Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-758
758. országos ülés 1917 deczember 10-én, hétfőn. 5 Hammersberg László jegyző (olvassa az eskümintát, Falussy Árpád, leteszi az esküt). Elnök: Falussy Árpád képviselő ur, mint a VII. biráló-bizottság tagja, az előirt esküt letette. Jelentem a t. háznak, hogy Rakovszky Iván és Csermák Ernő képviselő urak napirend előtti felszólalásra kértek tőlem engedélyt. Én az engedélyt mind a két képviselő urnak megadtam és igy most elsősorban Rakovszky Iván képviselő urat illeti a szó. Rakovszky Iván: T. képviselőház! Midőn a házszabályok értelmében és az elnök ur engedélye alapján napirend előtt felszólalok és a fővárosban beállott gázmizéria témájával kívánok foglalkozni . . . Polónyi Géza: Helyes! Helyes! Rakovszky Iván: . . . a legegyszerűbb és a legolcsóbb eszköz volna a siker elérésére . . . Polónyi Géza: Szép társaság az a gáztársaság! (Derültség.) Rakovszky Iván :... ha visszhangját akarnám adni a maga teljes durva őserejében annak az elkeseredésnek, annak a felháborodásnak, annak az összeszorított fogak közül előszisszenő haragnak, ami ebben a valóban súlyos és nehéz helyzetben a főváros lakosságát eltölti. De, t. képviselőház, nem teszem ezt, mert igénytelen nézetem s z erint komoly és súlyos kérdésről van szó, komoly és súlyos kérdést jDedig a szenvedély hangján tárgyalni nem lehet, hanem a kérdés súlyának megfelelően: komolyan, tárgyilagosan kell vele foglalkozni. (Iqaz! Ugy van! Halljuk! Ralijuk! jobbfelöl.) S ezért rövid felszólalásom keretében mindössze három olyan irányból kívánom a helyzetet megvilágítani, amelyből ennek a gázkérdésnek egész helyzete, az azt összealkotó tényezők és azok összefüggése világossá válik. Mindenekelőtt röviden regisztrálni akarom azokat a tényeket, amelyek itt felmerültek, másodszor meg akarom állapítani azokat a konzekvencziákat, amelyek ezekből a tényekből önként folynak és végül, meg akarom állapítani azt, hogy az előadott körülmények között mi az, amit a közönség az ügy szanálására, az elkövetett hibák helyrehozatalára a kormánytól joggal megkívánhat és megkövetelhet. (Halljuk! Halljuk !) Kezdem a tények regisztrálásával és visszatérek egy távolabbi múltba, visszatérek arra az időre, amidőn a jelenlegi kereskedelemügyi minister ur, röviddel azután, hogy a ministerium vezetését átvette, egy napilapnak leadott intervjujában Julius hó 14-én kijelentette, hogy: (Olvassa.) »Mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy a helyzet biztosabb, mint ezt sokan hiszik és hogyha valami elemi csapás be nem következik, az idén sokkal jobb lesz a közönség szénnel való ellátása, mint tavaly.« Polónyi Géza: Ez bevált, fényesen! (Zaj balfelül.) Rakovszky Iván: Ez a nyilatkozat mindenkit megnyugtatott és mindenki meg volt győződve róla, hogy az idén valóban jobb lesz a helyzet, mint tavaly volt, hogy a szénkérdés és ezzel együtt a gázkérdés meg van oldva. Röviddel ezután azonban a tények már is egyebet mutattak. A gazdálkodó embereknek élénk emlékezetében áll az a nehéz harcz, amelyet ugy a vármegyéknek, mint a gazdaközönségnek a cséplási szén megszerzése érdekében kellett folytatnia. Lojálisán azt is megvallom, hogy amidőn vármegyém szén szükségletének kérdésében a kereskedelemügyi minister úrhoz fordultam, ő a legszívesebben és a legnagyobb lelkesedéssel karolta fel az ügyet, (Mozgás a baloldalon. Elnök csenget.) de az ő jóindulata is hiábavalónak mutatkozott, közbeeső, vagy rajta kívül álló fórumokon múlhatott, hogy ez a kérdés nem lett megoldva és az én vármegyém is csak akkor kapott szenet cséplésre, amikor a cséplési idény már régen elmúlott. Azután következett a nehézségek egész sorozata az iparnak szénnel való ellátása terén. Magam is egy meglehetősen sok szenet fogyasztó mezőgazdasági, jobban mondva erdőgazdasági üzemet vezetek s igy én is érzem ezen nehézségeket, de mindenki tudja, hallotta, meg tudta állapítani itt is, ott is, hogy mint voltak kénytelenek az iparvállalatok a szénmizériával küzdeni ós nagy, hadi szempontból is igen lényeges és fontos üzemek mint voltak kénytelenek üzemüket hetekre, vagy napokra de gyakran megszüntetni. Majd elkövetkezett az ősz, elkövetkezett az az időpont, amikor a nagy publikumnak a maga téli tüzelőszükségletéről kell gondoskodnia. A kereskedelemügyi minister urnak imént idézett kijelentése mellett eszembe jutott még egy másik kijelentés, amelyet a kormánynak egy másik tagja, az igen tisztelt közélelmezési minister ur tett, aki a sajtó képviselője előtti programmvallása alkalmával röviden, kategorikusan ezt a kijelentést tette: az ácsorgást pedig meg fogjuk szüntetni. Hát kérem, aki egyszer is járt a szénbizottság helyisége előtt, az kell, hogy visszaemlékezzék erre a két kijelentésre, mert azoknak kumulálva láthatja az ellenkezőjét, láthatja azt, hogy miként ácsorognak szénért. Es amikor bár a helyzet túlságosan rózsásnak nem volt mondható, de amikor még csak odáig jutottunk, hogy az ember, ugy-ahogy, megnyugtatta magát azzal a tudattal, hogy elvégre is háború van és nem történhetik minden olyan kényelmesen, egyszerűen és jól, mint békében, akkor ismét az emberek megnyugtatására, ugyanabban a lapban megjelenik egy másik intervju, amelyben a kereskedelemügyi minister ur ismét kijelenti, hogy (olvassa) »ha nem lesz hosszú és kemény telünk, akkor az idén aligha lesz baj a szénellátás körül.« E kijelentés után pedig alig néhány hétre, — mert hiszen október 28-ikán
