Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

84 760. országos ülés 1917 deczember 12-én, szerdán. korona. Jaj uram, — mondom — akkor én erre nem reflektálok. En egy sonkáért nem tudok 160 K-át adni. Mellettem áll egy ur és azt mondja: Vegye le nekem azt a sonkát. A kereskedő levette. Azt mondja az ur : Kérem vegyen le még egyet — és kihúzta zsebéből a 320 K-át és elvitte a két sonkát. (Derültség.) Másnap bemegyek a fűszereshez és kérdezem, ki volt az az ur, aki tegnap a két sonkát megvette. Azt mondja a kereskedő: Csodálatos, az az ur is épen azt kérdezte, hogy uraságod ki volt, hogy nem vette meg a sonkát. (Derültség.) De mondom, engem érdekelne megtudni, hogy ki volt az az ur ? Az egy hadseregszállitó volt. mondta a kereskedő, aki néha 20.000 K áru ilyen portékát rendel meg egyszerre nálam. A kereskedőt bizalmasan szívesen megnevezhetem t. képviselőtársaimnak, de nyilvánosan nem akarok neki reklámot csinálni. Hát ilyen ez a maximálási rendszer, t. uraim. Ez egy kis kitérés volt, ami nem tartozik a tárgyra, de nagyon köszönöm, hogy méltóztattak meghallgatni s óhajtanám, hogy hasznát vegyék ennek. Méltóztassanak elhinni, hogy engem a legjobb szándék vezet. T. képviselőház! Engedjék meg, hogy arra, amit az urak beszéltek itt nekem ma valutáról és a többiről, én is a magam — szakértelmileg nem egészen kvalifikált tudásommal a következőt válaszoljam: A valuta kérdése a közel jövőben nem bankkérdés, hanem tisztán árukérdés. Ott állunk, hogy gazdasági téren a pénzgazdaság felmondja a szolgálatot és lassan és átmenetileg visszamegyünk a naturális gazdaságra. Rossz próféta legyek, de én azt látom, hogy a háború után óriási lesz a küzdelem a tekintetben, hogy minden állam a saját gazdasági ipari szükségleteihez megkívántató nyersanyagokat megvédelmezze a saját területén, ugy hogy nekünk, akik gazdatársadalomban élünk és akik, hála a gondviselésnek, ma élelmiczikkeknek és különösen húsnak a termelésével foglalkozunk, semmiféle félelemmel nem kell lennünk a jövőben a tekintetben, hogy velünk szemben bárki is vámokkal védekezzék a mi esetleges ekszportunk ellen. Ez tisztán áll s meg vagyok róla győződve, hogy ezen élelmiezikkek szállításánál a legközelebbi jövőben prémiumokat fognak ígérni azoknak, akik ilyeneket más államokba tudnak szállítani. Ezek messzebbmenő kérdések és csak azért hoztam fel őket, bogy e pár példából méltóztassanak annak a perspektíváját megítélni, hogy mennyire fontos dolog különösen a legközelebbi jövendőben, miután gazdasági érdekeink homlokegyenest ellentétesek Ausztriáéval, hogy Magyarország az önálló gazdasági létre való átmenet tekintetében önrendelkezési jogát egy perezre se veszítse el. (Helyeslés balfelöl). Nagyon kérem a t. kormányt, hogy abból, amit én ma beszélni fogok, legalább arra az egy pontra nézve adjon nekem megnyugtató felvilágosítást, amit most akarok mondani. Átéltünk ötven esztendőt az 1867 : XII. t.-cz.-kel megalkotott kiegyezés viszonyában. Van nekem szükségem arra, hogy itt, a magyar parlamentben valakit meggyőzzek arról, hogy a külföldön milyen kevesen ismerik azt, hogy mi az a magyar állam? A magyar államnak nemzetközi jogalanyisága, a közös vámterület okából ötven esztendő óta teljesen el lett sikkasztva. Miután a mi gazdasági szerződéseink mindig és minden vonalon Ausztria-Magyarország nevében a közös külügyminister által köttettek meg, a mi individualitásunk, alanyiságunk, nemzetközi létünk teljesen megsemmisült. E pontnál szabad konczessziót tennem arra vonatkozólag, hogy akár az önálló vámterület alapján áll valaki, akár a közös vámterület alapján, akár kívánja valaki a szerződés rövidebb időre szóló tartamát, akár. tartsa valaki helyesebbnek a szerződés hosszabb időre szóló tartamát, egy dolgot biztosítani kellene és ez az, hogy nemzetközi viszonylatokban Magyarország mint önálló szerződési alany szerepelhessen és érvényesíthesse jogait. Ha a ministerelnök ur ezt az elvet nem tudja biztosítani, akkor elhalványult Magyarországnak egész jövendője és meg kell majd elégednie azzal a sivár múlttal, amelylyel most számolhat be. És itt jönnek t. ház, a többi kérdések. Most már rátérek egész röviden a lengyel kérdésre. A magyar nemzetet testvéri vonzódás is köti, históriai múlt édes emlékei is kötik ahhoz, hogy Lengyelország visszaállitassék, és hogy visszanyerje állami önállóságát. Most ez a szerencsétlen nemzet a história igazságszolgáltatásának révén ott áll a küszöbön, megvalósíthatja régi álmait, a dajkameséket, és önálló állam lehet mégegyszer Lengyelország. Most felvetődik a kérdés, hogy milyen részünk legyen nekünk abban, hogy a lengyel királyság megalakuljon, Fölmerül kérdés is, hogy a t. minister urnak mik a

/ tervei erre a Lengyelországra vonatkozólag. Én a t. minister urnak a jóakaratú mosolyát — mert ez nem fanyar mosoly — (Derültség.) nem akarom megróni, csak azt akarom mondani, hogy a t. minister ur ne vegye tőlem zokon, ha én itt kíváncsiskodom, mert a t. minister urat ismerjük, mint földmivelésügyi ministert; ott ismertük a gondolkozásmódját, de mint kereskedelemügyi ministert még nincs szerencsénk ismerni és én attól félek, hogy bekövetkezik az a furcsa dolog, hogy mi, mikor már megtörténtek az események, utólagosan vakarhatjuk a fülünket, hogy miért nem kérdeztük hát meg előbb a t. minister úrtól, hogy ő mit akar. A lengyel kérdés tehát ugyebár, proximus ardet, mert azt nem lehet letagadni, hogy a lengyel kérdés küszöbön áll. Arra nézve, hogy mi történjék Magyarország és az orosz Lengyel-