Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-784

158 784. országos ülés 1918 május lé-én, kedden. aratta le, mert hiszen nem makszimált iparczikkekkel operálhatott, mig nálunk makszimált őstermelési czikkekkel kellett operálni, daczára annak, hogy mi véráldozat tekintetében is sokkal nagyobb mértékben vettük ki részünket a háborúból, mint Ausztria, mégis a* hadsereg összes iparczikkeinek kitermelését jórészben Ausztria látta el, tehát a háborúnak majdnem teljes reális hasznát Ausztria aratta le. Most jön az alkalom, amikor semleges országból való behozatalról van sző, ahol a nyersanyag megszerzése játszik fontos szerepet, mert mi ezekből a háborús nyavalyákból, bonyodalmakból, gazdasági betegségekből máskép nem szabadulhatunk ki, mint ugy, hogy nagyipart teremtünk és munkaalkalmakat csinálunk az itthonmaradt embereknek, ehhez pedig elsősorban a nyersanyag beszerzésének a biztosítása kell; és akkor az osztrákok mily álláspontra helyezkednek? Azt mondják, hogy a termelőképességünk kulcsa szerint kapjuk a nyersanyagokat. Ez is a legigazságtalanabb megoldás, (ügy van! a szélsobaloldahn.) Sem veszik számításba, hogy mi, fájdalom, közös valután szerezzük be a nyersterményeket, azon a közös valután, melyet elsősorban ők rontanak meg, mert ők veszik jórészt igénybe. Hiszen Ausztriának, látjuk, az egész háború alatt alig volt kiviteli czikke. A mi kivitelünk a valutát megjavította volna. Egyedül Magyarország nyersterményeivel lehetett megjavítani. Hiszen Wekerle Sándor ráutalt, hogy a jó bortermésből egy milliárd koronát lehetett remélni, ennyire volt kontemplálva. Legyen szabad még Teleszky János t. képviselő urnak egy kijelentésére kitérni. Nevezetesen azt mondja, hogy érdekes tanulság azok részére, akik az osztrák parlamentnek életrebivását is forszírozták, ha most láthatjuk, hogy épen ez az osztrák parlament a kormányt zsarolja és megzsarolja magát az OsztrákMagyar bankot is. Méltóztassék megengedni, hogy itt megint rámutassak valamire. Ha jól tudom, önök a túloldalon és így Teleszky János képviselő ur is, a 67-es bázis alapján állnak. Deák Ferencz legitim vagy illegitim leszármazomak tartják magukat. Kekünk igazán kevés közünk és ennek a pártnak kevés köze van ahhoz, hogy Ausztriában a parlament működik-e vagy sem s még kevesebb köze van ahhoz, hogy a parlamentnek életrehivatásában van-e részünk. De az, aki a 67-es törvényeket tartja alaptörvényül, aki arra esküszik, az nincs jogosítva a 67-es törvények szelleme, az osztrák képviselőház működése ellen beszélni, mert hiszen, ha jól tudom, maga Deák Ferencz volt az, aki azt mondta, hogy megcsináljuk a 67-et, mert azon alapon indulunk el, hogy amennyiben Magyarországnak alkotmánya van, Ausztriában is alkotmánynak kell lenni. Ha most nagyon röviden az adójavaslatokra térek rá, legyen szabad egy adóaksziomával előhozakodnom. Mikor a paraszt elindult a városba, Bolond Istókkal találkozik és megkérdezi tőle: hogy jutok hamarabb a városba? Bolond Istók azt mondja neki: Ha lassan mégy. Ebben egy életbölcsesség van és pedig az, hogy lassú fuvarozással nem törik el a szekér és biztosan czélhoz jut. Körülbelül ez a Bolond Istók-féle szólás az alapja egy helyes adópolitikának, amit azonban, fájdalom, a mostani abnormis viszonyokra nem lehet minden tekintetben alkalmazni. Nem akarok inkonzekvencziába esni, bár látom, hogy az előadó ur épen reám akar czáfolni, hogy miért nem fogadom el akkor az adójavaslatokat, de a mai viszonyok tényleg egy nagyobb progresszivitást, nagyobb haladást kivannak tőlünk. Paradokszon az, amit ebből le kell vonni. Azt mondja ugyanis a helyes adópolitika, hogy takarékoskodnunk kell, ez pedig nem jelent egyebet, mint a veszteségeknek bő kárpótlását. Ez tehát antithézis volna. Azt mondja továbbá a helyes adópolitika, hogy magas adóbevételt biztosítsunk. Itt a paradokszon abban van, hogy kis adótételeket csinálunk. Ez is normális viszonyokra áll, mert a nagy adóztatás egy nemzet közgazdaságát megbénítja és pedig ugy a vállalkozást, mint a munkakedvet. Azután adópolitika szempontjából mi az adósságfizetés ? Nem egyéb, mint a terheknek konczentrálása. Mindezek aranyigazságok, a jelen abnormis helyzetben azonban specziálisan az a tétel, hogy lassan haladjunk, nem állhat meg minden tekintetben, különösen azon elemekkel szemben, kik a háborúnak konjunktúráit, másoknak véres veszteségeit arra használták ki, hogy maguknak vagyont, milliókat szerezzenek. Minden állam meghozza a maga áldozatait. Angliában már több mint négyszerese van a régi adóknak bevezetve. Francziaország is uj nagy adótételeket hozott be, melyekből fedezi összes hadikiadásainak kamatszükségletét. Németországban egy olyan irány kerekedett felszínre, amelyet minden tekintetben honorálni lehet. Itt a gazdag adóalapokat akarják magas tételekkel megadóztatni. Például Németországban már az örökösödési adót is kétszeresére emelték, sőt bekövetkezett egy másik állapot. Mikor ugyanis az örököstársak czivódnak, akkor rendesen azt mondják, hogy a fiskális egyik örököstársul, osztályrészesül szegődik. Németország ezt a fiskális álláspontot átvette, amennyiben ott olyan tervezetet kontemplálnak, hogy a német állam mint ilyen maga egy köteles részre jogosított örökös legyen, amely köteles, rész a magas tételeknél csaknem 50%-ig megy. Általában ugy látom, hogy nálunk is megvan a progresszió iránti törekvés, de a vagyonátruházási illetéknél, amelyre vonatkozó javaslatot később fogjuk tárgyalni, már nem látom a merész lépést, mely kivezetne bennünket nagy gazdasági nyomoruságunkból. Ha jól tudom, az igen tisztelt pónzügyminister ur és az igen t. bizottság javaslata is