Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-774
774. országos ülés 1918 február 22-én, pénteken. áll mint itthon senyvedő magyar véreinknek, katonáinknak, hogy egyes kórházi parancsnokok a kórházukban ápolt legénységi állománybeli egyéneket nem helyezik át a szűkebb hazájukban lévő kórházakba. Nem tudom, mily oknál fogva, lehet hogy statisztikára dolgoznak, nem tudom, különben talán meg tudnám mondani. És nemcsak a Magyarországon, hanem — sajnos, több esetet tudok — a Csehországban, különösen Prágában lévő kórházak parancsnokai is ugy tesznek, hogy többszöri megkeresésre, mencsak az illetők hozzátartozóinak, de a magyarországi katonai kórházak parancsnokai részéről történő megkeresésre sem engedik haza az ápoltakat. Fölöslegesnek tartom, hogy ezzel bővebben foglalkozzam, de aki tudja, mit tesz az, kint lenni a fronton hónapokon, éveken át és sebesülten, betegen hazajönni, és aztán az illetőnek, aki vágják családja, háztüze után, Csehországban kell lennie, őt meg nem értő parancsnokok és emberek közt, az be fogja látni, hogy ezt a bajt orvosolni kell. (Ugy van! a szélsőbahldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy a szegény beteg vagy sebesült katona hamarább lesz egészséges a hazai levegőn és hogy ez feltétlenül csak jó hatással lehet rá. (Ugy van ! a szélsőbahldalon.) Tisztelt ház ! Befejezésül csak egy levelet akarok felolvasni, amelyet egy ügyefogyott szegény asszony érdekében irtam a 6/18. cs. és kir. hegyi tüzérüteg parancsnokságának. A levél így hangzik : »Tekintetes Parancsnokság ! A mai napon megjelent nálam Kis István népfölkelő felesége és azon kéréssel fordult hozzám, mint a kerület képviselőjéhez, hegy férjériek szabadságolása érdekében irjak. Kis István legutóbb júliusban volt szabadságon.* — A levelet január huszonharmadikán irtam. — »Itthon égető szükség lenne jelen letér-, mert édesanyja vak, felesége a munkában teljesen kimerült, kiskorú gyermeke jaedig beteges. A háza javításra szorulna, mert már az egyik fele dűlőfélben van. Igen kérem a tekintetes parancsnokságot, hogy Kis Istvánnak pár heti szabadságot engedé : lyezni szíveskedjék, hogy házát a mostani télviz idején rendbe hozhassa, hogy szenvedő családjának legalább hajléka legyen. Hazafias tisztelettel, Meskó Zoltán.* (Mozgás.) Tisztelt ház, ennek a szegény asszonynak általam előterjesztett kérelme teljesen jogszerű és méltánylandó volt, nem csupán a kérelem indokolásánál fogva, hanem kivált az érvényben levő rendeletek és szabályok értelmében. E népfölkelőnek a fronton teljesített szolgálata alapján is, minden nyomatékosabb indokolás nélkül is igénye volt a szabadságra, azt tehát meg kellett volna adni. Tisztelt ház ! Nem mondom, hogy ezt az embert -visszautasították, hogy kérelmét nem teljesítették, hanem egészen más történt. A válasz, amelyet e levélre. kaptam, a következő : »Kann mangels Übersetzungsmöglichkeit nicht herücksichtigt werden. Bitté deutsche Dienstsprache zu beachten, Auf Befehl Oberleutnant Schönauer. (Nagy mozgás a bal- és a szélsőbahldalon.) Holló Lajos: Ezért adjuk gyermekeinket, véreinket! Juhász-Nagy Sándor: Magyar országgyűlési képviselő nem irhát magyarul! Meskó Zoltán : Magyarul ez annyit jelent, hogy az illető parancsnok nem tud magyarul, de ez még nem elég; figyelmeztet engem, hogy tartsam be a német szolgálati nyelvet. (Nagy mozgás a bal- és a szélsőbahldalon.) Juliász- Nagy Sándor : Ez a magyar hadsereg. Meskó Zoltán : Ehhez a magyar képviselőházban, magyar képviselők közt felesleges minden kommentár. De elszorul az ember szive, ha ebből az elintézésből következtetést von le arra az eljárásra és bánásmódra nézve, amelyet egyes parancsnokok a fronton magyar véreinkkel szemben tanúsítanak, (ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Juhász-Nagy Sándor : Jellemző az egész rendszerre. Meskó Zoltán : Tessék annak a szegény csanádi, keczeli vagy pestmegyei magyar katonának sorsát elgondolni, aki a fronton végig küzdi a véres harezokat és amikor valami bánata van, amikor a parancsnoknak az arczáró] kellene ezt leolvasni és meg kellene kérdeznie, »mi bajod van, fiam, mi bánt, mikor irt a feleséged ?«, akkor szegény azt látja, hogy a kérését nem értik meg, sőt amikor a képviselőjéhez fordul a családja és az ir, akkor ezt is visszautasítják. Megjegyzem, hogy nem is megfelelő formában jött ez a válasz, hanem boríték nélkül, talán papír hiány miatt ; csak ugy a levél szögletébe irják alá az elintézést. Ez csak ujabb indok arra, nyomós indok, hogy a magyar nemzeti hadsereg mielőbb felállittassék. De nemcsak erre indok, hanem arra nézve is nyomós ok, hogy a honvédelmi mkiister urai a legtiszteletteljesebben. de határozottan felkérjem, hogy a legerélyesebb intézkedéseket tegye meg aziránt, hogy hasonló esetek többé ne forduljanak elő. (Helyeslés a szélsőbahldalon.) T. ház ! Hogy a mi derék Kisseink, akik a fronton vannak, osztrák Schönauer főhadnagy urak — enyhén szólva — niegnemértésének legyenek kitéve, ezt önérzetes magyar ember tovább el nem tűrheti. Az indemnitási javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Ki a következő szónok ? Almásy László jegyző: Vargha Gyula ! Vargha Gyula: T. képviselőház! Pártunk megállapodásához képest, mely különben a magam egyéni meggyőződését is tökéletesen fedi, az indemnitásról benyújtott javaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Mindenek előtt Barta Ödön t. képviselőtársam tegnapi beszédének pár passzusára óhajtanék egész röviden néhány megjegyzést tenni. (Halljuk ! Halljuk! jobb felől.) Nálam senki sem tiszteli jobban igen t. képviselőtársain borotvaéles elméjét és erős magyar hazafiságát, de mégis ugy érzem, hogy tegnapi beszédébe egy kis tévedés csúszott be 1 . 5S*
