Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-768

272 768. országos ülés 1918 hanem csak egyes tiszteletreméltó képviselő urak vannak, akkor ő rekrutálja a saját hadseregét és táborát a függetlenségi és 48-as körből és táborból, ügy látszik, hogy ez a törekvése most lényeges mértékben sikerre vezetett. De hogy a sort megtarthassam, legyünk elsősorban tisztában a felvetett kérdéssel, amelyet a t. ministerelnök ur mai beszédében is érintett és ez az egész dolog a király személyére való hivatkozás és annak eldöntése, hogy mi annak a jelentősége. T. ,liáz ! Eitkán verifikáltak képviselőt események úgy s oly rövid idő alatt, mint ahogy az én felszólalásomat igazolták az események most egy pár nap alatt. Méltóztatnak visszaemlékezni: kifogásoltam azt, hogy a programmbeszédben bennfoglaltatik a királyra, a felséges úrra való hivatkozás, az t. i., hogy helyesli a kormány programmját. Most itt állok, hogy beszámoljak az eredménynyel. Merőben félreérti — szándékosan nem használom a kifejezést, hogy »félremagyarázza« — a ministerelnök ur az én álláspontomat. Nekem legtávolabbról eszem ágába sem jut egy királyi ajándéknak czimzett megnyilatkozást diffikultálni és azt kifogásolni. Amiről én beszélek, az, t. ministerelnök ur, egészen más. Ennek a kérdésnek történeti múltja van, . . . Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Ugy van ! Polónyi Géza : . . . a nemzeti küzdelemnek nagy múltja. És mikor én első izben olvastam azt, hogy a felséges ur helyeslésével történik a dolog, akkor nekem rögtön szeget ütött a fejembe az, ami ma már hitelesen és hivatalosan be van bizonyítva, még pedig a legvilágosabban a ministerelnök ur mai felszólalásával, hogy a felséges úrra való hivatkozás nem véletlenül, hanem annak a magyarázatnak a megerősitésére történik, amelyet a felségjogra vonatkozó interpretáczió tekintetében ma a t. ministerelnök úrtól hallottunk. Mielőtt ezt világosan dokumentálnám, engedje meg a t. ministerelnök ur és a t. ház, hogy világosabban magyarázzam, meg az én felfogásomat. Az, hogy a király egy nemzettel érintkezzék, alkotmányos államban nemcsak lehetséges, de kötelességszerű is. Hiszen méltóztatnak tudni, maga az országgyűlés egy királyi szózattal, a leirattal indul meg. Csak az a különbség, hogy annak a leiratnak ministeri ellenjegyzéssel ellátott, tehát alkotmányos felelősség alatt álló olyan instrumentummal kell történnie, amely nem autoritativ, nem felségjogon alapuló és mindenekelőtt nem abszolút felségjogon alapuló intézkedés. Ha ö felsége a király erre a nemes elhatározásra jutott s a t. ministerelnök ur bemutatott volna, vagy publikáltatott volna eg3^ királyi kéziratot, amelyet ő ellenjegyez, akkor én azt indítványoznám a házban, hogy hódoló tisztelettel vegyük tudomásul a felséges ur ezen nemes elhatározását, de akkor is mondjuk meg : amilyen tisztelettel veszszük tudomásul, ugy nem járulhatnánk hozzá, olyan felfogáshoz, hogy ez a jog fentartott abszolút felségjog ; mert, hogy ha nekünk február 7-én, csütörtökön. a nemzeti nyelvet a király csak ajándékozhatja, akkor azt el is veheti. A t. ministerelnök ur ma már klauzuláról beszélt, hogy majd gondoskodni fogunk olyan megállapodásról, hogy az a jövőben visszavonható ne legyen. Nem tudom, mire gondolt a t. ministerelnök ur. A lényege a kérdésnek azonban az, hogy azt állított am — s ezt nyomban bizonyítani fogom, — hogy az a nemzeti ellentállási harez lényegében épen a kÖTÜl forgott, hogy nem ismertük el a király azon jogát, hogy a hadsereg nyelve felett kizárólagosan rendelkezzék. Erre a kérdésre én még külön világos feleletet fogok kérni. Miként áll a dolog t. uraim ? Sajnálom, hogy gróf Tisza litván képviselő ur nincs jelen, hogy tisztán lássunk, hogy itt mi történik. En nagyon jól tudom s gróf Apponyi Albert minister ur és a ministerelnök ur is tudni fogja, hogy ez a kérdés nem ilyen simán ment, mint ahogy most előttünk áll. Az első programm talán mást is tartalmazott, mint amit ma hirdetnek az urak, s akkor közbejött egy marsall-tanács . . . Wekerle Sándor ministerelnök: Semmit sem változtatott ! Polónyi Géza : . . . amely változtatott annyit, hogy annak a marsall-tanácsnak első megállapodása és határozata az volt, hogy a kilenczes bizottsági programét kell elfogadni. Wekerle Sándor ministerelnök : Dehogy ! Gr. Apponyi Albert vajíás- és közoktatásügyi minister : Honnan tudja ? En nem tudom. Polónyi Géza: Amit most hallottunk a t. ministerelnök úrtól, az szó szerint a kilenczesbizottsági programm. Bocsánatot kérek, csak azt kell majd látni, hogy mi a különbség a nemzeti ellentállási harczban a nemzet által elfogadott álláspont és mi a különbség a kilenczes-bizottsági javaslat között. Mert itt nagy tévedés van, t. uraim és maga gróf Tisza István is nagy tévedésben van. O t. i. azt hiszi, hogy a nemzeti ellentállási harcz csak a kilenczes bizottsági javaslat ellen ment. Pedig ez óriási nagy tévedés. A nemzeti ellentállási harcz tulajdonképen nem is a szabadelvű párt által csinált kilenczes-bizottsági javaslat ellen ment, hanem ment a felülről diktált és báró Fejérváry Géza által képviselt azon királyi álláspont ellen, amely az országgyűlésnek minden hozzájárulása nélkül kizárólagos felségjognak deklarálta a hadsereg nyelve felett való rendelkezést. A kilenczes-bizottsági álláspont — hogy röviden reasszumáljam — az, amit ma szó szerint hallottunk, hogy t. i. egy tényleges állapot van s ez a tényleges állapot mindaddig fentartandó, amig van egy kormány, amely ezt az ö saját felelősségével fedezi. Wekerle Sándor ministerelnök: És egy országgyűlés, mely jóváhagyja. Polónyi Géza: De az országgyűlés nem jut abba a helyzetbe, hogy jóváhagyja, Ez nem áll. Mindjárt meglátjuk az egész dolgot. Röviden az aktát felolvasom.