Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

330 772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. kormányra. Az ugyanolyan alapon állott, mint 1906-ban a volt Wekerle-kormány. A mostani Wekerle-kormány azonban némileg más helyzetet létesített azzal, hogy megszüntetvén a koalieziót, egységes kormánypártot létesített és azok a férfiak, akik a függetlenségi 48-as párt bizalmi férfiaiként mentek bele a kormányba, korábbi pártállásukat feladva, megszüntették —legalább ezidőszerint — a közjogi harczot és beléptek az egységes kormánypártba. Ez kétségtelenül változtat a helyzeten, mindenesetre csökkenti a preczedens erejét, de ennek ellenére mi ugy találtuk, hogy akkor maradunk következetesek, ha ennek a kormánynak is megszavazzuk az indemnitást és pedig két okból. Először azért, mert kétségtelennek tartjuk, hogy az egységes kormánypárt sem nevezhető igazi 67-es alapon állónak. Azt hiszem az, hogy a kormánypárt már a nevébe is felvette a 48-as jelzőt — amin Hegedüs Lóránt t. képviselő ur gúnyolódott, de ez nem én rám tartozik, védelmezzék meg magukat az illetők — mindenesetre azt a szándékot akarja nézetem szerint jelezni, hogy a kormány nem tekinti magát 67-es alapon állónak. Ennek a kormánynak is specziális feladata van, amely elsősorban, késedelem nélkül kell megvalósítania, t. i a választójogi törvény megalkotása. Igaz, hogy ennek a kormánynak a programurjában van két tétel, amely kardinális ellentétben áll a függetlenségi párt programmjával, t. i. a gazdasági berendezkedésnek és a magyar hadseregnek kérdése. En azonban nem tekintem akadálynak e két kérdésben való különböző nézeteinket, felfogásainkat azért, mert ennek az országgyűlésnek munkaköréből mind a két kérdésnek megoldása ki van zárva. A kormány világosan kijelentette programmjában,, hogy a gazdasági kiegyezés kérdését fentartja a jövő országgyűlésre és azt is kijelentette, hogy a hadsereg reformjának megoldását csak a háború után, tehát nem ebben a képviselőházban kíséreli meg; és épen azért, miután ezek a kérdések most nem aktuálisak, ebben sem látok akadályt arra nézve, hogy a kormánynak megszavazzuk az indemnitást. De van még egy más indokunk is. Nem mondom, hogy ez az indok megrendithetetlen alapon áll, de nyugszik a mi hitünkön és reménységünkön. Mi t. i. még mindig abban a hitben és reménységben élünk, hogy azok a férfiak, akik a mi vezéreink voltak s akik mint a mi bizalmi férfiaink mentek be a kormányba, most azomhan elválva tőlünk, feladták korábbi pártállásukat és beléptek az egységes kormánypártba, ezt elveik fentartásával tették (Ugy van! balfelöl.) és midőn alkalmasnak fog kínálkozni az idő arra, hogy a függetlenségi párt programmjáért a harczot újból sikerrel fel lehessen venni, hitünk és reményünk, hogy őket a mi sorainkban, sőt a mi soraink élén fogjuk találni. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek az indokok vezérelték a pártot abban az elhatározásában, hogy a kormánynak a felhatalmazási törvényjavaslatot megszavazza. Nem tudom, nem lesz-e helyesebb, ha most, minthogy már két óra van, félbeszakítom beszédemet. Elnök: Ha még hosszasan méltóztatik beszélni, akkor felfüggesztem az ülést. Bizony Ákos: Kérném, és 4 órakor folytatom. Elnök: Az ülést délután 4 óráig felfüggesztem. (Felkiáltások a szélsőbalon: Éljen Bizony Ákos!) (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Bizony Ákos képviselő urat illeti folytatólag a szó. Bizony Ákos : (Halljuk! Halljuk! bälfelől) T. képviselőház! Beszédem első részében igyekeztem indokolni pártomnak azon elhatározását, hogy a jelenlegi kormánynak is megszavazza a költségvetési felhatalmazást. Indokoltam pedig ezt két érvvel. Az egyik az, hogy én a jelenlegi kormányt is egy olyan specziális czólra, t. i. a választójog keresztülvitelére alakult átmeneti kormánynak tekintem, mint amilyen volt pl. az 1906. évi koälicziós kormány és épen ezért nézetem szerint közjogi jellege a mostani kormánynak nincs. Hogy a mostani kormány csakugyan nem felel meg a parlamentarizmus normális szabályainak, az kitűnik abból is, hogy kisebbségi kormány létére nem tartotta szükségesnek a nemzetre hivatkozni, amit csakis abban a feltevésben tehetett meg, hogy neki egy specziális feladata van, amelyet keresztül kell vinnie s melynek keresztülvitelében őt nem akadályozhatja az, hogy a képviselőházban esetleg többséggel nem rendelkezik. Maga a ministerelnök ur, nem ugyan ujabb bemutatkozása óta, hanem azelőtt, de már mint ministerelnök, akkor, amidőn a házban egy interpelláczió alkalmával a kormány egyik tagja leszavaztatott, kijelentette abbeli meggyőződését, hogy a kormány állását az ilyen leszavaztatások egyáltalában nem érinthetik. Egyetlen egy körülmény volna, ami őt a nemzetre való hivatkozásra kényszerítené, esetleg ha arra nem akarna vállalkozni, a lemondásra,* t. i. ha az ő specziális feladatát, a választási törvény megalkotását másképen nem tudná keresztülvinni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Másik indokom pedig az volt, hogy bizom abban, hogy azok a férfiak, akik mint a függetlenségi és 48-as párt bizalmi férfiai foglaltak helyet annak idején a kormányban, elveik fentartásával léptek be az egységes kormánypártba és hiszem és remélem, hogy eljön még az az idő, midőn ismét a mi sorunkban fognak küzdeni.