuti reform szervezésénél annak idején nyújtson módot képviselőház pártjainak a hozzászólásra. Meg kell emlékeznem, t. ház, a kormány azon iparkodásáról, hogy az állami tisztviselők és a munkások ellátását államilag szabályozza ; továbbá arról, hogy tárgyalásokat kezdeményezett, ha jól tudom, az igen tisztelt közélelmezési minister ur a többi ministeriumok bevonásával a beszerzési intézményekre és különösen a nem organizált munkások ellátására vonatkozólag, ami természetszerűleg az élelmezési szükségletek ellátásának — ha nem is mennyiségileg, de a kivitelben — bizonyos szigorításával fog járni, és csak ugy mellesleg említem meg, hogy a korai burgonyatermésnek az ínséges helyekre, Erdélybe, de különösen a magyar katonák részére való eljuttatása minden esetre jelent annyi segítséget, mint egynémely szocziálpolitikai tudományos fejtegetés. Mindezek után a felhatalmazási törvényjavaslatot ennek a kormánynak azért szavazom meg, mert bizalommal viseltetem iránta. (Helyeslés bálfelöl.) Elnök : Ki a következő szónok? Pál Alfréd jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál : T. ház ! Tekintettel arra, hogy mindössze nyolcz perez áll rendelkezésemre, kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet délután 4 órakor mondhassam el. Elnök : Az ülést délután 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Vitéz Győző jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A múlt évben egyik beszédemben emiitettem, hogy a parlamentnek alkonya bekövetkezett az egész világon, bekövetkezett olyformán, hogy minden egyes parlamentben egy erős férfiú ragadta magához a hatalmat s a parlamentek biztak ebben az előkelő egyéniségben. Mindenütt ilyenek állanak a parlamentek élén. Azonban be kell vallanom, hogy ha ez a parlamenti egyeduralom — ahogy ezt nevezni lehet — a háborúban bizonyos tekintetben szükséges, akkor ezt a tézist semmikép sem fogadhatom el béke idejére és különösen azokra a kérdésekre nézve, amelyek minket majd a háború lefolyása után foglalkoztatni fognak. (Halljuk! Halljuk!) Végtelenül sajnálom, hogy Magyarországon olyan a politikai konstelláczió, mint amilyenben ma élünk. Végtelenül sajnálom, hogy legnagyobb közjogi pártunk: a szélsőbal, a függetlenségi párt az obstrukezió révén teljesen leolvadt, teljesen elveszítette azt a pozicziót, amelyben azelőtt képes volt a nemzeti politikát irányítani. Végtelen kárára van az országnak, amint ezt a ministerelnökök már kijelentették, hogy ilyen ellenzékkel nem bírunk, amely erősít minden egyes 67-es irányt, amely közjogi pártot előtérbe nyomhatnánk akkor Ausztriával szemben követelésekkel kell föllépnünk. íme, az obstrukezió teljesen megváltoztatta parlamenti életünket. Az az erős függetlenségi párt, amely a gazdasági önállóságot és az önálló magyar hadsereget