Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

62 728. országos ülés 1917 a hadsereg kénytelen volt menekülni, azt az uri asszonyt letartóztatták azon a czimen, hogy miképen lehet, hogy akkora befolyása volt az ezredesre. Egy hang (jobbfelöl): Tessék arról a 600 magyarról beszélni, akit agyonlőttek. Serbán Miklós: Én. aki ezen két vármegyének lakosságát úgyszólván személyesen ismerem, állithatom jó lélekkel, hogy részint félelemből, részint kényszerűségből mentek el, akiket az ellenség t. i. magával czipelt;-de semmi esetre sem hazaárulási szándékkal. Mert menekültek asszonyok, kiknek férjeik ott küzdenek a hazáért. Hiszen itthagyták vagyonukat, feleségüket, gyermekeiket. És akik csak tudtak, haza is jöttek. És vegyék fontolóra, t. ház, még azon körülményt is, hogy mig ebben a két vármegyében a magyar és német lakosság parancsot kapott a kiüritésre, a román nemcsak nem kapott, hanem ott Brassóban meg is akadályozták, hogy menekülhessen. És hogy ez mily könnyelműséggel történt, annak jele, hogy először is a hatóságok menekültek el. De hátha azok, akik a román hadsereggel visszavonultak, bűnösök, vájjon mi történt az itthonmaradtakkal ? Talán ezek védelemben részesültek? Nem, t. uraim, az itthon maradt lelkészek, tanítók, jegyzők le lettek tartóztatva, haditörvényszék elé állítva, évekre szóló büntetéssel sújtattak, mások 8—9 hónap óta ülnek a börtönökben éhezve és fázva s még csak nem is kérdezik tőlük, hogyan is hívják őket. Ezek száma ezrekre megy. Le vannak tartóztatva asszonyok és 14—12 éves leányok egyaránt. És tudják-e, kik ezek a letartóztatottak? Az Isonzónál és Bukovinában küzdő hősök feleségei, gyermekei, legtöbb esetben szülei. És tudják-e, hogy mi ezeknek bűne? Az, hogy az ellenségnek eledelt adtak, hogy az ellenséggel beszéltek, esetleg csak ránéztek. (Mozgás és zaj.) Miháli Tivadar: Vicczelni ily dolgokról nem helyes. Serbán Miklós : Sajnálom, ho^y nem hoztam több képeslapot, melyből kitűnik, hogy viszont hogyan fogadták a mi hadseregünket Wolhyniában, de Bukarestben is. Különben azt hiszem, önök is látták. Mindjárt a hazaárulás vádjával illetni valakit azért, mert az ellenséggel csak beszélt, még sem lehet. Abban a két vármegyében azok a detektívek, hogy ne kelljen a frontra menniök, nap-nap után szállítják be a hazaárulókat. Semmitől sem riadnak vissza s ha mással nem tudnak eredményt elérni, kezdődik a testi fenyítés. Nem tűnik fel önöknek, hogy csak Eogaras és Brassó megyében történnek e dolgok, holott hiszen a románok betörtek másutt is: a gyimesi szoroson át, Petrozsénynél, Orsovánál, Nagyszebennél ? Más sérelmünk is van. Magyarországon a kiegyezés óta egyetlen egy intézmény volt, mely megállta helyét s melyre mindnyájan büszkék június 23-án, szombaton. voltunk s ez az igazságügyi intézményünk. De ugy látszik, ez sem maradt érintetlenül. Mikor a választások érvényessége feletti döntést a magas Curia hatáskörébe utalták, akkor ütöttek egyet az igazságszolgatás intézményén. Gyorsított eljárással egészen fejetetejére állították a bíróság tekintélyét. A királyi ügyésznek rendőri hatalmat adtak, ami az e hatalommal való visszaélésre, az igazságszolgáltatás lealacsonyitására vezetett. Nem abszurdum-e, hogy amikor a gyanúsított ítélettel felmentetik és a törvényszék elrendeli szabadlábrahelyezését, jön az ügyész — tisztelet a kivételeknek — és a gyanúsítottat továbbra is fogva tartja? Sőt ha a királyi tábla is felmenti, akkor is jön az ügyész és indítványára az illetőt internálják. Most pedig azt akarják önök, hogy az anyagi eszközök elvonása által e legjobb intézményünket még jobban megnyomorítsák! Más sérelmünk az, hogy ezrekre rug azoknak száma, kik lakhelyükből el lettek czipelve, az ország különböző részeibe internálva, hol a legnagyobb nyomorban tengődnek. Ha önök nincsenek meggyőződve arról, hogy akár egészben, akár részben igazak, amiket elmondottam, egy kérésem volna a t. belügyminister úrhoz — sajnálom, hogy nincs itt. Azt mondom neki: Kegyelmes uram, aki életed virágjában vagy, nagy és nemes ősök ivadéka, Erdély szülötte és kedves gyermeke, végy magadhoz többeket, különböző pártokból, akár az intranzigensebbek közül, s azokkal együtt menj el Erdély elpusztított vármegyéibe s ott nézz körül és meg fogsz győződni állításaim valódiságáról. Azután majd ide visszatérve, ne magad beszélj, hanem őket hadd beszélni. Azután üljön össze a kormány és kérje fel felséges jóságos királyunkat, nyittassa meg a börtönök ajtait, adja vissza a szabadságot az elitélteknek, az internáltakat pedig küldje haza. Azokat pedig, akik az ellenséggel akár félelemből, akár kénytelenségből, akár könnyelműségből menekültek, szintén engedjék vissza családjaik körébe. Mindenek felett pedig az a kérésem: iparkodjék a kormány, hogy a bekövetkezendő bóketárgyalásokig, itt megelégedett állapotokat találjon a világ, mert ez mindnyájunk érdeke, ezzel tartozunk hazánknak és királyunknak! Az indemnitási javaslatot elfogadom. Elnök: Tekintettel az idő előrehaladottságára, az ülést délután 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra? Szepesházy Imre jegyző: Münnich Kálmán! Münnich Kálmán: T. képviselőház! (Ralijuk! Halljuk!) mindenekelőtt ki akarom jelenteni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság javaslata értelmében elfogadom. Szükségesnek tartom azonban épen ugy, mint