Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-767

18 február 6-án, szerdán. 238 767. országos ülés l9l ne méltóztassék abba belenugodni, hogy a külön kormánybiztos az illető városokkal együtt már négy hónappal ezelőtt kérte a hadügyministertől azokat az anyagokat, amelyek szükségesek a nemibetegek elhelyezésére szolgáló barakkok és házak felépítésére, a hadügyministér pedig négy hónap óta választ sem adott az aktára és azóta az akta szünetel. Én tudom, hogy erre mit lehet itt mondani. Azt,|hogy a hadügyministemek bizonyára nincsen megfelelő ai^agja. Itt azonban rá akarok mutatni egy másik bajra. Nagy baj, hogy az országban lévő összes anyagok felett való rendelkezést a hadügyi kormányra bízzák. Helyesebb volna, ha a hadügyi kormány megmondaná, mennyit kell az ő részére szállítani, mert ezt át lehetne adni, ha tudjuk, a nekünk megmaradó anyagok felett pedig a m. kir. kormány rendelkeznék, így talán nem állana elő az a helyzet, hogy erre a fontos czélra nincsen építkezési anyag. Egj'éb ozélokra, pl. szeszfőzdék építésére, volt anyag. En magam jártam el, hogy szabolcsmegyei emberek kapjanak anyagot. Ha azt mondták volna akkor nekem, hogy nem a szeszfőzőknek kell most építőanyagot adni, hanem elsősorban a vérbajosok kórházai részére, ebbe mindenki belenyugodott volna. Ellenben, hogy a hadügyministerium egy kapitányosztályfőnöke mennyiben tartja fontosnak ezt az ügyet és hogy a magyar hatóságok abszolúte nem sürgetik, ez olyan tény, amelyre csak azt mondhatom, hogy nem kezelik a kérdést azzal a praktikussággal, amelylyel kellene. Itt van egy másik fontos kérdés, amelyben, Ugy tudom, semmi intézkedés nem történt és amelynek kicsiségét ne tessék megmosolyogni. Ez a fehérnemű, a vászon, szóval a len kérdése. Nem láttam, hogy a kormány gondoskodott volna a megfelelő anyagok termesztéséről. Wekerle Sándor ministerelnök: De igen! Nagyon is ! Fényes László : Köszönettel tudomásul veszem, nem tudtam. De itt van a kérdésnek egy másik fontos oldala : az anyagok megóvása. Ezzel a kérdéssel szocziális szempontból régen foglalkoztam. A hadiözvegyeknek és a hadirokkantak feleségeinek elsőrangú foglalkozás lenne, ha miniatűr mosodákat létesítenének számukra és ők a nekik építendő városi házakban tudnának a fehérnemű mosásával foglalkozni. Ez nagy nemzetgazdasági haszonnal járna, mert megkimébiők a fehérneműt. Ma ugyanis az állapot az, hogy vannak magánvállalkozások, melyek formálison tönkreteszik a fehérneműt, mert klórmeszet és ólomfehért használnak és ezt szabad ; nincs bíróság, mely döntene a kérdésben. Ha ezek a vállalatok a fehérneműt négyszer-ötször kimossák, tönkremegy. Méltóztassék meggondolni, milyen fontos hadiérdek az, hogy a meglévő anyag megóvassék, hiszen ha a fronton lévő katonáknak nem tudunk fehérneműt adni, ez egészségügyi tekintetben nagy baj, mert az élősdiek nagyon elszaporodnak. Mikor azt látom, hogy itt semmiféle intézkedés nem történt, hogy ezek a mosódák katonai felügyelet alá helyeztessenek, elsősorban azért, hogy a nekik megfelelő anyagot kiszolgálják, másodsorban azért, hogy egyrészt technikai utón ne tegyék tönkre azt a fehérneműt, másrészt pedig nagyobb haszon kedvéért ne használjanak hozzá olyan anyagokat, amelyek most nemzetgazdasági kárt és veszedelmet okoznak. De hogy mennyire nincs ilyen kérdések iránt kellő praktikum a ministeriumban, csak egy dologgal vagyok bátor illusztrálni. Tudvalevő, hogy szappan nincs az országban, holott nem anyaghiány az oka. — ezt állítom — mert mindenütt van elég faggyú, de nincs szóda, amelylyel ki lehessen főzni a szappant. Amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztam, két panaszos levelet kaptam Maros újvárról az állami szódagyár telepéről. Azt írják, — nem mondhatom meg, hogy kik, de olyan emberek, akiknek szaván nyugodtan megyek el — hogy uram, méltóztassék valahol szorgalmazni, hogy szállítsák el innen ezt a 400 vagon szódát, mert ennyi áll a marosujvári telepen, de nem szállítják el. Felteszem, hogy az illető többnek látta, de kétségtelen, hogy nagy felesleges mennyiség szóda van ott, az országban pedig szódahiány van, nem tudnak szappant főzni, romlik a fehérnemű és ez a közegészségügynek igen nagy kárára van. (Mozgás.) Ezekben a kérdésekben tehát egyszerűbben, praktikusabban kellene intézkedni és nem volna szabad megengedni azt, hogy mindenféle szállitás, minden ilyen közszükség felett, amely elsősorban hadi érdek, a közös hadügyi kormány intézkedhessek, mert ennek egyrészt nincsenek meg azok a faktorai, azok a szakértői, akik meg tudják bírálni az itteni gazdasági szükségleteket, azoknak sürgősségét, másrészt pedig kellő jóakarattal se kezelik ezeket a kérdéseket. Ebben és minden hasonló kérdésben, mint a hadi özvegyek, hadi rokkantak, hadi árvák stb. kérdésében tehát azt vagyok bátor kérni a kormánytól, — és itt aztán azt hiszem, nincs pártkülönbség — hogy az eddigi eljárás mellőzésével praktikusabb, egyszerűbb módon igyekezzék kielégíteni azokat a szükségeket, azokat az igényeket, amelyeket ki lehet elégíteni az országban. Rámutatok — amiben a ministerelnök urnak teljes jóindulatát tapasztaltam — a burgonyából való szeszfőzésnek kérdésére. Azonban itt is eg}f nagy praktikus hibát méltóztatott elkövetni, — bocsásson meg ministerelnök ur, hogy ezt szemébe kell mondanom neki. a nagy szakembernek. Meg méltóztatott engedni továbbra is a rothadt vagy a romlandó burgonyából való szeszfőzést. Nagyon jól tudom, hogy az volt az intenczió, hogy az a romlandó mennyiség kárba ne veszszen. Mattá Árpád : Természetes dolog. Fényes László: Méltóztassék csak meghallgatni. Ugyebár a burgonya nem ott romlik meg, ahol a szeszfőzde van ; az az ország különböző részeiben kis mennyiségekben romlik meg, tehát nem érdemes azokat a kis mennyiségekét odaszállítani, nincs rá vagon, de nem is lehet oda-