Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

394 773. országos ülés 1918 február 21-én, csütörtökön. szem és meg vagyok győződve, hogy ha a hatal­mat elvállalják, akkor azzal tisztességesen és mentális rczerváezió nélkül fognak élni, mint ahogy hozzájuk illik. Ez tehát nem következik be. Ami azt illeti, hogy mi következik akkor, ha a t. túloldal olyan feltételeket szab a kormánynak, amelyek­nek teljesítésétől esetleg a fizikai idő sem áll rendelkezésére, vagy amelyeknek teljesítésétől esetleg a saját meggyőződése tartja vissza — már pedig saját meggyőződése elleni ténykedésre ezt a kormányt sem lehet ám kötelezni — akkor még mindig nem az követ­kezik, hogy ez a kormány távozván, vagy le­szavaztatván, nyomban utána következik az özön­víz. Nem, hanem következik valami más, aminek megjóslásába belebocsátkozni ma nem vagvok hajlandó. Semmiesetre sem olyan apodiktikus bizonyosság az, hogy a váltógazdaság csak igy alakulhat, mert méltóztatnak igen jól tudni, hogy unikum, hogy a közjogi alap miatt nem diszkvalifikált, tehát nem kormányképtelennek nyilvánított többség valamikor az ellenzékre szoríttatott volna és a kormányzatból kizáratott volna. Ez az első eset a munkapárttal történt. Ez az első eset, hogy egy többségtől a kor­mányzati hatalom elvétetett, holott közjogi kvalifikácziója teljes mértékben megvolt. Fráter Lóránt: Hogyne, sóval vették, az elolvad. Barta Ödön : A. választójog kérdésében meg­induló vitában részt venni nem akarok, csak azt konstatálom, hogy távol van ez a választó­jog a maga merész konczepcziójában attól a nagy konczepcziótól, mely 1848-ban az ország­ban létrejött és ha azok nem féltek megadni a jogot azoknak a jogtalanoknak, kik az uriszol­gálatok teljesítése által talán elkeseredettebb hangulatban lehettek; ha nem származott belőle nemzeti veszedelem: akkor most, a kultúra fej­lettebb időszakában talán bátrabban lehet ennek a veszedelemnek szemébe nézni. Azt hiszem, hogy az intelligencziának, a hazafias munkának, a hazafias együttérzésnek mindig meglesz az a hatása és ereje, hogy ha esetleg valamely vesze­delem származhatnék egy merészebb konczep­czióból, ennek mérséklésére az ország legjobbjai vállvetve együttműködhessenek. De hogy ijesz­téssel, egymás ijesztgetésével elzárkózhassanak egy olyan követelmény elől, mely elöl ma mind­nyájunk együttes megállapítása szerint elzár­kózni már nem lehet, hanem csak az adagolás mértékében van még alku, ezt senki sem hiszi s akkor azzal a praerogativával fellépni, hogy csak az az álláspont igaz, melyet a többség ve­zére vall és nem az az álláspont igaz és veszély­telen, melyet az ország többsége óhajt, ezt nem tartom feltétlenül akczeptálhatónak. Azt hiszem ennélfogva, hogy a választójogi vita nem kompromisszummal, hanem a választó­jogi követelmények legmesszebbmenő teljesítésé-, vei lesz megoldandó és nyugvópontra juttatandó, hogy végre hozzáfoghasson az ország a nagy szocziális alkotásokhoz, melyekre okvetlenül szük­ség van. T. képviselőház! Egy igen nagy alkudijat lökött bele a vitába Hegedüs Lóránt t. kép­viselőtársam, természetesen nem a túloldal meg­bízásából, csak saját felelősségére, azt t. i., hogy az ő szavazatának ára a közigazgatás államosí­tása. Ilyen inczidentaliter egy indemnitási vitá­nak még fizikai időben is határok közé szorított ke­retei közé egy ilyen nagy kérdést bedobni és azt hinni, hogy ez meg is van vitatva azzal, hogy egy­oldalú kijelentések tétetnek, azt hiszem, nem le­hetséges. Várjunk sorára. Én teljes tisztelettel va­gyok azok iránt, kik a közigazgatásilyen vagy olyan módszer szerint való rendezését és az idő előre­haladott voltához mért átalakítását igénylik. Hiszen nincs olyan tökéletes mű, mely repará­czióra nem szorul. Én nem tartom a közigazga­tás mai rendszerét tökéletesnek, de azt is tud­juk, hogy a függetlenségi párti képviselők soha­sem mint dogmát hirdették a közigazgatásnak mai rendszerét, hanem mint szükséges védőrend­szert az abszolutisztikus törekvések ellen és az ország elleni beolvasztási aspirácziókkal szemben mint védőbástyát tartották a vármegyéket szem előtt. (Igaz! TJgy van! a baloldalon). Ha be fogják nekünk igazolni, hogy ez a veszedelem örökre elmúlt, hogy ez ellen bás­tyákat építenünk nem kell, azokat le lehet rombolni; hogy a bástyák helyébe elég lesz csak kulisszákat építenünk: akkor erről a kér­désről lehet beszólni, mert ez nem dogma, csak czélszerüségi kérdés. De azt nem látom be, hogy a választójoggal kapcsolatban, vagy pláne cserébe a választójogi javaslat mellé nyerendő szavazatokért be kelljen hozni egy olyan insti­tucziót, melynek behozatala előtt le kell rom­bolni egy olyan másik institucziót, melyhez a nemzetnek évszázados tradicziói fűződnek ós amelynek máról holnaj)ra való megváltoztatása nem lehet a háborús törvényalkotásnak ilyen vehemens tárgya. Legyen szabad ez alkalommal elintéznem még egy kérdést. A legkisebb mértéke a lojali­tásnak és igazságnak az volna, hogy ha vala­miért szemrehányást teszünk a kormánynak, melynek jóformán még annyi ideje sem volt, hogy elhelyezkedjék, akkor egy kissé oldalt meg hátra is nézzünk. Azt mondja Hegedüs t. kép­viselőtársam, hogy hiszen a közigazgatás álla­mosításának behozatala nem is igényel nagy munkát, tehát ne terhelje őket senki azzal a gyanúval, ha ennek-vagy az adótörvényeknek sür­getésével a választójognak tető alá hozását akar­ják elhalasztani, mert hiszen a közigazgatás államosításáról szóló javaslatok készen vannak és le vannak tárgyalva a bizottságban is, csak napirendre kell azokat tűzni. Kérdem t. képviselőtársaimtól, hogy 1914 június óta miért nem volt ez neki sürgős? Teleszky János: Mert az volt az elv, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom