Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

58 728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. létei csupán a nemzetiségek által lakott területeket képviselik. (Mozgás.) Az a furcsa helyzet áll elő, t. képviselőház, hogy mig a mostani kormánypárt joggal beszélhet a magyarság nevében, addig a t. munkapárt csak formailag beszélhet a többség nevében. Akarva, nem akarva az ember arra a meggyőződésre jut, hogy önöknek csak azért, hogy a hatalomban részesedhessenek, nem esik nehezükre képviselni azokat, akiket napról-napra a hazaárulás vádjával illetnek. Nem látnak ebben némi szépséghibát ? De, t. ház, téve tagadva, hogy ez a vád az akkori generáczióra, értem az 1848-iki generáczióra jogos volt, hogy jönnek a későbbi generácziók ahhoz és hogy jövünk hozzá mi, hogy elődeink vétkeiért bűnhődjünk 1 Mely törvény, vagy mely szokás állapit ja meg, hogy a fiuk bűnhődjenek az apák esteleges vétkeiért ? Egy másik vád, amely ellenünk irányul, az, hogy a forradalom után bekövetkezett abszolutizmust és provizóriumot mi támogattuk és dicsőitettük. Ez a vád is méltánytalan. Mi sem nem támogattuk, sem nem dicsőitettük. Azt az egyet azonban lehet észlelni és azt hiszem, önök is igazat adnak nekem, hogy mindazok az intézmények, amelyek később nagyra nőttek és, amelyekből kiindult országos fejlődése és virágzása, alapjukat legnagyobbrészt ebben a korban találják. Ami pedig a román népet illeti, a román nép nem volt elnyomva, mert szabadon mozoghatott a megjelölt határok között, összes kultúrintézményeinknek, a melyeket mi létesítettünk, alapját ebben a korban találjuk, még pedig 1850-ben létesítettük a brassói gimnáziumot, 1853-ban kaptuk a balásfalvi érsekséget, valamint a szamosujvári és lugosi püspökségeket. 1859-ben felállítottuk a brassói kereskedelmi iskolát, ugyancsak ebben az évben a brádi gimnáziumot, a provizórium alatt pedig alapítottuk 1860-ban a román közművelődési egyesületet, 1863-ban a naszódi gimnáziumot, 1864ben a nagyszebeni érsekséget, 1865-ben pedig a karánsebesi püspökséget. Ugyanebben az időben nevelkedtek azok az embereink, akik később a provizórium alatt és kevés ideig a kiegyezés után, az állam összes intézményeiben mint birák, törvényszéki bírák, törvényszéki elnökök, táblabírák és curiai birák, a közigazgatásban mint szolgabirák, főszolgabirák, alispánok és főispánok működtek több vármegyében, mint pl. Karánsebesen, Lúgoson, Fogarason, Brassóban, Szolnokdobokában és másutt, eltekintve azoktól, akik a ministeriumokban viseltek magasabb állásokat. Miután beszédem következő részében szintén röviden akarok foglalkozni a jelenlegi állapotokkal és a mai helyzettel, legyen szabad önökhöz azt a kérdést intézni, hogy jelenleg hány biránk. hány törvényszéki elnökünk, hány táblabiránk, hány curiai biránk, a közigazgatásban pedig hány szolgabiránk, hány főszolgabiránk, hány alispánunk, hány főispánunk van. Miután tudom, hogy önök ezt nem tudják, mert egész őszintén megvallom, hogy jobban ismerik a külföldet és talán Ausztriát is, mint Magyarország viszonyait, megmondom én: hogy összes bíráink száma nem haladja túl a tuczatot, törvényszéki elnökünk nincsen, van két táblabiránk és egyetlen curiai biránk. ' (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) A közigazgatásban még rosszabbul állunk. Szolgabiránk,' főszolgabírónk, szintén ha van egy tuczatnyi, alispánunk van főispáni kegyelemből egy, főispánunk egy sincs, a ministeriumokban pedig néhány kisebbrangu tisztviselőnk. Ezek a három és fél millió lélekből álló román népnek összes tisztviselői. Már most kérdem, hány kultúrintézményt létesítettünk a kiegyezés után. Egyetlen egyet, a színházi egyletet. Bárminemű kultúrintézmény létesítéséhez a mindenkori kormányok hozzájárulni nem akartak. Kértünk Karánsebesre, Temesvárra és más helyekre gimnázium alapítására engedélyt — megjegyzem, hogy mindig állami hozzájárulás nélkül —, de megtagadtatott. Püspökségeket akartunk létesíteni Kolozsvárott, Nagyváradon; akárhányszor kértük, a válasz szintén tagadó volt. Mindezeknek felállítása pedig az állam kötelessége lett volna, de ezt nem lehetett elérni, mert mindig azt mondották, az oláhok hazaárulók, irredentisták nem megbízhatók. Áttérve a kiegyezés után következett állapotokra, köztudomású dolog, hogy a königgrätzi csata után, miután az osztrák hatalom hadi ereje megtöretett, a kor és a szükség kívánalmainak megfelelően Deák Ferencz és társainak sikerült a két ország közjogi helyzetét más alapra helyezni. Az addigi osztrák császár megkoronáztatott és a két ország közeledő kapcsolata dualizmus czim alatt 1867-ben törvény által szentesítve is lett. Mi volt a dualizmus czélja? Az, hogy e két ország a külfölddel szemben egy hatalom képében szerepeljen, bent a két országban pedig a megalkotott és a megalkotandó törvények által minden egyes népfaj megkaj>ja azokat az attribútumokat, amelyek elegendők arra, hogy mint nemzetiség létezhessenek. Létrejött nálunk a 68-iki nemzetiségi törvény is, amely minden egyes népnek megadja a lehetőséget arra, hogy kulturális és gazdasági érdekeit istápolja és az összes nemzetiségek együtt képezzék a »politikai magyar nemzetet«. Természetszerűleg a kiegyezés folyománya az is volt, hogy amig Ausztriában az állami gépezet a német, addig nálunk — természetesen a nemzetiségi törvény tekintetbevételével — a magyar nép hegemóniája alatt működjék. A nemzetiségi törvényben — minden nemzetiségre nézve — olyan biztosítékok vannak, hogy abban az esetben, ha azok keresztülvitetnek, illetve keresztülvitele megengedtetik, ugy az ők ekszisztencziájuk, valamint az állam ekszisztencziája is biztosítva van.