Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-785

785. országos ülés 1918 Ne méltóztassék álláspontomat félreérteni. Távol áll tőlem azon szándék, mintha én a hadi nyereségadót nagyon helyesnek, üdvösnek ne tartanám, nemcsak fiskális, hanem elsősorban szocziális szempontokból is, és mintha én az 1919-ik esztendőre szóló hadinyereségadó ellen ab ovo állást foglalnék. Én feltétlenül állást foglalok az ellen, hogy az 1919-ik esztendő már most a háborúval kapcsolatos konjunkturális esztendőnek deklaráltassék. Nem vagyok jós, nem is akarok jóslásokba bocsátkozni, ugy gondolom, tehetségem sincs hozzá, de méltóztassék megengedni, hogyha okom nincs is, de jogom van feltételezni, hogy a háború az 1918-ik évben be fog fejeződni. Abban az esetben, ha ez megtörténik, a magam részéről igen nagy hibának tartanám, ha az első, 1919-es, békés esztendőben oly adótörvénynyel állanánk szemben, mely minden többletjövedelmet, tehát már nemcsak a hadinyereséget, hanem minden többletjövedelmet megadóztatna. Hiszen igen nagy különbség van a mi hadinyereségadónk és minden más oly hadinyereségadó között, mely a háborúval összefüggésben lévő jövedelemtöbbletet adóztatja meg. Arra kívánom felhivni a t. ház figyelmét, hogy a mi hadinyereségadó törvényünk és a jelenleg tárgyalás alatt lévő javaslat szerint, hadinyereségadó alá nem mind az a jövedelem esik, mely a háborúval kapcsolatban szereztetett, hanem egyszerűen mindaz a jövedelem, mely mint többlet állott elő a múlthoz képest a hadinyereségadó érvényességének tartama alatt. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha az 1919-ik esztendő békés esztendő lesz, ugy azt hiszem, hogy nekünk az a kötelességünk, hogy minden olyan akadályt elhárítsunk az első békés esztendő útjából, mely az ujabb gazdasági feüélegzésnek, a háborús gazdaságból a békés gazdaságra való átmenettel járó súlyos terhek viselésének esetleg mint kerékkötője jelentkeznék és amely azt a vállalkozási kedvet, melyre akkor feltétlenül szükségünk lesz, tevékenységre semmi esetre sem serkenti. Nem tudom, nem is tudhatom, azt hiszem, senki sem tudja, hogy a háborús gazdálkodásról a békés gazdálkodásra való átmenet mennyire gyors, mennyire rapid lesz, egyet azonban tudok és meggyőződésem, hogy a háború befejeztével a gazdasági élet tendencziája baisse lesz és amennyiben ez lesz a tendenczia, ugy természetesen ez a vállalkozásnak semmi esetre sem lesz éltetője. Ha tehát első békés esztendőben mindjárt ezt a vállalkozásra nézve kedvezőlen tendencziát, minden sikeres vállalkozást sújtó, súlyos adóval terheljük, akkor kétségtelennek tartom, hogy az az adó, amely akkor már nem hadinyereségadó, hanem békebeli jövedelemtöbbletadó, ugyanolyan elbírálás alá kell, hogy tartozzék és ugyanazon felháborodással kell, hogy azt fogadjuk, mint amilyen felzúdulással a hadinyereségadó, illetőleg a többletjövedelem perpetuálása ellen állást foglaltunk. E szempontból ma csak arra kívánok rámutatni, május 15-én, szerdán. 181 hogy a kormánynak feltétlenül módjában lesz az 1919-ik esztendőben is, már esetleg januárban, a ház előtt a maga javaslatait megtenni, amennyiben az 1919-ik esztendőt még mindig hadinyereségadó alá.eső esztendőnek fogja minősíteni. Nem tartom feladatomnak, hivatásomnak, hogy részletesen foglalkozzam azon feltétlenül üdvös, hasznos intézkedésekkel, melyeket a javaslat tartalmaz. Igen szép számban vannak azok, de rá kell hogy mutassak arra az óriási ellentétre, mely a pénzügyi bizottság szövegezése és az eredeti kormányjavaslat közt van. A pénzügyi bizottság módosításai, általánosságban véve a javaslatot, gazdasági szempontból elfogadhatóvá teszik, mig az eredetileg beterjesztett törvényjavaslat teljes mértékben elfogadhatatlan. A magam részéről csak csodálkozásomnak adok kifejezést a fölött, hogyan tehette meg az igen t. ministerelnök ur azt, hogy az ország gazdasági életének kívánalmaival egyáltalában nem számoló, két oly intézkedést iktatott be, melyek később a pénzügyi bizottság által reparáltattak. Ez elsősorban a rentabilitás elvének elejtése a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál, másodsorban pedig a többletjövedelem megadóztatásának perpetuálása. Ha valaki Magyarország közgazdaságának történelmével foglalkozik, ugy természetesen nem kerülheti el azt, hogy meg ne ismerkedjék bizonyos valőrökkel, bizonyos fogalmakkal. Ilyen valőr, ilyen fogalom Magyarország közgazdaságának történetében Wekerle Sándornak, az aranyvaluta megteremtőjének neve. Minden fogalomzavar elkerülése végett reá kívánok ezért arra mutatni, miszerint meggyőződésem az, hogy ez a fogalomszerű Wekerle Sándor, az aranyvaluta megteremtője, hangos szóval tiltakozik annak a Wekerle Sándornak eljárása ellen, aki a rentabilitás princzipiumát a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál hajlandó volt elejteni és aki a többletjövedelmet perpetuálni kívánta. Még csak néhány részletkérdéssel kívánok foglalkozni az eljárásra vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk! balfdől.) Az egyes adóalanyokkal való személyes érintkezésem során, másrészt pedig több éven keresztül folytatott adófelszólamlási bizottsági működésem során általában azt tapasztaltam, hogy az egyes adóalanyok teljes tudatában vannak azon hazafias kötelességnek, mely ezen súlyos adóterhek viselésében jelentkezik s ha kifogásokat hallottam, ugy azok általában véve nem az adókulcs nagysága, az adóösszeg elviselhetetlen volta ellen irányultak, hanem általában vagy az egyes eljárási szabályokat kifogásolták, vagy az adófelszólamlási bizottság összetételét vagy pedig azt, hogy az egyes társadalmi osztályok nincsenek aránylagosan megadóztatva. (Ugy van ! a baloldalon.) Épen azért bátor vagyok az igen tisztelt pénzügyminister ur figyelmét két körülményre felhivni. Az egyik körülmény az, miszerint törvényben biztosított kinevezési jogával élve fordit-