Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-760
760. országos ülés 1917 a frank, mikor az a kisember kiment a hadügyministerium megbízásából Svájczba, ott fel akart váltani egy 1000 koronást s akkor kapott érte 400 egynéhány frankot. Ebben a kapcsolatban megemlítem, hogy például egy ilyen kisember milyen fogással tudta csak felváltani az ő 1000 koronáját, mert különben nem is kapott volna érte frankot. Az a bank ugyanis el sem akarta fogadni azt az 1000 koronát. Erre a kisember elment az igazgatóhoz, aki szintén nem akarta beváltani, mondván, hogy nagyon sok van belőle, a kisember azonban azt mondta, hogy fordítsa meg, ott van a magyar szövegben a girója; beválthatja tehát bátran ezt az 1000 koronát, ami meg is történt. Ez valóságban így esett meg. Szóval: abban az irányban ismerjük Magyarországon a valutát, hogy keveset kapunk a koronánkért, nemcsak Svájczban, hanem, sajnos, az egész világon; az orosz pénz után az internaczionális piaczon mindjárt a mienk következik. Fényes László: A kormányzásban is igy volt: legrosszabb volt az orosz, azután a mienk! Sándor Pál: Lehetetlen azonban ezzel kapcsolatban meg nem emlékeznem arról, hogy voltaképen hogy és miképen alakultak a mi gazdasági viszonyaink a háborúban; miképen alakultak más államokéi s miképen kezelték ezek az államok az egyes gazdasági kérdéseket a háború alatt, különösen a háború megkezdésekor. Ekkor szembetűnik, mily fontos volt az, hogy a német császárnak sikerült a polgári osztályból egy olyan kört vonni maga köré, amely már békeidőben is nagy kérdéseket oldott meg és amely a háború megkezdésekor olyan eredményeket hozott létre, amelyekre Németország, amig csak fennáll, mindig büszke lehet. Nagyon jól tudjuk, mit jelent egy császár vagy király. Tudjuk, hogyha ő együttműködik polgári elemekkel, egyes kiváló emberekkel, egyes nagy intézmények képviselőivel, akkor egy királyi szó a sivatagból Kánaánt tud létrehozni. íme itt van Németország. Először ott van Walter von íleichenau, akinek nevét Magyarországon is ismerik nagyszerű könyve: »Von kommenden Dingen« révén. O az első három hónapban a háború kitörése után megszervezte Németországban az összes nyersterményközpontokat, saját inicziativája szerint. Hogy milyen előrelátással szervezte meg, azt mutatták a következmények, mikor Anglia elzárta Németországot az egész világtól. Megszervezte ugy, hogy a londoni Times kijelentette, hogy Walter von Reichenau nélkül Németország a háborút már régen elvesztette volna és hogy neki köszönheti Németország azt, hogy azon nyers anyagoknak birtokában volt, melyekre ugy a polgárság részére, mint különösen háborús ezélokra különösen szüksége volt. íme másik két ember: Balling és Lehmann. Azt hiszem, ezeket sem kell a házban bemudeczember 12-én, szerdán. 59 tatnom, hogy mit tettek békeidőben Németországban és mit a háborúban. De különösen vagyok bátor rámutatni, hogy pénzügyi dolgokban ott volt egy Helfferich és Hafenstein. Hogy mikép vezették ezek a német pénz értékének ügyét az egész vonalon, annak egész drum und drauf-ját, — amint a németek magukat kifejezik —• hogy mikép tudták a német valutát ugy fentartani, hogy még Németország barátain is segíthettek: mikép tudták még a barátaiknak valutáját is kiaknázni, — amint arra később majd rámutatok — ez mind ezeknek az embereknek a működésével függ össze. Egészen máskép volt a pénzügyi kérdés szervezve Németországban, mint Francziaországban, vagy Angliában. Németországban a Eeichsbankot elsőrangú ministeri tisztviselők vezetik, azok ülnek az igazgatóságban. Ezek az urak, akik óriási nagy tudással, a ministerium révén prakszissal is bírnak, ezek szólnak bele a valuta kérdéseibe, ezek irányítják azt, hogy mekkora legyen a fedezet, mikor kell aranyat beszerezni. Én csak utalok arra, hogy Németország 1907 óta, amikor látta, hogy esetleg háborúba keveredhetik, egészen 1913-ig, tehát a háború előtti évig, aranyfedezetét 20%-kal volt képes felemelni. Nálunk ugyanezen idő alatt, noha közvetlen szemlélői voltunk a Balkán-háborúnak, az Osztrákmagyar bank mégis épen 20%-kal apasztotta az ő aranyát. Az egyik oldalon tehát nagy előrelátással felemelték az aranyfedezetet, a másik oldalon bizonyos nemtörődömséggel apasztották. Ezzel még nem aknáztam ki ezt a kérdést. Van itt egy sokkal súlyosabb pont. Polónyi Géza : Nincsenek kimutatások! Sándor Pál: Van itt egy pont, amely eklatánsán bizonyítja, hogy milyen nagy előrelátása volt a banknak. Itt volt a Balkán-háború. Akkor a mi váltóink a külföldi internaczionális piaczokon ugy állottak, hogy lehetséges volt száz és száz millió aranyat a reláczió alatt beszerezni. Tudomásom van róla, hogy az OsztrákMagyar Banknak ugy bécsi, mint budapesti bankok részéről sok millió aranyat ajánlottak fel. Nem vette meg, még pedig azért nem, mert ha megveszi, akkor a statútumok értelmében 5°/ 0-ot kellett volna fizetnie az államnak. Én belátom, hogy ez a bank nyereségre dolgozik, de kormányunk megtehette volna, hogy egyezséggel elengedi az 5%-ot, vagy megelégszik egy részletével. Azonban a banknak okvetlenül meg kellett volna szereznie az aranyat, amikor már látta, hogy a Balkán-háború alatt mint megy vissza az aranyfedezet. Hogy ezt nem tettük, azt most a háború alatt rendkívül megsínylettük, hogy az a pár százmillió arany most nem volt a mi kezünkben, az minket végtelenül meggyöngített a többi államokkal szemben. Ezzel szemben a barbár Oroszország ugyanabban az időben rengeteg aranyat szerzett be. Az az Oroszország, amely
