Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

354 794. országos ülés 1918 június 18-án, kedden hivatalos állásfoglalás szerint — a szövetséges központi hatalmakkal fog szövetségben állani. »A lengyelkérdés megoldására a német-osztrákmagyar gazdasági, politikai és katonai szövetséggel való junktimot állit fel. »Katonai téren pedig arra kivan kötelezni, hogy mi a német birodalommal egyenlő arányban járuljunk a fegyverkezési költségekhez. A német birodalomi alkanczellár ur még kijelenti, hogy az összes lényeges kérdésekben mielőbb és végleges •— nem ideiglenes •— megállapodásoknak kell létrehozatniuk. Az érdekeltek meghallgatandók, de megkérdezésüknek oly gyorsan kell megtörténnie, hogy a dolgok menetét meg ne lassíthassák. »A német birodalmi kormányzatnak ezen, a leghivatottabb személyiség részéről történt közlése folyományaként a képviselőháznak immár sürgős kötelessége, hogy a tervezett politikai, gazdasági és katonai szövetségi tárgyalásokra nézve állást foglaljon és erről a kormányt a legsürgősebben tájékoztassa. E célból indítványozom, mondja ki határozatílag a képviselőház, »hogy egy harminoz tagú bizottságot küld ki azon utasítással, hogy a német birodalom, az osztrák és magyar kettős monarchia, valamint az északi uj államalakulatok, a lengyel királyság, Bulgária és Törökország, valamint a Romániával rendezendő politikai, gazdasági és katonai kérdések tárgyában a különböző szakmabeli és irányzatú szakemberek meghallgatása mellett sürgősen térj eszszen javaslatokat a képviselőház elé. »Egyuttal pedig utasitsa a ház a ministeriumot, hogy mindaddig, amig a képviselőház ezen bizottságának jelentése alapján a magyar birodalom egész jövőjére nézve sorsdöntő kérdésekben határozatokat nem hozott, semmiféle tárgyalásokban részt ne vegyen és az országot kötelező megállapodásokhoz hozzá ne járuljon.« (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kérem mindkét határozati javaslatom elfogadását. (Élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Most már Landauer Béla képviselő urat illeti a szó. Landauer Béla : T. ház ! Mielőtt rátérnék arra a kérdésre, hogy a kormánynak a kért felhatalmazást megszavazom-e és miért szavazom meg, egy-két kérdéssel óhajtanék foglalkozni, élve azzal a parlamenti szokással, mely szerint ennek a javaslatnak tárgyalásánál nem kizárólag pénzügyi vonatkozásokban kell foglalkoznunk. T. ház ! Bizonyos, hogy a parlamenti tanácskozásoknak nem igen lehet fontosabb anyaga, ezidőszerint legalább, mint mindaz, ami négyesztendős háborús megpróbáltatás után jövőnkre vonatkozik és igy nem lehet ránk nézve közömbös az a megbizható helyről érkezett hir az ententevezérférfiak ujabb akcziójáról, amely szerint a hiányzó erőt, a fogytán levő gránátokat, ugy látszik, más eszközökkel óhajtják pótolni. A franczia ministerelnök a minap engedelmet kért a képviselőháztól, hogy a halottak munkáját folytassa. Azt hiszem, nem kell megnyugtatni a közvéleményt, hogy Clemenceau ur nem arra kért engedelmet, hogy a halottak helyébe menjen a lövészárokba. Egész mást tervez : olyasvalamit, amivel beszennyezi derék, hős franczia halottak emlékét azáltal, hogy az ő munkájuknak nevezi azt, amit ő szándékszik folytatni. Nem ölni és nem halni akar Clemenceau, inkább az ő már ismeretes tisztátlan alkímiájával kutat akar mérgezni. A mit Troczkij BresztLitovszkban a bolsevikizmus jegyében kissé ügyetlenül, de legalább becsületesebben kisérelt meg. azt Clemenceau ur most a nemzeti eszme lobogója alatt sokkal tisztátlanabb eszközökkel kivánja folytatni. Immár nyilt titok a haditerv, hogy szomszéd és saját nemzetiségeink felbujtogatásával belekergessék a monarchiát a forradalomba. Prancziaországnak hősei fogytán vannak, raktárai kiapadóban, az amerikai milliós hadsereg egyre késik, a dicső Gloire nemzete az ő Elszász-Lotharingiáját ugy látszik már máskép nem kaphatja vissza, mint felbujtogatandó csehjeink és délszláv] aink segélyével. A tévesztésnek és az aránypénznek is van mindig valamelyes hatása, és ezért végzetes hiba volna fölényes mosolylyal napirendre térni a beigért kilátások lölött. Hiszen ismerjük a reczipét ismerjük, a laboránsokat, jóformán az eljövendő vezérek és alvezérek telefonszámait is ismerjük. A kormány nem szorul biztatásra. Mégis megnyugtatná a fölös aggódókat, ha a felfogását ismertetné. Hogy ezt az ujabb tőrvillanást egyáltalában szóba hozom, ez egy igen furcsa reflekszmozgásért történik, amelyet szó nélkül hagyni nem lehet. Távol áll tőlem, hogy valamely osztrák vagy magyar hazafias pártot programmra, vagy nemzetiségre való tekintet nélkül azzal gyanúsítsak, hogy — bár akaratlanul is — politikai számításokat füz valamely ellenséges próbálkozáshoz. Epén ezért beszélek reflekszmozgásokról, mint olyanokról, amelyeket elcsépelt jelszavak, ha ellenséges szájból jönnek is, mégis ki tudnak váltani. Alig érkezett be a hivatalos megerősítés, hogy a versaillesi haditanács Julius 3-án közös hadiczéljává tette először a délszláv államok függetlenitését, majd kissé letompítva, a függetlenségi törekvések honorálását, bár általános volt a felzúdulás e törekvés ellen, mégis találkoztunk már némely osztrák körben azokkal a többé nem ismeretlen kombinálgatásokkal és ép oly kevéssé ismeretlen, vérmes hangulatkeltéssel, amelynek az volt a következménye, hogy jóformán még el se hangzott a versaillesi introdukezió ehhez a próbálkozáshoz, az osztrák közvéleménynek egy elég tekintélyes szócsöve máris felült a sanda provokácziónak, teljes vértezetben beugrik az izgalmas délszláv probléma és gróf Buriánnak ártatlan királyi audencziájávai kapcsolatban már kezdik egyesíteni Dalmácziát és Boszniát Horvátországgal, még pedig nyíltan és hangulatosan a »nagyhorvát« eszme jegyében