Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-767

228 767. országos ülés 1918 február 6-án, szerdán. Nem tudom, valami végzetes szerencsétlen- ' ség üldözte e nemzetet, amikor az a férfiú, aki egyéniségének nemességével, hitének erejével nemcsak a koronának, hanein a nemzetnek bizalmát és hitét is fel tudta kelteni, csakhamar fáradtan eresztette le a kezét, látván, hogy a reá háruló nagy kötelesség teljességének nem tud megfelelni. Az emberi végzet beteljesedett rajta is : abba bukott bele, amiben a legerősebb volt, hitébe és lelkiismeretességébe. Hite volt, hogy mindenkinek segitenie kell és segiteni fog és csakhamar szomorú tapasztalata lett, hogy majd mindenki csak kicsinyes hatalmi czélokat követ. A lelkiismeretessége nem engedte, hogy midőn a néhány hét alatt, rövid kormányzása idejében, a személyes torzsalkodások közt valamely helyzet a politikában előállt, azt magyar politikai szokás szerint ugy tüntesse fel, mint a nemzet érdekében lehető legjobbat. Epén azért, mert nem volt meg benne a magyar politikai életnek ez a játszi czinizmusa, egészségében különben is megrendülve, rövid időre eltávozott a politika teréről. A korona és azok, Hk a magyar kormányválság irányításába befolyni szoktak, okultak a példán és ki akarván az uj kormány alakulásakor annak bukását küszöbölni, a régi kormánytagjait és programmját : Wekerle Sándor ministereinökre bízták. T. ház ! Azt hiszem, hűen adtam elő a történteket, melyekből csak arra fektetek súlyt, hogy az első WekeTle-kormány feladata voltakép kötött marsruta volt : demokratikus irányban tovább kormányozni és megalkotni a választójogot, ha lehet : ezzel a parlamenttel, ha nem: házfeloszlatás utján, a nép szavazatával. Kállay Tamás : Amelyik a harcztéren van ! Fényes László : Ezt a kötött marsrutát nemcsak a korona, hanem a politikai élet minden tényezője is kikötötte. Épen ez volt az alapja a különböző felfogású pártok támogatásának. A politikai élet minden tényezője azt látta, hogy azoknak a nagy kérdéseknek eldöntésére, melyek a legközelebbi kormányra fognak hárulni, ennek a kormánynak nincs megfelelő ereje. Azok, akik igazán demokratikusan gondolkoznak, ugy vélték, hogy a nemzeti hadsereg kivivására, a gazdasági önállóság berendezésére csak akkor lesz a parlament erős, ha azt igazán a nép parlamentje követeli. A programm megállapítása után át kell térnem arra, hogy mennyiben tartották be ezt a programmot, hogy az egyszerű továbbkormányzás ideje alatt valóban demokratikus irányban kormányoztak-e és valóban szocziális működést fejtettek-e ki. Meg kell ezt vizsgálnom abból a czélból is, hogy a mostani második Wekerle-kormány bemutatkozásakor elhangzott programmnak elkésett karácsonyi csecsebecsékként ügyesen felhajigált Ígéreteiben mennyiben bizhatunk és vájjon azok az ígéretek, amelyek előttünk feldobattak a levegőbe, de azután mint még mindig megérésre váró gyümölcsök az Ígéret fájára visszahelyeztettek, olyan gyümölcsök-e, amelyek később csakugyan megérnek a nemzet számára és valami szélvihar nem fogja-e ledobni a fáról idő előtt és gazda lesz-e itt ebben az országban a magyar nemzet. Mielőtt a kormány eddigi bírálatába volnék bátor bocsátkozni, méltóztassék megengedni, hogy külön hangsúlyozzam Wekerle Sándor személye iránt érzett igaz tiszteletemet és azt a felfogásomat, hogy ismerem életének aranykorában kifejtett hatalmas munkásságát és épen ezért igazán nagy áldozat volt tőle, hogy elvállalta a kormányelnöki széket. Amikor tehát én az ő nagy tehetségének ismeretében azt mondom, hogy kétségbeejtő perspektíva az, hogy a magyar nemzetet a mai válságos időkben a Wekerle-kabinet kormányozza, akkor nem a ministerelnök ur tiszteletreméltó személyére, nem ministertársainak személyére gondolok, hanem arra a fogalomkörre, azokra az eszmékre, amelyekben a ministerelnök ur egész munkás életét eltöltötte és amelyek az uj világ kialakítására nem alkalmasok. A múltkori bemutatkozás alkalmával már voltam bátor megjegyezni, hogy micsoda hipokrizis az tőlünk, ha azt hiszszük, hogy amikor a nemzet az uj demokratikus élet első lépéseit teszi meg, akkor a tőkének ilyen exezellens képviselője, mint Wekerle Sándor, csakugyan reá vezet minket a demokratikus gazdasági útra. (Derültség.) Ezen lehet nevetni itt, én azt hiszem, itt kevesen Vannak és odakint nagyon sokan vannak, akik igazat fognak nekem ebben adni. A demokrácziának egyik alajjvető tétele, és ezt nemcsak azoknak a demagógoknak a szájából tudom, akik mindig a bankokrácziáról beszéltek .. . Vázsonyi Vilmos igazságügyminíster: Most kezdődik ! (Derültség.) Fényes László : Igen. ön jól tudja és érzi, hogy amikor azt kell bizonyítani, hogy ez a kormány mennyire nem volt demokratikus, akkor csak az ön árulásáról beszélhetek, Bródy Ernő: Ez nem áll! Fényes László .' A demokrácziának egyik alaptétele, hogy a tőke hatalma, a tőkepolitika ellen irányul. Azt kérdezem, hogy Wekerle Sándor, ki nagy tehetségét és nagy tudását és munkaerejét egész életében ennek a tőkepolitikának szentelte, hogyan vezetheti a nemzetet és a népet a demokrata programm gazdasági irányában ? Hogyan kívánhatom ezt meg Wekerle Sándortól, aki 70 esztendőt töltött a maga világnézletében ? Ha pedig ez igy áll, akkor valótlan az az állítás, hogy a gazdasági életben a demokratikus irányt követjük. Egyszerre elvágni ilyen időben minden fonalat, amely a múlthoz kötötte, ezt Wekerle Sándor ministerelnök úrtól nem várhatom, de azoktól, akik azt állítják, hogy ők demokrata irányban haladtak mindig és haladnak most is, igenis, elvárhattam volna, hogy a gazdasági törekvésekben is a demokrácziát érvényesítsék. A kormány szocziális irányú munkásságában sem látom a demokácziát. Már a múlt kormány működése alatt bátor voltam mindjárt első fel-