Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

382 773. országos ülés 1918 f

t kivitele egy milliárd koronát fog eredményezni. (Halljuk! Halljuk/ a szélsóbaloldalon.) Juhász-Nagy Sándor: Mi lett a milliárdból? Ábrahám Dezső: Hogy állunk ezzel az egy milliárddal. 1917-ben — a ministerelnök ur tudja, az illetékes tényezők erről memorandumot is nyújtottak be — június folyamán megalakították Berlinben a német Weinhandelcentrale-t. Ennek a Weinhandelcentrale-nak két bevallott ezélja van, nevezetesen a német szükséglet ellátása és a hadsereg ellátása. Voltaképen azonban nem egyéb, mint a magyar borárak letörésére létesült szervezet, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy bizonyítékul csak egyetlenegy momentumot említsek, ők csakis az áruért adnak valutát, uj áruért valutát egyáltalán nem adnak. (Mozgás.) ö áruért is nehezen adnak valutát, többnyire ugy, hogy a békekötés után 12 hónappal esedékes a követelés. Hát ez is -valutáris felsegitése a monarchiának ? De történtek egyéb, igen kedves dolgok is akkor, amikor egy milliárd korona értékű bortermésünk van, amelylyel a valutánkat akarjuk javítani. Németország ugyanis nem veszi legális áron a mi borainkat, hanem elmegy a Balkánra, Romániába, amelynek tavai)'' szintén nagy bortermése volt, elmegy Szerbiába és Bulgáriába és ott vesz mintegy 450.000 hektoliter bort és azt viszi be. Nálunk, ha jól emlékszem, egyetlen tételt vett a német borkivitel, azt is a Város- és Községfejlesztő Részvénytársaság utján vették. Talán ez is hozzátartozik e részvénytársaság funkezi óihoz;. B. Madarassy-Beck Gyula : A német hadsereg megbízásából járt el, tisztán mint kommiszionárius. (Mozgás.) Ábrahám Dezső : Nem akartam a t. képviselő urat érinteni, bizonyára jól tudja mi történt. B. Madarassy-Beck Gyula : Nem is érint! Ábrahám Dezső." Egyetlen egy tételt adott el ez a részvénytársaság, 120.000 hektolitert, ezt az üzletet is a hamburgi Bentheim-czég bonyolította le, tehát a haszon jó része itt is német czégnek jutott. Azután megtörtént egy másik kedves dolog. Nevezetesen háborúban vagyunk Olaszországgal és ennek daczára a németek Svájczon keresztül 200.000 hektoliter olasz bort hozattak be. Laehne Hugó: Szép szövetséges! Juhász-Nagy Sándor: Hol a milliárd? Ábrahám Dezső: És amikor az olasz offenzivánk sikerült és olasz területre jutottunk, Olaszország belsejéből Udinén át mint Kriegsbeutet, száz meg százezer hektoliter olasz bort vittek Németországba. Ez is kostoló a német gazdasági szövetségből. Most már rávetették magukat a németek a borpárlatra. De e téren sem magyar czégek működnek, hanem egy Pollák nevű bécsi úriember. Természetesen igy játszik közre gazdasági összeköttetésünk Ausztriával. Ez a Pollák ur bonyolítja le az összes borpárlat-üzletet Magyarorszá?

ebruár 'il-én, csütörtökön. gon. Es amikor gróf Kayserling — ez volt a németek ekszponense — ezt kifogásolta és azt mondta, hogy ezen segíteni fog, ennek az embernek becsületes jószándékát azzal honorálták, hogy Mletékes osztrák körök kieszközölték, hogy más német ekszponenst hozzanak ide. így vagyunk az átvitellel is. Vannak bizonyos átviteli tilalmak. Borra nézve nincsenek, de vannak átviteli sikanériák. Pl. Hollandiába, Skandináviába nem tudunk szállítani, mert a kis hordókat — amint Budapesten mondják, »mit tesz Isten« — kifúrják és egy liter sem érkezik oda ; zárolt egész kocsikat pedig nem vagyunk képesek kapni. Ahol a németeknek szükségük van közvetlen ellátási szervezetre, itteni ekszpozituráik által csinálják meg. Mi pedig nem vagyunk szervezve, organizáczió nélkül vagyunk, mindent a német ekszponensek csinálnak; azok szerzik meg a nyersterményeket, a zöldséget, főzeléket, ők diktálják az árakat és aki nem adja az árut az ő áraikon, az nem kap szállítási eszközt. Más dolgok is vannak itt. Csak egyes tételeket ragadok ki. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy belőlem bármiféle germángyülölet szól. Hiszen ezek oly gazdasági kérdések, amelyeket politikai pártszempontból, politikai szimpátia vagy gyűlölet szempontjából nem szabad megítélni. Hollandiába tudtunk volna czementet szállitani. 700 hollandi forintot adtak volna egy vagonért. De a németek nem engedték meg a »Durchfuhr«-t, semmi közük nem volt hozzá, de azt mondták, hogy az ő szenükkel állítják elő a czementet, pedig ez nem igaz, mert ezt a czementet az Altalános Kőszénbánya csinálta jó ideig és csak mikor sikerült bebizonyítani, hogy 50 koronával drágábban adjuk a czementet és igy az nekik nern konkurrenczia, akkor engedték meg az átvitelt. Itt van a papir kérdése. Lefoglalták. Már az elemi iskolák könyveinek előállítására sincs elég papíranyagunk. Remélem, a t. kereskedelemügyi minister ur e tekintetben megtette az intézkedéseket. A nyugati kereskedelmet a háborús gazdasági megállapodás értelmében teljesen Németország bonyolítja le. Méltóztassék megnézni, miféle haszon származik ebből Németországra ! Egyet sajnálattal kell megállapítanom ; azt, hogy amit mi Németországból kapunk, abból elsősorban mindig az osztrák érdekek lesznek kielégítve. (Ugy van! a szélsóbaloldalon.) Erre nézve, ha a t. minister ur ezt kétségbevonja, kérdezze meg Prokopiusz ministeri tanácsost, aki a Kommerz-Directionnak szomorú ténykedéséről nagyon érdekes történeteket tud elmondani. Csak egy tényre akarok ráutalni a tekintetben, hogy hogyan vagyunk konzulátusi képviseletünkkel. A magyar kereskedelmi érdekek a német konzulátuson ugy vannak képviselve, hogy ott a pinczében egy 24 éves fiatalember, egy HandelsAttaché czimmel ellátott osztrák fiatalember —bocsánat érte, hogy a természeti fogyatkozást em-