Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-790

790. országos ülés 1918 június 5-én, szerdán. 279 janak el. Megtörtént vele, hogy törülték belőle az ügyvédi kamarának évi hivatalos jelentését, illetve az ügyvédi kamara helyettes-elnökének hivatalos felterjesztés tárgyává tett beszéde egy részét. Szólott pedig ez a következőképen (olvassa) : »De tiltó szavunkat kell a jogeszme nevében felemelni az ellen, hogy a czenzura a gyülekezési és egyesülési jog korlátozásában továbbmenjen, mint ahogy azt a hadiérdeknek és a közrendnek a fentartása megkivánja. Szomorú, hogy a Jogtudományi Közlöny legutóbbi száma szintén fehér ablakkal jelent meg.« Ezt törölték. Fényes László : Szégyen, gyalázat! Polónyi Géza : Pro memória nem lesz talán felesleges, ha elmondom, hogy 1906. évi Julius 11-én én voltam szerencsés egy interpellácziót kiállani, amelyet Bródy Ernő t. képviselőtársam tartott a volt demokrata-párt nevében akkor, amikor a Világszabadság czimü lap előzetes lefoglalás alá vétetett, mert aratási sztrájkra izgatott. Az interpelláczióval kapcsolatban egy czikk jelent meg a Pesti Naplóban Vázsonyi Vilmos urnak az aláírásaval. A ezime volt : A »féledés Asenije.« Azt mondta többek között (olvassa) : »A parvenü gyorsan felejt. Mezzofanti ellenlábasa, aki az emlékezőtehetség zsenije volt. A parvenü a feledékenység zsenije. Tegnap még forradalmár, ma a kérlelhetetlen rend támasza. Tegnap még kész felgyújtani a világot, ma az ártatlan pásztortiizben b gyujtogatást szimatol.« Fényes László : Mintha a maga fotográfiáját irta volna meg ! Polónyi Géza (tovább olvassa) : »Éreztük akkor mindnyájan« — a szedősztrájk idején — »hogy sötétség borult ránk, mert nincs sajtónk. Néhány napra megbénultunk. Nem mozoghattunk, nem szólhattunk. Azt kellett hinni, hogy a zord napok minden részese hannibáli esküt tesz önmagának, hogy mihelyt hatalma lesz, védi a sajtót minden támadással szemben, mert ez a szabadság utolsó bástyája.« Irta Vázsonyi Vilmos. (Élénk derültség.) Azt mondja tovább (olvassa) ; »Illuzió ! Ezek a férfiak csak a Bastille épitési stilusát kifogásolják. Nem kell a barokk-stilus, éljen a magya*- ! És a Bastille kapujára tulipános épitményeket rakunk. Mi kell még ? Éljen a haza !« »Ez a szörnyű állapot melynek igazi jellemzését Lányi korszakában megadta a budapesti ügyvédi kamara jelentése. Akkor a kamarát megtapsolta a szorongatott nemzeti tábor, ma érveire nyelvet öltöget a magyar igazságszolgáltatás első őre.« (Élénk derültség.) Fényes László : Megirta magát Vázsonyi előre ! Polónyi Géza : Nem árt ilyenkor ezen reminiszczencziákat feleleveníteni az emlékezet számára. De közeledem felszólalásom befejezéséhez. És most következik egy eddigieknél is súlyosabb és következményeiben mindenesesre fontosabb dolog, mely nagyon megérdemli a t. háznak és a kormánynak egész figyelmét. Vázsonyi Vilmos igazságügyminisztersége alatt, amikor ilyen szigorúan, kezeltetett a személyét érintő sajtó, ugyanakkor szabadjára volt eresztve a kereszténység ellen való féktelen lázítás minden konzekvencziák nélkül, részben utólagos büntető szankczió mellett. (Mozgás és zaj a baloldalon.) Meskó Zoltán : Ez botrány ! Polónyi Géza: A sajtó terén egy sajtóbizottság működött. Ez a sajtóbizottság tanácskozások utján hozta meg határozatát. A végrehajtás feladata az igazságügyministeré volt, amit a kir. ügyészségek révén gyakorolt, kik kizárólag az ő parancsainak teljesítésére voltak utalva, ugy, hogy ezen tiszteletreméltó urakat, kiket személyesen is ismerek, és tudom, hegy a jogrend méltó őrei, e dolgokért semmiféle szemrehányás nem érheti. Hiszen ők tisztán az igazságügyminister intenczióinak megfelelően cselekedtek, vagy hagytak az újságban valamelyes dolgokat. Fényes László : Az ő ügyészei voltak ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! baljelöl.) Polónyi Géza: A Népszavának egyik közleménye a Gazdaszövetség által mái reklanialtatott és ez érdekelni fogja majd az igen t. igazságügyminister urat is. Azt mondja a Gazdaszövetség, ez a mindannyiunk által komoly, szeriózus lapnak ismert újság (olvassa): »A Nér»szavának egyik minapi számában a következőket olvassuk : A keresztény világ, illetőleg egyház hosszú évszázadokon keresztül semmit sem törődött a néppel, azaz törődött vele annyiban, hogy nyúzta, amennyire csak birta s a népnyuzó-rendszer fentartásáért minden tőle telhetőt megtett. Magyarországban is a XI—

XIII. században az egyház maga is rabszolgatartó volt és a kicsi j^órnéjDet nem kisebb buzgalommal nyúzta és nyomorgatta, mint a világi birtokososztály*. E czikkek megjelentek egy bizonyos miliőben, mikor a »Népszava« a tömegek lelkületére izgatólag akart hatni és a tömegeket nyilvános ellentállásra akarta sorakoztatni. Pl. az április 12-iki számában ezt mondta (olvassa) : »A szocziáldemokrata munkásság hatalma ma nagyobb ebben az országban, mint valaha és bármikor. De nemcsak a hatalma, hanem az elszántsága is izmosodott és sulyosodott. Ha kell, mindent, mindent koczkára fog tenni és semmitől sem fog visszariadni, hogy most végre annyi várakozás után, annyi királyi és ministeri Ígéret után megszerezze és kiverekedje a maga számára a politikai demokrácziát«. Ebben a hangulatban következett el Magyarországra húsvét vasárnapja és akkor jelent meg a Népszavában »Messiás« czim alatt egy czikk. Ez minden előzetes czenzura nélkül napvilágot látott. Rövid idézetekkel vagyok bátor annak tartalmát elmondani. (Halljuk! Halljuk! balfelól. Olvassa) : »Messiás. A bibliai legenda szerint húsvét vasárnapján támadt fel Jézus, a rnegfeszitett proletár lázadó harmadnapra, hogy keresztrefeszitették. Jézus, ha élt, valami kis proletárcsoport vezére lehetett, aki a próféták módján agitátorkodott, prédikálta a gazdagok és hatalmasok ellen az osztályharezot és hirdette és élte a nincsetlen szegények gyakorlati kommunizmu-