Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-742

42 742. országos ülés 1917 szeptember 13-án, csütörtökön. a segély, pl. Budapesten egy hónapra 84 koronát, ahol makszimálva van, ott a középmakszimumot: 1 korona 80-at véve, kap egy hónapra 54 koronát. Azután a 138.000 számú rendelet alapján, amely szerint már 8 éven aluli gyermekek is kaphatnak egész szegélyt, kap 64 korona 50 fillért. Ellenben ha meghal a fronton a családfentartó, aki megvédett bennünket, akkor kap a családja özvegyi nyugdíj és 50% nyugdíjpótlék cimén egy évre 180, özvegyi nyugdijsegély ezimén 96 koronát, négy gyermek nevelési járuléka gyanánt négyszer 48 koronát, öszszesen 192 koronát, az anya ideiglenes évi segélye 120 korona és négy gyermek ideiglenes évi segélye — t. i. az állam minden gyermeknek egy hónapra egy korona ideiglenes évi sesegélyt ad — 48 korona. Ez összesen 504 korona egy esztendőben, ebből esik egy öttagú családra egy hónapra 42 korona. (Zaj. Halljuk ! Halljuk!) A helyzet tehát az, hogy ha városi ember az, aki hősi halált halt, akkor 84 korona helyett kap 42 koronát, de ha falusi, akkor 64 korona helyett kap 42 koronát. Ennyiből éljen egy öttagú keresetképtelen család! Tessék venni egy méhsülyedéses asszonyt (Zaj.) vagy táplálékhiányban elsorvadt vérszegény asszonyt, négy apró gyerekkel: 42 koronát kap, mikor fél napot kell ácsorognia, hogy a jegyzőtől kikönyörögje a lisztjegyet és másik fél napot, hogy a boltostól kikönyörögje a lisztjegy ellenében a lisztet. Ezek olyan megdöbbentő adatok, hogy csak azt csodálom, hogy mindeddig tűrték ezt és igazán csak a magyar népnek elszánt kitartását mutatja, hogy a háborút végig akarja küzdeni, addig, amig birja — ez szól nekünk — és addig, amig tisztességes békét nem köthet, mert különben nem tudom megérteni, hogy az az asszony- és gyermeksereg nem lázad fel. (Mozgás.) Most már igenis minden faluban zúgolódnak, de nem azért, mert a hazáért kötelességét kell teljesíteni a férjeknek és fiaknak, hanem azért, mert azt mondják, hogy a jegyző beadja őket mint anarchistákat, mert azt merik mondani, hogy az urak, a bankok duskálódnak, a mi férjünk kint vérzik, mi pedig itthon éhen halunk. Ha ezeket a számadatokat és az élelmiczikkek és egyéb ipariczikkek árjegyzékét össze méltóztatik hasonlítani, akkor nem lehet vitatkozni róla, hogy igenis ezeknek az asszonyoknak igazuk van. Mikor két évvel ezelőtt elkezdtem járni és könyörögni hivatalokban ide és oda, hogy emeljék fel a hadisegélyt, mert képtelenség, a nép tönkremegy bele, épen a magyar fajta vérzik, pusztul odakint és idebent legjobban, hiszen nem tudom másnak mint szerencsétlenségnek mondani, hogy ahol makszimálták a hadisegélyt, az épen 15 magyar vármegye, mint Komárom, Békés, Csongrád, Csanád, Háromszék, Marostor da stb. — akkor mindenütt azt hallottam, hogy kérem, a főispán, a főszolgabirák, a gazdák amiatt jönnek panaszkodni, hogy a nép nem akar dolgozni, hanem lázító beszédeket tart. Mikor ilyen hadisegélyben és ilyen közigazgatási ellátásban volt része, mint amilyenben nagyon jol tudjuk, hogy van, akkor igazán egészen jogosan lázadhatnak (Mozgás.) és azért, hogy nem tudta magát műveltül kifejezni és nem ugy mondta, hogy »az én fiziológiai életem nem elég protein-tartalmú«, hanem azt mondta, hogy az urak hunczutok, — hát, bocsánatot kérek, akár ilyen természettudományi alapon fejezte volna ki magát, akár ilyen rusztikusán, igaza volt. Mert ezt tűrni embertelenség, embertelenség a sokat emlegetett haza védelme szempontjából és embertelenség minden élő ember élete és élni akarása ellen. Lehetetlen, hogy ez igy tovább menjen. És én azért sietek felszólalni, mert tudom, hogy most végre dűlőre fog jutni és dűlőre kell jutnia e kérdésnek. Elsősorban épen a szocziáldemokrata párt kezdte meg a hadisegélyakcziót. Egy asszony akadt Magyarországon, aki szintén régóta unszolja a kormányokat, régóta tervezetet mutatott be, hogyan és mint kellene rendezni a hadisegély kérdését. Most azután a függetlenségi párt is akcziót indított és ugy tudom, hogy a kormány ezzel a kérdéssel végre komolyan foglalkozik, amit különben a ministerelnök ur ő exczellencziája szájából is hallottunk. ISÍagyon kérem, hogy itt egy megalkuvó eljárásba belemenni ne méltóztassék. Alaposan kell hogy rendeztessék nemcsak a hadisegély felemelése, hanem annak kiosztási módja is. Mert ha most elhibázzák, nem lesz többé mód és alkalom a hibát helyrehozni. Ez a nemzet sok mindent elbir, halálos türelme van, borzasztó energiája van, de ne tessék tőle követelni, amint tegnap egy szónoktól hallottunk, hogy összeszorítva fogát és öklét küzdjön tovább, ha nincs ereje összeszorítani öklét. Az utolsó erővel, ami abban az ökölben van, ugy lesz, hogy itt közöttünk üt szét és azt meg fogjuk érdemelni. (Mozgás és zaj.) Polónyi Géza: Micsoda szemtelenség! (Zaj.) így nem szabad beszélni. Fényes László: Mit tetszett mondani? (Nagy zaj.) Polónyi Géza: Én azt mondtam . . . (Folytonos nagy zaj.) Fényes László: Hazudik! Mindig hazudni szokott. Most is azt csinálja. (Zaj a ház minden oldalán.) Legyen bátorsága helyt állani azért, amit mond! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Tessék nevezni annak, aminek tetszik, én azzal nem törődöm, (Nagy zaj és mozgás.) én nem szerény embernek jöttem ide! B. Madarassy-Beck Gyula: Micsoda hang ez egy öreg emberrel szemben! (Nagy zaj.) Fényes László: Az uraktól rendreutasitást nem fogadok el. Elnök: Csendet kérek!