Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-785

785. országos ülés 1918 május 15-én, szerdán. 177 Az a főindok, amit a ministeri indokolás a házbéradó pótlékolásával szemben felhoz, hogy a háborúban semmi körülmények közt sem szabad a házbéreket emelni, helytálló, de oly időben, midőn szinte hétről-hétre, napról-napra az összes czikkek árai emelkednek, azt mondani, hogy épen csak a házbérek nem emelkedhetnek még a köz javára sem — hogy a háziurak javára ne emelkedjék, azt helyeslem — és hétről-hétre olcsóbban lakjon az a fél, aki minden más szükségleti czikket a lehető legnehezebben és drágábban tud csak beszerezni, ezt kényszerítőnek nem látom. Hasonlókép vagyunk a takarékbetétek monopóliumával. A háború alatt alkalma volt mindenkinek megismerni azon utakat és módokat, melyeken pénzét elhelyezheti és tulaj donképen oda kellene vezetni a fejlődésnek, hogy csak a rövid időre elhelyezendő pénzek kerüljenek betétek formájában a bankokhoz és e helyett állandó értékpapírok vásárlására szoktassuk a közönséget. Ezért a hadipótlék behozatala szerény nézetem szerint, itt is elfogadható volna. -«. A háború első éveiben folyton olvashattuk a lapokban, hogy adóreformerek lépnek fel, kik a pénzügyniinisteren segíteni akarnak és mindenféle indítványokkal boldogítják őt, hogy milyen uj adókat lehetne behozni. Most már ez nem divatos többé, de azt hiszem, hogy itt a házban mégis szükséges egyik-másik adónemre, mely még kellőleg igénybevéve nincs, felhívni az igen t. pénzügyminister ur figyelmét. Teleszky János igen t. képviselőtársam beszélt a kartellek megadóztatásáról és örvendek, hogy ezen nézetét a legradikálisabb párt, az igen t. Károlyi-párt is helyesli, amennyiben Ábrahám Dezső képviselőtársam, a párt szónoka, ugyanezen nézeteket vallotta. Csatlakozhatom Ábrahám Dezső igen t. képviselőtársam azon nézetéhez is, hogy az értékpapirforgalmi adó felemelhető volna, mert a tőzsde közgazdasági fontosságát a legnagyobb készséggel elismerem ugyan, de nem látom be, hogyha minden forgalom a legnagyobb adókat kénytelen elviselni, már csak a drágaság folytán is, az óriási közlekedési nehézségek folytán is, akkor épen a tőzsdei forgalom ne volna képes nagyobb adókat elviselni. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt felszólalásomat befejezném, a vitának két mozzanatára kitérjek, noha ezek talán a legszorosabb öszszefüggésben az adójavaslatokkal nincsenek. Teleszky János képviselőtársam a beszerzési csoportok kiépítését követelte. Tényleg minden tekintetben helyes pénzügyi szempontból az a felfogás, hogy a tisztviselőknek készpénzbeli segélyezése veszélyekkel jár, indirekté drágaságot okoz és ezért a természetbeni ellátással lehet a tisztviselőkön legjobban és legkönnyebben segíteni. De ezt az elvet talán keresztül lehetne vinni nemcsak a tisztviselők segélyezésénél, hanem a hadbavonultak családtagjainak segélyezésénél is. A háború elején nem gondoltunk arra, hogy legalább is négyéves háború lesz. Akkor lehetetlen volt,, a KÉPVH. NAPLÓ. 1910-4915. xxxix. KÖTET. községek és az állam sem voltak berendezkedve arra, hogy a hadbavonultak családtagjait anienynyiben nem termelők, maguk lássák el természetbeni ellátással a pénzbeli hadisegélyek helyett. De azt hiszem, nem helyes dolog hétről-hétre várni a habom befejezését, hanem be kell rendezkedni azon közgazdasági állapotokban, melyek teremtve lettek, annál inkább, mert a háború után sem fognak azok egyszerre megszűnni és helyes volna a hadbavonultak családtagjairól is a beszerzési csoportokba való bevonás utján gondoskodni. Szemmellátható aránytalanság, sőt többet mondok, égbekiáltó igazságtalanság, hogy a hadbavomiltak csalántagjai sokkal rosszabbra vannak ellátva, mint a felmentettek családtagjai, hogy ők sokszor nem tudják megkapni a fejkvótát, nem tudják megkapni azokat a czikkeket, amelyeket felmentett kollégáik családtagjai megkapnak. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Én azért azt kívánom és követelem, hogy az igen tisztelt kormány igyekezzék ezeket is a beszerzési csoportokba bevonni. (Helyeslés jobbfelől.) Dobieczki Sándor igen tisztelt képviselőtársam a román békeszerződéssel kapcsolatban megemlékezett az erdélyi kérdésről is s én mint erdélyi, kénytelen vagyok erre röviden reflektálni. Miután azonban a háznak úgyis alkalma lesz részletesen az egész anyaggal foglalkozni, csak egy megállapításra szorítkozom. (Halljuk ! Halljuk !) Szemben azzal a kritikával, amit külföldi lapokban olvasni lehet, teljes határozottsággal állithatom, hogy legalább az érdekelt erdélyi körökben az erdélyi békekötés stratégiai és gazdasági megállapodásaival szemben örömmámorban egyáltalában nem úszunk. (Igaz! ügy van ! jobbfelől. ) Ha stratégiailag elegendő is az a határkiigazitás, amelyről tudomást szereztünk, a gazdasági kihasználhatóság szinte lehetetlenné van téve azáltal, hogy a határ ha nem is a hegyek ormain, de ezer méter magasságában húzódik, ugy hogy az összes nekünk adott területek Románia felé gravitálnak. Es ami azt illeti, hogy Erdély most katonailag biztosítva van, szerény nézetem az, hogy a stratégiai biztosítás magában véve még nem elegendő, hanem egy olyan katonai konvenczióra kellett volna gondolni, mely lehetetlenné tette volna, hogy Románia velünk szemben valaha is fegyvert fogjon. Ami pedig a gazdasági megállapodásokra vonatkozik, ezeknek áttekintése még igen nehéz, hiszen még a mai napon is olvashattunk a lapokból gazdasági pótszerződéseket. Az azonban kétségtelen, hogy tisztán a háborús gazdaság érdekei állhattak embereink szemei előtt, mikor ezeket a gazdasági szerződéseket létrehozták. Tisztán annak biztosításáról van itten szó, — amennyire én hamarjában ezeket a szerződéseket megismerni tudtam, — hogy a behozatal biztosittassék, hogy az élelmiczikkek megszerzése a monarchia és Németország számára garantálva legyen, ellenben a kivitelre nem igen ügyeltek tárgyaló feleink, mert a kivitel most nem fontos. Azt mondják, hogy mi23